Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy: Új aranykor köszönthet be

2017. szeptember 20., szerda 10:59

A német és a skandináv gazdasági modell lehet a példa Magyarország számára Matolcsy György jegybankelnök szerint, aki a Budapesti Értéktőzsde őszi, a középvállalatok növekedésére fókuszáló rendezvényén arról is beszélt, hogy a huhogó baglyoknak nincs igazuk.

A Portfolio cikke szerint Matolcsy elmondta, hogy 2010 óta olyan útra tért az ország, aminek a végén a bőség kora, egy

új aranykor köszönthet be Magyarországon.

Ez részben azért is van, mert Magyarország az Európai Unió leghatékonyabb válságkezelését hajtotta végre, aminek segítségével növekedési fordulat történt.

Matolcsy azt mondta, Magyarország számára nem lehet példa a dél-európai gazdasági modell, amit szerint magas eladósodottság és munkanélküliség jellemez. Példa lehet viszont a skandináv modell, ahol a foglalkoztatottság növelése után tőke- és tudásintenzív termelésre tért át a gazdaság. A jegybankelnök a német modellt is példaként emlegette: Baden-Württembergről beszélt, ahol 14 ezer innovatív, kreatív középvállalat működik, amik a német gazdaság gerincét adják. Magyarországon jelenleg csak közel 4600 erős középvállalat van, ha ezek számát 2,5-3-szorosára emeljük, akkor a magyar GDP is jelentősen növekedhet.

Matolcsy György a huhogó baglyoknak azt üzente: mindegy, hogy a nemzetközi versenyképességi listákon az ország lecsúszott 2010 óta, a versenyképesség valójában javult, mivel ezek a globális felmérések túl sok szubjektív szempontot vesznek figyelembe, miközben az MNB kutatásai 90 százalékban tényeken alapulnak, és ezek szerint minden a legnagyobb rendben van ezen a területen.

Az MNB elnöke arról is beszélt: törekedni kellene arra, hogy az állami cégeket tőzsdére vigyük, mivel ezzel jól mérhetővé válik e cégek hatékonysága. Matolcsy szerint főleg a bankszektorban lenne erre szükség: konkrétan Lengyelországot emlegette, ahol szinte az összes nagybank tőzsdén van, a tőzsdei jelenlét ott lényegében kötelező. Ez egyrészt tőkeforrást jelent a tőzsdének, de a bankoknak is jobb, mert transzparensebbé válik a teljesítményük.

Matolcsy szerint a gazdaságon kívül a hazai gondolkodásban is fordulatra van szükség, ugyanis a közgazdaságtanban ma már egyetértés van arról, hogy a valóság mellett a képzetek is fontosak, hiszen a gondolatok teremtik meg a valóságot, ezért Magyarországon meg kell változtatni a gondolkodást. Matolcsy szerint pedig ha a közösség hasznára való tevékenységből származik a pénz, akkor a gazdagság, a profit és a tőke jó dolog, a magyar állam pedig az ilyen gazdagságot, profitot és tőkét becsüli.

Rovatok