Index Vakbarát Hírportál

Aranytömbök rézből – elkészült a vádirat

2017. szeptember 7., csütörtök 11:10 | aznap frissítve

A bankokat szerette volna lehúzni a Kézizálog Zrt. és tulajdonosa, B. Péter üzletember. Úgy tett, mintha jól menő zálogcége lett volna, és ezt refinanszírozta milliárdos értékben a kereskedelmi bankok hiteleiből. Valójában nem voltak tízezerszámra ügyfelei, és a fedezetként bemutatott drágakövek csupán kavicsok voltak, az aranytömbök pedig rézből készültek.

A Fővárosi Főügyészség most elkészült vádiratának lényege, hogy B. Péter, az egykoron menő üzletember a 2008-as pénzügyi válság során megroggyant. 2009 végére már 15 milliárd forint összegű banki hiteltartozást halmozott fel, cégcsoportja fenntarthatatlanná vált. A vádlott ezt szerette volna leplezni, és azt színlelte, hogy nagyon hasít, és folyamatosan bővül a záloghitelezési tevékenysége (ez volt a Kézizálog nevű cég, egy Lónyay utcai és egy szombathelyi zaci).

Egy pár szóval a vádlottról: B. Péter, az egykori asztaliteniszező a szélesebb közvélemény számára sportszponzorációi révén volt ismert, felbukkant a tatabányai, a szombathelyi és a pápai futballban is, illetve fénykorában beszállt a legjobb magyar férfi pingpongcsapat, a BVSC finanszírozásába is. Ám, ahogyan a tíz-húsz évvel ezelőtti futballklub-tulajdonos garnitúrából többen, például a könyvkereskedő Matyi Dezső, illetve Tarsoly Csaba (Quaestor), ő is nehéz gazdasági helyzetbe került.

Lízing, zálog

Pedig B. cégcsoportja, a Lombard, illetve a Kézizálog egykoron nagyon jól ment. Maga a tulajdonos nem volt outsider, valaha a legpatinásabb hazai zálogcégnél, a BÁV-nál dolgozott, aztán megalapította saját vállalkozását. Óriási dumás volt,  vállalkozásait mindig nagyon nagynak mutatta. Papíron a Kézizálog sokkal nagyobb volt, mint a BÁV, a valódi piacvezető – ma már tudjuk, hamisak voltak a dokumentumok .

Az gyanús lehetett volna, hogy a Kézizálognak nem volt kiterjedt fiókhálózata, de B. azt mondta a bankoknak, hogy azért nincs erre szüksége, mert olyan vállalkozókra specializálódott, akik ugyan pénzügyileg nagyon erősek, de a mérlegük vagy a múltjuk miatt nem hitelképesek a pénzintézeteknél, és ők személyes vagyontárgyaikkal kellő fedezetet tudnak adni a nagyobb záloghitelek mögé is.

Nyolc bank van a károsulti oldalon, mindet nem ismerjük, de úgy tudjuk, hogy az évek során a vállalkozó lépre csalta a CIB Bank, a K&H, a Raiffeisen, a Commerzbank, a Sberbank (akkor még Volksbank), az OTP, illetve a Széchenyi Kereskedelmi Bank munkatársait is. 2012 decemberében aztán furcsa kötvényprogramot is indított Németországban, de a bankok gyanút fogtak, az elmúlt évben már többen „kicsekkoltak”, de még mindig akadt újabb bepalizható kereskedelmi bank.

Hamis a baba

Vajójában a záloghitelek mögött a fedezetek sokszor nem valódiak voltak. Felmerülhetne persze, hogy nem a zálogtárgyakat beadó személyek csapták-e be a vállalkozót, de azért az soha nem tűnt életszerűnek, hogy a Kézizálog benyalta volna a bontatlan csomagolású hamis köveket, vagy az aranynak álcázott ólomrudakat, illetve rézdarabokat.

A Magyar Nemzeti Bank 2015. január 22-én lépett fel a cég ellen, és felügyeleti biztosként a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t rendelte ki a céghez. Hitelintézeti forrásaink szerint ma már lehet tudni, hogy a zálogtárgyak értéke csak 5-10 százaléka volt a korábban feltüntetettnek.

A több tízezer zálogjegy valójában fiktív volt, és a nyolc kereskedelmi banktól együttesen mintegy 6 milliárd forint hitelt vett fel, amelyet a társaság később nem fizetett vissza.

A vádlott egy másik cégével is további pénzintézeteket és vagyonos vállalkozókat vett rá kölcsönnyújtására összesen mintegy 3 milliárd forint összegben.

Arany

A vádlott a kölcsönök fedezeteként általában aranytömböket ajánlott fel, amik azonban ténylegesen olvasztókemencéjében öntött, döntően rézből készült, csekély értékű tömbök voltak. Amikor a vádlott ezeket a hitelezők rendelkezésre bocsátotta, azokhoz az aranytartalom igazolására megtévesztő iratokat csatolt. A hitelek visszafizetésére nem került sor. A bűncselekmények büntetési tételének felső határa 15 évig terjedő szabadságvesztés. A vádlott két évet házi őrizetben töltött, jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

Rovatok