Index Vakbarát Hírportál

Évi 100 kilométer út épült kistelepüléseken

2017. szeptember 6., szerda 08:46

Az elmúlt négy év alatt több mint négyszáz kilométerrel bővült a tízezer fő alatti településeken található belterületi utak hossza - írja szerdai számában a Világgazdaság az Országos statisztikai adatgyűjtési program (OSAP) adatai alapján.

Idén a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása előirányzaton belül a közutak fenntartásához kapcsolódó támogatás 16,2 milliárd forint - közölte a lappal a Belügyminisztérium.

Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések között 2015 óta szerepel a belterületi utak, járdák, hidak felújítása. A költségevetési törvényben biztosított forrás mellett a tárca az elmúlt években további költségvetési forrásokat csoportosított át erre a célra: 2015-ben közel 1,3 milliárd, 2016-ban közel 3,7 milliárd, 2017-ben pedig több mint 2,8 milliárd forint összegű támogatást hagytak jóvá. Amennyiben a források lehetővé teszik, az idén még születhet további döntés a korábbi évekhez hasonlóan, közölte a tárca.

Rovatok