Sorozatunkban a legújabb kori, értsd 2014 utáni hazai oligarchaképződés jellemzőit vesszük számba. Miben más a Mészáros-éra, mint volt a Simicska-világ? Ezúttal a tőkeáttétellel foglalkozunk, vagyis azzal, hogy Mészárosék miért használnak annyi kereskedelmi banki hitelt.
Az új oligarchavilág jellemzőit követő sorozatukban igyekeztünk megtudni, hogy Mészáros Lőrincék miért pakolgatnak állandóan cégeket ide-oda.
De azt is megvizsgáltuk, hogy miért vonzódnak egy különös és új befektetési technikához, a titokzatos magántőkealapokhoz.
Ezúttal annak a jelenségnek a hátterét szeretnénk megmutatni, hogy valamiért Mészáros Lőrincék rengeteg idegen tőkét, vagyis bankhitelt is felhasználnak a gyarapodáshoz.
Vajon miért? Például azért, mert a bankhitel mostanában olcsó. De azért is, mert több saját bankja van a rendszernek, vagy finomkodva, több olyan kereskedelmi bank is működik ma Magyarországon, amelyre befolyása van a politika-közeli üzleti világnak. De persze az sem egy utolsó szempont, hogy tőkeáttétellel sokkal gyorsabb ütemben lehet bekebelezni a fél országot. Hiszen ha mindenre jut hitel, akkor szinte naponta lehet bejelenteni az agrárcégek, szállodák, médiavállalkozások bekebelezését.
Miben más a Mészáros-világ, mint volt a Simicska-világ? Ennek megértéséhez talán az első és logikus lépés, ha megnézzük, hogy a 2010 és 2014 közötti éra gazdasági háttér-birodalma mennyire épített a bankhitelekre.
Hitelre mindenkinek szüksége van, aki érdemi gazdasági birodalmat szeretne működtetni. 2010 és 2014 között a Fidesz legfontosabb gazdasági háttérembere Simicska Lajos volt, aki rengeteg infrastrukturális közbeszerzést nyert el, utakat, vasutat épített, volt közterületi reklámcége, médiacsoportja, médiafoglaló cége, filmes vállalkozása, amelyik kapott egy csomó megbízást és hirdetést.
A terjeszkedéshez jól jött a hitel is, de ebbe a kereskedelmi bankokat Simicskáék nem nagyon vonták be.
illetve egy rövidebb időszakban az Eximbankra is volt befolyása.
A 2010 és 2014 közötti időszak hitelezésének gigantikus emlékműve az MFB 34 milliárd forintos hitelkerete volt, amelyet az építőipari Közgép-csoportnak nyújtott az állami fejlesztési bank. Ezt az adatot anno az Átlátszó.hu perelte ki.
A Simicska-érában is volt folyamatos bővülés, de nem ilyen gyors ütemben. A vásárlások fő forrása nem a bankhitel volt, hanem a sok magasan árazott infrastrukturális szerződésből jó sok nyeresége és osztaléka lett a cégcsoportnak, amelyből képes volt újabb és újabb vállalkozásokat megvenni.
Eközben „vissza is adott” a Fidesz-rendszernek, mert üzemeltette a lojális médiavállalkozásait, és még sportra is jutott: finanszírozott kézilabdát, kosárlabdát, jégkorongot és vízilabdát is. Sok pénze volt ennek a világnak, de kevesebb bankhitele és főleg nagyon korlátozott számú pénzügyi szakembere. A hazai gazdasági élet pedig nem annyira működött együtt ezekkel a cégekkel, hanem inkább idegenkedve tekintett a gazdaságnak erre a politikai hátszéllel működő furcsa részére.
Mészáros Lőrincék világában sokkal gyorsabb a felhalmozás, mert a csapat rájött, hogy olyan is van, hogy kereskedelmi banki hitel. A piac pedig egyre inkább nem idegenkedve figyel, hanem valamilyen módon részese, beszállítója, tanácsadója próbál lenni a „királyi” cégcsoportnak.
Ha a baráti bankok (a piaciak közül főleg az MKB, a B3 Takarék, a Takarékbank, illetve a Gránit, míg az államiak közül az Eximbank, illetve az MFB mellett még a jóval piacibb gondolkodású OTP, vagy Erste is) hitellel is megtámogatják az új elitet, annak mindkét oldal számára sok előnye van. A bankok üzlethez jutnak, míg Mészárosék gyorsabban haladnak a vállalkozásbővítési, földvásárlási terveikkel, az agrárterjeszkedéssel, a médiavállalkozások megvásárlásával vagy a rendkívül gyors ütemű szállodafelhalmozással.
De nézzük akkor az okokat, miért van több bankhitel?
Közhely, de igaz: a hitelkamatok a béka feneke alatt vannak, a zérókamatok világában szinte már nincs is a hitelnek ára. A nemzetközi tudósításokban már olyan hírek is olvashatók, hogy a német, a dán, illetve a svéd állam olykor már negatív kamatot fizet a kötvényei után, sőt, egy kisebb német bank már állítólag vállalkozásoknak is fizetett azért, hogy kihelyezhessen kölcsönt.
(Természetesen az ilyen helyzetek mindig összetettebbek, mert ha a hitel esetleg ingyen is van, a hozzá megkövetelt számlavezetés és egyéb kötelező pénzügyi szolgáltatások behozzák a bank költségeit). De a lényeg a lényeg, a hitel olcsó, könnyebb a gazdasági társaságoknak kitermelni a pénz árát.
A NER-ben csak úgy hemzsegnek a rendszeren belüli kereskedelmi bank. A befolyás erőssége és bizonyíthatósága különböző, de az biztos, hogy a cikkünkben sokat említett Mészáros Lőrincnek lehet befolyása az MKB, az FHB, a Takarékbank vagy éppen a B3 Takarék világára.
Állami tulajdonban van a Budapest Bank (ezt a bankot azonban valamiért mintha nem használná annyira a NER), kisebbségi részvényesként ott van az állam az Erstében és a Gránit Bankban is (utóbbiból azonban hamarosan kiszáll). Továbbra is működnek a nagy, tisztán állami bankok is, az MFB, az Eximbank, sőt még a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is aktív a vállalatok közvetett hitelezésében.
Azt a helyzetet, amikor egy bank olyan embert finanszíroz, aki a saját tisztviselője, tulajdonosa, vagy más módon van befolyása a bank életére, belső hitelezésnek nevezzük. Ha a jog felől közelítünk, vannak ugyan a belső hitelezés lehetőségét szűkítő formai szabályok. Például, ha egy adott bank egy tőle független vállalkozáscsoportot 10 milliárd forintig hitelezhet, ez a limitje, akkor a belső hitelezésre csak 50 százalékos limitjei lehetnek. Tehát, ha a vállalatvezető úr benn ül a bank igazgatóságában is, akkor már csak legfeljebb 5 milliárd forint lehet a hitelkerete.
De ez csak akkor igaz, ha kimutatható a kapcsolat. A valóságban legfeljebb nem ülnek be a testületekbe. Vida József és Mészáros Lőrinc között biztosan ezer és egy kapcsolat van, de amikor a B3 Takarék Mészáros Lőrincet finanszírozza, az vélhetően nem számít belső hitelezésnek. Röviden és velősen, azért is használ sok hitelt a NER, mert már régen megszállta a bankrendszert is, vagyis bőven van kitől kölcsön kérnie.
Nagyon fontos szempont a hitelfelvételnél a gyorsaság is. A tőkeáttétel gyorsít. Ha van 1 milliárd forintom, és a városomban éppen öt szálloda eladó, darabonként egymilliárd forintért, akkor két utat választhatok.
Megvehetek egyet, és ha jól megy az üzlet, akkor majd pár év múlva annyi pénzt termel nekem a szállodám, hogy egy másikat is megvehetek.
Vagy a remek banki kapcsolataim révén, 20 százalékos önerőből és 80 százalékos hitelből mind az ötöt megvehetem azonnal, termeljenek nekem profitot, remélhetőleg többet, mint amennyit a hiteltörlesztésre kell fordítanom.
Mészáros Lőrincék sietnek. Ennyi céget, szállodát, médiavállalkozást nem lehetne ilyen sebességgel megvenni az infrastrukturális építkezések díjain keletkezett nyereségből. Az túl lassú. Hiszen a folyamat nagyon időigényes, a Mészáros és Mészáros Kft. vagy a Duna Aszfalt elnyer egy megbízást, azt megépíti, utána kifizetik, de még ki is kell venni a nyereséget a következő év közgyűlése után osztalékként. Ki tud évekig várni, amikor most vannak uniós források például a belföldi szálláshelyek felújítására, most érdemes bekebelezni a szállodabirodalmakat.
A hitel másik nagy előnye a források eredetének szabályos bizonyítása. Habony Árpád régóta elég nagy lábon élt már akkor is, amikor még nem nagyon volt a nevén működőképes vállalkozás. Aztán megtudtuk, hogy miből, Andy Vajna és Tombor András adott neki kölcsön. Van több kérdés?
Miből tudna Mészáros Lőrinc ennyi szállodát megvenni, hogyan lett Balog Ádám, az MKB Bank tulajdonosa, miből volt Matolcsy Ádámnak, Matolcsy György fiának annyi pénze bútorgyárra, vagy éppen az Origo portálra? Hát hitelből.
Különös, de a hitel a nemzetközi origin of source vizsgálatoknál is sokkal egyszerűbb utat kínál, mint a saját forrás eredetének bizonyítása. Amikor az indiai-szingapúri Rakesh Kumar Aggarwal úr bevásárolt az MKB részvényeiből, a tőkéje eredetére vonatkozó kérdéseknél nemcsak azt kellett volna bizonyítania, hogy neki valóban volt a részesedésre legális forrása, hanem ennek a legálisan megszerzett pénzösszegnek a teljes útját is fel kellett volna tárnia, szerződésekkel, számlákkal.
Vagyis a forrást, annak keletkezésétől annak elköltéséig minden mozgáson keresztül kellett volna igazolnia. Ám ő más utat választott, gyakorlatilag részben készpénzfedezettel inkább felvett egy hitelt a részesedésvásárlásra (például a Gránit Banktól). A hitel aztán eredeti és tiszta forrásként már bemutatható volt.
A hitel tehát gyorsít, a hitel legalizál, de ami a legvonzóbb benne a hitelfelvevők szempontjából, hogy a saját befektetésre vetítve növeli a megtérülést. Egy baj van, hogy a bankrendszerre és az adófizetőkre nézve óriási kockázatot is jelent.
Nézzünk erre egy fiktív példát! Tételezzük fel, hogy egy NER-oligarcha vesz egy lepukkant, piaci alapon kudarcra ítélt ásványvízcéget 300 millió forintért. Kér hozzá 250 millió forint hitelt, és mivel kap is, valójában 50 millió forint saját forrást kockáztat.
Amint a baráti vállalkozó megvette az ásványvízcéget, hirtelen szerencséje lesz, az állam bejelenti, hogy a honvédség és a rendőrség közbeszerzését ez a cég nyerte, a fegyveres testületek a jövő évben egymilliárd forint értékben rendelnek vizet a cégtől, amelynek ezen keletkezik 300 millió forint nyeresége. A vállalkozó egyetlen évi, megtámogatott működésből kitermeli a hitelt, és még marad is egy olyan cége, amelyik a következő évben is jó eséllyel nyer el baráti közbeszerzéseket. Üzleti kockázatot nem futott.
De mi van akkor, ha a vízcég nem indul be, mert a Fidesz elveszíti a 2018-as választásokat, a baráti vállalkozónak eltűnik a hátszele. Az ásványvízcég piaci alapon, állami megrendelések nélkül nem lesz sikeres, a cég nem tudja fizetni a hiteleit. Bedől, és a bankra marad a veszteség.
Minden ideig-óráig tartó, politikai alapú hitelezésnek ez a nagy kockázata. A politika segítségével felemelkedett oligarchák, ameddig pikszisben vannak, biztosan jó adósok, mert könnyen keresnek pénzt, ebből futja a rendes hiteltörlesztésre. Ám ha egyszer az a féktelen sok politikai alapon kihelyezett hitel kockázatossá válik, mert elvész a politikai hátszél, akkor az a pénzügyi stabilitásra és az adófizetők pénztárcájára nézve is veszélyeket hordoz.
Ezek után legyen okos az adófizető honpolgár. Mindenki eldöntheti, hogy minek drukkoljon. Minden maradjon a régiben, gátlástalanul zsírosodjanak a csókosok? Vagy boruljon a NER, vesszenek a politikai hátszéllel nagyra nőtt vállalkozások, és az említett sok-sok hitel boruljon rá a hazai bankrendszerre és vélhetően majd az adófizetőkre? Hát, ezt hívják úgy, hogy stabilitási kockázat.
(Címlap és bortókép illusztráció: szarvas / Index)