Mintegy százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló kormánydöntés, mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a köztévén.
Ahogy arról írtunk már, a diákhitellel tartozó nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a törlesztést, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét elengedik, a harmadik gyerek esetében pedig teljes mértékben elengedik a tartozást.
A diákhitelt 2001-es indulása óta mintegy 400 ezren vették fel, a felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, és az örökbefogadott gyerekek esetében is érvényesíthető.
A kedvezménybe a már meglévő gyerekeket is beszámítják, tehát ha már van egy gyerek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak. A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem nő, és ha valakinek mindkét típusú diákhitele van, akkor eldöntheti, hogy melyikre érvényesíti a kedvezményt.
A demográfiai csomaggal extrém esetben egyébként akár 14 millió forintnál nagyobb összeg is összeszedhető.