Index Vakbarát Hírportál

Nincs gond a gyanús gigatenderrel az ügyészség szerint

2017. október 24., kedd 14:36

Nem nyomoz az ügyészség az Európai Bizottság ellenőrei által problémásnak talált gigaközbeszerzés ügyében, mert a úgy látják, nincs ami alátámasztaná a bűncselekmény gyanúját – derül ki a Fővárosi Főügyészség keddi sajtóközleményéből. 

A valaha volt legnagyobb, összesen 420 milliárd forintos víziközmű-tender ügyében Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője tett feljelentést miután a 24.hu cikket közölt a közbeszerzés során felmerült, állítólagos súlyos szabálytalanságokról. A közbeszerzéssel a lap szerint elég nagy gondokat talált az EU-s ellenőrzés, például ugyanolyan hibák előfordultak nyertes pályázatokban, mint amik miatt vélhetően elutasított cégeket az NFP, és volt olyan nyertes, aki a megkövetelt mintafeladatot sem tudta teljesíteni. Ez alapján az uniós ellenőrök úgy látják, hogy a pályázaton nyertes pályázatok egy részét érvénytelennek kellett volna nyilvánítani.

A 11 nyertes között ott van többek között Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft., és a Mészárossal közös cégeket is birtokló Varga Károly két vállalata, a Magyar Vakond és a Hódút is. Mészáros más szálon is kötődik az ügyhöz, a pályázat előkészítésekor ugyanis az NFP közbeszerzési tanácsadója annak az Antal Kadosa Adorjánnak a cége volt, akiről nemrég Mészáros 11 legfontosabb embere között írtunk.

Az uniós ellenőrzés konkrét eredményei még nem ismertek, a nyári cikk ugyanakkor arról írt, hogy legrosszabb esetben akár 40 milliárd forintot is visszakövetelhet az Európai Bizottság a magyar államtól. Az ügyben Jávor Benedek feljelentést tett az ügyészségnél, de kedden kiderült, az Ibolya Tibor fővárosi főügyész által vezetett szervezet nem látja elég megalapozottnak az indítványt. 

"A feljelentés, illetve az annak alapjául szolgáló internetes újságcikk a közbeszerzési szabályok megsértését vagy a piaci verseny korlátozását valószínűsítő konkrét adatot nem tartalmaz, valamint abban a vagyonkezelői kötelezettség megszegésére, és ezzel összefüggésben vagyoni hátrányra utaló, ezáltal bűncselekmény gyanúját alátámasztó információ sem szerepel. Nyomozás csak bűncselekmény gyanúja alapján indítható, illetve olyan konkrét adatok alapján, amik bűncselekmény gyanúját valószínűsítik. Ilyen konkrét adatok hiányában a feljelentés elutasításáról kell dönteni", írja az ügyészség a feljelentés elutasításáról szóló közleményében. 

Rovatok