Index Vakbarát Hírportál

Jól keresett az állam az olajon és a lottón

2017. szeptember 11., hétfő 13:00

Tavaly összesen 39,9 milliárd forint osztalékot fizettek az államnak a tulajdonában lévő cégek, 2,2 milliárddal többet, mint 2015-ben - írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól kikért adatokra hivatkozva a Zoom.hu. Ez elég szép nagy szám, különösen ahhoz képest, hogy a költségvetés tervezésekor 6 milliárddal kevesebb osztalékkal számolt a kormány. Utoljára 2013-ban hoztak ennél többet az állami részesedések, akkor 42 milliárd forintot fizettek így be a költségvetésbe. 

A legtöbb pénzt a Molban lévő kicsit több, mint 25 százalékos állami részesedés hozta, ebből 13,86 milliárd forint folyt be. Ezzel viszont még mindig nem hozta vissza az árát az, hogy részben a magánnyugdíjpénztárak államosításával, részben az orosz Szurgutnyeftegaz részesedésének megvásárlásával ekkora tulajdonos lett az állam. Minderre ugyanis 2011-ben 500 milliárd forint közpénz ment el, eddig pedig kicsit több, mint 70 milliárdot hozott vissza a befektetés. 

A második legtöbb osztalékot, 12,5 milliárd forintot a Szerencsejáték Zrt. fizette (amely emellett több mint 28 milliárdot játékadó formájában is befizetett a költségvetésbe), ezután pedig az MVM Zrt. következik a sorban 7,5 milliárddal. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvántartása szerint az államnak nagyjából 500 vállalatban van részesedése, ezek közül a már emlegetett három cégen kívül 16 fizetett osztalékot tavaly. 

Rovatok