Index Vakbarát Hírportál

Volt cserkészvezérek egy gyanús ingatlanprivatizáció körül

2017. október 12., csütörtök 05:15 | aznap frissítve

A régi belvárosi ingatlanpanamáknál már jól bevált csellel játszottak át egy értékes, állami tulajdonú XI. kerületi telket egy ingatlanfejlesztőnek, aki busás hasznot realizálhat az ügyleten – írja csütörtöki számában a Heti Válasz

Összejátszhattak a cserkészek

A ludas ezúttal nem az önkormányzat, hanem a Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI), amelynek egyik legértékesebb vagyoneleme volt az érintett, Diószegi úti ingatlan 65,2 százalékos tulajdonrésze, mielőtt 2016 végén egy harmadik cég közbeiktatásával továbbpasszolták a DVM Groupnak, ami egy 350 lakásos, három lakótömbből álló fejlesztést tervez a területen Buda Gardens néven. 

A Miniszterelnökség alá tartozó ÉMI-t a privatizáció idején Henn Péter irányította, aki 2015 végéig a magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnökeként is tevékenykedett, a tranzakcióban közreműködő közvetítőcég pedig egy bizonyos Walnut Estate volt, amelynek Tekse Balázs, a cserkészek volt nevelési igazgatója a többségi tulajdonosa.

Henn és Tekse a Heti Válasz cikke szerint korábban együtt feleltek azért a pénzért, amit a cserkészet nyert uniós forrásból közösségépítő tevékenységekre, de már egyikük sincs a mozgalom vezetésében. Ennek hátterében állítólag részben az állt, hogy Henn megpróbálta az MCSSZ-vagyon kezelését kiszervezni egy saját maga által jegyzett alapítványba 2015 novemberében, de ehelyett a cserkészek végül sem őt, sem Teksét nem választották be az új elnökségbe. 

Olcsón megvesz, majd gyorsan továbbad

A Walnut Estate úgy szerezte meg az 1,8 hektáros XI. kerületi telket, hogy azt előtte csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek próbálta meg eladni az ÉMI, a kerületi önkormányzatnál meg sem próbálkoztak. Az eladási árat az aktuális műszaki állapot alapján határozták meg, nem pedig a fejlesztési lehetőségek tükrében, a hirdetést pedig összesen a cég saját honlapján, és a XI. kerületi polgármesteri hivatal egyik hirdetőtábláján tették közzé, vagyis elég jól eldugták.

Ennek ellenére érkezett még egy ajánlat az Első Magyar Ingatlanfejlesztő Zrt.-től (Emaing), de úgy tűnik, a két cég nem független egymástól. Az Emanigot jegyző Schulek Csaba később vezérigazgatóként megjelent a Walnutnál, és két rokona szintén szerepel a cég tagnyilvántartásában. A Walnut különben érdekes módszerrel jutott végül az ingatlanhoz: bár a "nyílt pályázatra" beérkezett ajánlatukat érvénytelennek minősítette az ÉMI, mivel korábban megvették az ingatlanban legkisebb tulajdonos Warimpex Kft.-től a telek 2,63 százalékát (rendes piaci áron, 280 millió forintért), az ÉMI részére vonatkozó elővásárlási joghoz is hozzájutottak.

Az ÉMI része az ingatlanból 23-szor nagyobb volt, mint a Warimpexé, ennek alapján akár több milliárdot is érhetett volna piaci körülmények közt, a Heti Válasz azonban a mérlegekből kibogozta, hogy mindössze 1,5 milliárd forintot fizetett a Walnut. És miután az olcsó bevásárlást letudta, az ekkor már Schulek által vezetett cég egy hét múlva továbbpasszolta a telket a Buda Gardnes fejlesztőjének. Azt egyelőre nem tudni, mennyit fizetett a DVM Group, mindenesetre biztosnak látszik, hogy az állam kivételével megint mindenki jól járt az ügylettel. 

Henn Pétert 2017 júniusában Lázár János elmozdította az ÉMI éléről, az okok közt ott lehetett a Diószegi úti ingatlan gyanús privatizálása is. A DVM Group nyár óta hirdeti, hogy jönnek az új lakások a Feneketlen-tó mellett, bár engedélyezési terv még nincs az épületekre, és a lap információi szerint a kerületi önkormányzat a múlt héten nem volt hajlandó táűrgyalni a Buda Gardens közmű-átalakítási igényeiről. 

Rovatok