Index Vakbarát Hírportál

Újabb egészségügyi közbeszerzést függesztettek fel

2017. október 12., csütörtök 15:31 | aznap frissítve

Újabb uniós forrásból finanszírozott egészségügyi közbeszerzést függesztett fel a Közbeszerzési Döntőbizottság a múlt héten, miután nehezen indokolható módon próbálták korlátozni a versenyt az ajánlattevők között - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Hadházy Ákos. 

Az LMP társelnöke arról beszélt, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által kiírt pályázat résztvevőiknek 16 kórházba kellett volna hatféle laborgépet szállítaniuk, ám ez nehezen megvalósítható a potenciális pályázók számára: a laborgép fogalma nagyon tág, ezért nincs olyan gyártó, amelyik egyszerre gyártaná az összeset. A politikus hasonlata szerint olyan ez, mintha egy közbeszerzést "közlekedési eszközökre" írna ki a kormány, de ebben egyszerre kérne ajánlatot személyautókra, teherautókra, repülőgépekre, kishajókra és villanymozdonyokra.

Az állam így a kiírással kikényszeríti, hogy az értékesítési láncba kapcsolódjon be egy úgynevezett "csomagolócég", amelyiknek nincs más feladata, csak összevásárolja a gépeket, majd azokat továbbadja úgy, hogy rárakta a saját haszonkulcsát .

Hadházy szerint ennél a beszerzésnél logikus lett volna megengedni úgy a részajánlatokat, vagyis hogy egy cég adhasson külön ajánlatot mondjuk csak a vizeletanalizáló gépekre. Ehelyett azonban a követező történt: nem funkció, hanem földrajzi helyzet szerint bontotta részekre a kiírást az ÁEEK. Így a nyertes cégek egy-egy régióra pályázhatnak, oda viszont minden gépet le kell szállítaniuk - mondta a képviselő.

A bizarr tendert több potenciális pályázó is megtámadta, a Közbeszerzési Döntőbizottság pedig helyt adott a kiírás versenykorlátozó jellegével kapcsolatos aggályoknak, és felfüggesztette a kiírást. Az ÁEEK az utóbbi időben egy másik hasonló, lélegeztetőgépeket érintő üggyel is bekerült a hírekbe, amelyet szintén Hadházy dobott be a köztudatba. A gyanús közbeszerzési sztori legújabb feljeménye, hogy Orbán Viktor a GE melletti lobbizással vádolta meg az LMP-s politikust a parlamentben, mire az úgy döntött, feljelenti a miniszterelnököt. 

Rovatok