Index Vakbarát Hírportál

Áll a bál Welsz Tamás érdi birtoka körül: kopaszok, rendőrök, kukásautó, feljelentések

2017. október 2., hétfő 09:56

Folytatódik a küzdelem Welsz Tamás hagyatékáért. A kalandor egykori érdi birtokán egy csomó, vitatott sorsú autó parkol. Az egyik csapat biztonsági emberek segítségével elvitt nemrég pár autót, a másik, vagyis Welsz családja ellenállna, még egy kukás autóval is elállta a kertkaput. A csúnya történetbe immár Csík Zoltán, Mészáros Lőrinc egyik legfőbb bizalmi embere is bekapcsolódott.

2014. március 20-án egy rendőrautóban elhunyt a különös ügyleteiről ismert Welsz Tamás. Utána ingatlanok (Érden és Budán), ingóságok (autók, illetve egy nagyobb értékű busz), de legfőképpen tartozások maradtak. Egyetlen hivatalos örököse a kislánya, Fanni lenne, de mint azt nemrégiben egy részletes cikkben bemutattuk, valójában a helyzet ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb.

A szereplők

Nem részleteznénk újra a helyzetet, akit érdekel, itt elolvashatja a történetet. Röviden azért a lényeg:

Hamarosan előkerült Welsz Antal végrendelete, és meglepetésre kiderült, hogy ő nem az unokájára, hanem élettársára, Ilona nénire, illetve kisebb részben a külföldön élő testvérére hagyott szinte mindent, így most Ilona, az idős néni is kénytelen volt bekapcsolódni a harcba.

Ezúttal a legújabb fejleményekre koncentrálunk.

Több ingatlan, két Q7-es

Ne maradjon le semmiről!

A szomorú családi veszekedés egyik kulcseleme, hogy Welsz egykori bázisa, a méretes érdi ingatlan-együttes a Bádogos és a Fényező utcák sarkán négy külön ingatlanból áll. A telepnek van egy olyan vékony kis része, amelyet Fanni örökölt még Welsz Tamástól, a többséget azonban Welsz Antal végrendelete szerint annak idős élettársa kapta, ő is lakik most a ranchon.

A telepen volt, illetve van egy csomó autó is, például Audi Q7-es, ebbe a típusba valósággal szerelmes volt Welsz Tamás. Mostanában főleg az autókért megy a harc.

A Charity March Kft. különös követelések miatt felszámolásra jutott, így azok az autók, amelyek a Charity March Kft-é voltak, a felszámolási vagyonba mennének, a bíróság el is rendelte, hogy az autók kiadása végrehajtható Welsz Antalon, a Bádogos utca 40-ben. A végrehajtással a bökkenő csak az volt, hogy Welsz Antal előbb kómába esett (cselekvőképességét kizáró gyámság alá került), majd elhunyt, ráadásul az autók nem az említett ingatlanon, hanem a Fényező utca 42-ben voltak.

Ki követel autókat?

Innentől jött a róka fogta csuka helyzet. Egy adóhatósági jegyzőkönyv szerint az autók papírjai és kulcsai a családnál (Orsolyánál) vannak, csak a család nem akarja átadni az autókat, mert szerintük azok Fannit illetnék, és még bíznak abban, hogy a különböző eljárások végül nekik adnak igazat. (H. Andreáék szerint már nincsenek nyitott eljárások.)

Börcsök Sándor felszámoló, H. Andrea és az ügybe az utóbbi mellett jogi és felszámolási tapasztalatainak segítségével bekapcsolódó Csík Zoltán mindezt nem értik, szerintük a gépkocsik tulajdonjoga minden esetben okirattal tisztázott, a két szlovák rendszámú Q7-es a szlovák Charity March Slovenskoé, a többi a Charity March Kft-é, és minden bírósági döntés is már jogerős, vagyis a család – szerintük – teljesen hiábavalóan akadékoskodik.

Ezért ők már régóta vinnék a gépkocsikat, a felszámoló a magyar cég autóit, H. Andrea pedig a szlovák cég gépkocsijait.

Az események felgyorsulnak

Augusztus közepén aztán felgyorsultak az események. Ami biztos, egy biztonsági cég kigyúrt kopaszai négy gépkocsit, két szlovák és két magyar rendszámút el tudtak szállítani a telepről.

Innentől azonban teljesen elágaznak a beszámolók. Lássuk először a család beszámolóját. Szerintük a bírósági végrehajtási törvény (Vht.) rendelkezéseivel nem megegyező módszer, azaz önbíráskodás történt, mert olyan ingatlanon (Fényező 42.) léptek fel a biztonságiak, amelyre nem volt semmilyen végzésük, ráadásul a végrehajtást eleve csak végrehajtó, vagy a rendőrség végezheti el, de semmiképpen sem a „kopaszok”.

A biztonsági céget megbízók szerint nem ez történt. Valóban volt egy végzésük az autók kiadására, és valóban elhunyt Welsz Antal, de az ő örököse (Ilona néni) ideiglenes rendelkezési jogaival élve, önként beengedte a megbízott security céget, akik semmilyen erőszakot nem alkalmaztak, vagyis nem végrehajtás történt, a kopaszok csak egy megbízás alapján az autókat elvitték jogos tulajdonosaiknak. Vagyis H. Andreának a szlovák autókat, amelyek eleve nem voltak benne sem a hagyatéki eljárásban, sem a felszámolási vagyonban, illetve egy másik megbízás alapján két magyar autót is, amelyek pedig mennek majd a felszámolásba.

Kukásautó

A biztonságiak fordultak volna, és jöttek volna vissza a többi kocsiért, de Fanni édesanyja az autók elszállítását látva, polgárőröket, illetve rendőröket hívott,

valaki még egy kukás autót is szerzett, hogy elállja a kertkaput.

Sőt, Fanni ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt, mert a család szerint Börcsök Sándor felszámoló a végrehajtásról szóló törvénnyel ellentétesen próbált meg a biztonságiakkal fellépni.

A vonatkozó törvény szerint a végrehajtás szünetel, ha a végrehajtási végzésben szereplő személy elhunyt, a felszámolónak valamiképpen vagy be kellett volna lépnie az igénnyel a hagyatéki eljárásba, vagy megvárni Welsz Antal végleges hagyatéki végzését és az örökösökön lehetett volna követelni a gépkocsik kiadását.

A másik oldal teljesen másképpen látja a történetet, szerintük a hagyatéki végzés már jogerős, az ingatlan használatára jogosult tulajdonos, vagyis Ilona néni segítségével történt minden, és éppen az volt a bűncselekmény, hogy a kukás autó magánlaksértést követett el azzal, hogy korlátozta a kertkapu használatát.

Zárcsere és kézilabda

Az autók megszerzése után Orsolya sms-t kapott H. Andreától, amelyben a Q7-esek indítókulcsát követeli, jelezve, hogy ellenkező esetben a zárak és az immobilizerek cseréje 800 ezer forint lesz, amit hivatalos úton lesz kénytelen behajtani.

A kulcsokról a másik oldal csak annyit mond, a felszámoló nem sok vagyontárgyat talált Welsz Tamás egykori cégeiben, vagyis nem lesz fedezete arra, hogy az értékes személygépkocsik zárjait kicserélje. Ha Orsolya nem adja át azokat, akkor 3-4 millió forintra taksálható igényt lesz kénytelen a felszámoló peres úton érvényesíteni.

Bár a felek, Welsz Tamás volt felesége, Orsolya és új párja, illetve Welsz Tamás volt élettársa, Andrea és a társaságában érkező Csík Zoltán finoman szólva sem cseresznyéznek mostanában egy tálból, a sport szeretete mégis egy fedél alá kényszerítette nemrégiben őket.

Történt ugyanis, hogy szeptember 23-án véletlenül mindkét társaság ugyanazon a kézilabdameccsen szurkolt, és egy közös ismerős kísérletet tett a két oldal békítésére.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Áll a bál Welsz Tamás érdi birtoka körül: kopaszok, rendőrök, kukásautó, feljelentések

Egyre szürreálisabb fordulatokat vesz a küzdelem a Welsz-hagyatékért.

105 · Oct 02, 2017 09:56am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Bár H. Andrea messze elkerülte a találkozót, de Csík és az ellenoldali pár beszélgettek ugyan pár percig, de a mediátori szerep sem itt, sem azóta egy másik moderátornak sem sikerült. Úgy tudjuk, azért Ilona néni is tett egy feljelentést, mert szerinte az ő örökségéből is eltűnt ez-az, ami őt illetné. Hát itt tart ez a különös történet.

Rovatok