Index Vakbarát Hírportál

Részvényesek, akik nemet mondtak Mészáros Lőrincnek

2017. november 3., péntek 20:04 | aznap frissítve

A pesti tőzsdén forgó Appeninn Nyrt. egyetlen részvényese sem akart eladni egyetlen részvényét sem a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.-nek – derült ki a két cég BÉT honlapján közzétett tájékoztatásából. A Konzum azután tett úgynevezett kötelező nyilvános vételi ajánlatot az Appeninn papírjaira, hogy a társaság és a leányvállalata, a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Konzum PE Magántőkealap augusztus 24-én tőzsdén kívüli ügylet keretében megállapodást kötött az Appeninn 49,02 százalékának megszerzésére, részvényenként 228,9 forintos átlagáron, összesen 4,43 milliárd forintért.

Az ügylet teljesüléséhez kellett ezt a vételi ajánlatot kellett megtenni. Az ajánlat elfogadásáról a részvényesek november 3-án 12 óráig nyilatkozhattak. A Konzum-csoport 261 forintot kínált a 100 forint névértékű részvényekért, amit az ajánlat benyújtását megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára (260,72 forint) alapján állapítottak meg. A vételi ajánlatot közösen tette a standard kategóriájában jegyzett Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt., a Konzum Management Kft., a Konzum PE Magántőkealap, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt., amelyeknek az ajánlat megtételekor együttesen 33,646 százalékos közvetlen befolyásuk volt az Appeninnben.

Az Appeninn igazgatótanácsa nem javasolta a részvényeseknek, hogy elfogadják a nyilvános vételi ajánlatot. Az indoklás szerint a társaság érdeke, hogy a közkézen maradó részvények minél nagyobb számban megmaradjanak, ezáltal biztosított legyen a széles körű részvényesi ellenőrzés, a társaság folyamatos tőzsdei jelenléte és a működés nyilvánossága. Az igazgatótanácsi határozat elfogadásának időpontjában a részvények tőzsdei árfolyama 330 forint volt – vagyis 69 forinttal, 26,4 százalékkal magasabb, mint amennyiért a Mészáros-cégek megvették volna.

Az árfolyam azóta ráadásul meredeken emelkedik: a pénteki kereskedést az Appeninn közel 2,5 milliárd forintos forgalom mellett 14,9 százalékos emelkedéssel, 887 forinton zárta, ami

340 százaléka annak, mint amit a Mészáros Lőrinc cégei ajánlottak.

A 887 forint az eddigi legmagasabb Appeninn-árfolyam (az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyam 207 forint volt). A Konzum-részvények 2644 forintot értek pénteken záráskor, árfolyamuk 0,41 százalékkal csökkent az előző naphoz képest, éves maximumuk 3178 forint, éves minimumuk 47 forint volt.

Rovatok