Index Vakbarát Hírportál

Bútorok mögé, mélyhűtőbe rejtik értékeiket a magyarok

2017. október 25., szerda 17:03

A Generali kutatást készített a magyarok elővigyázatosságáról, amiből többek közt kiderült, hogy az emberekre jobban ráijeszt egy betörés, mint egy autóbaleset, illetve hogy sokan dugdossák kincseiket a fagyasztóba. 

Az eredmények furcsa módon azt mutatják, hogy míg az autóbalesetet szenvedőknek csupán 49 százaléka vallotta, hogy az eset után változtatott vezetési szokásain, a betörést átélt válaszadók közel 80 százaléka tett valamit azért, hogy a jövőben elkerülje a bajt. 2015-höz képest egyébként – amikor a válaszadók 39 százaléka vallotta, hogy volt már autóbalesete – 2017-ben ugyanez a szám már 45 százalék volt. Szintén elég aggasztó, hogy míg 2013-ban még csak 12 százalék válaszolta azt, hogy használja a telefonját vezetés közben, ez a szám 2017-re közel az ötszörösére, 59 százalékra nőtt, ráadásul az autóban mobilozók több mint 40 százaléka nem használ kihangosítót.

A kutatásból a magyarok kedvenc rejtekhelyeire is fény derült: a legtöbben valamilyen nehéz bútor mögé rejtik otthon tárolt értékeiket (45 százalék), a második helyen pedig meglepő módon a fagyasztó végzett 20 százalékkal. A padlószőnyeg alatti részt is sokan tartják bevált helynek (16 százalék) és ruhakupac közé (9 százalék) is szívesen dugják el, amit féltenek.

Ahogy a Generali korábbi kutatásából kiderült, legféltettebb kincseink a készpénz (40 százalék), a laptop (20 százalék) és a mobil (12 százalék), a betörést átélt idei válaszadók pedig utólag a műszaki cikkekre és ékszerekre kötnének biztosítást a legnagyobb arányban (39 százalék).

Rovatok