Index Vakbarát Hírportál

A magyar vásárlók is megszívhatják a német fuvarozók díjemelését

2017. szeptember 23., szombat 11:06

A héten megállapodtak a legnagyobb közúti fuvarozó cégek, hogy 6 százalékkal emelik a fuvardíjukat, amitől a magyar szállítmányozók és a vásárlók is megérezhetik majd - írja a Magyar Idők. A lapnak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének társelnöke, Áchim Mihály Miklós azt mondta, az október 1-től esedékes német emelés miatt az egész európai piacon, így Magyarországon is növekedni fognak a fuvardíjak, ez pedig meg fog jelenni a termékek áraiban,

így végsősoron a fogyasztók fizetik majd ki a német emelést.

Áchim szerrint német szempontból elkerülhetetlen az emelés, mert  Németországban 40-45 ezer sofőrt keresnek és nagyon beszűkültek a szállítmányozási kapacitások. Viszont a szállítási kínálat bővülése ellen hat az is, hogy a nyugati fuvarozók és kormányok amolyan kereskedelmi háborút folytatnak az olcsóbban dolgozó, "szociális dömpinget" eredményező keleti cégek és sofőrök ellen. Ennek része volt az a 2015-ös javaslat, hogy a kelet-európai fuvarozóknak is német minimálbért kellene fizetnie a sofőreinek, vagy legújabban az a, több nyugati tagállamban bevezetett szabályozás, hogy a sofőrök nem tölthetik alhatnak a kamionok fülkéiben, hanem szállodai szobát kell kivenniük. 

Rovatok