Index Vakbarát Hírportál

Bekövetkezett Bogár László rémálma

2017. szeptember 14., csütörtök 17:15

Kapaszkodjanak meg: egy osztrák cég pénzt hozott ide. Nem is keveset, 8 millió eurót (2,5 milliárd forintot). Ebből a meglévő üzemük mellé újabb, 8500 négyzetméteres csomagolóanyag-üzemet építettek Békéscsabán amiben 120 ember fog dolgozni. A kormány 3 millió euró (nagyjából egymilliárd forint) támogatást tett még a csoport nyolcmilliójához. 

De nem szabad hagyni, hogy ezzel bárkit megtévesszenek. Nem szeretetből építették a gyárat ide, hanem mert szégyenérzet nélkül még több pénzt akarnak ezzel csinálni.

Nem hozam van, hanem viszem

- magyarázta nem is olyan rég a téma kapcsán "a legérthetőbb magyar közgazdász", Bogár László. Az itt csinált pénz jó részét pedig adózás után a tulajdonosaik fogják zsebre tenni, nem hagyják itt nekünk, hiába is nyújtanánk a kezünket.

Jegyezzük hát meg az osztrák Marzek Etiketten+Packaging nevét, ők csinálják ezt velünk nyíltan, bármiféle titkolózás nélkül. Az új üzemet M-Flexilog Kft. néven fogják működtetni a Bogár tanár úr szerinti kimondhatatlan erők, szóval ezt is megjegyezhetjük. Vagy legalább azt, hogy tényleg nem olyan könnyű kimondani. 

Rovatok