Pár éven belül sokadszorra nyúl hozzá az örökségvédelem szabályozásához a kormány, most éppen a régészeti feltárásokat érintő módosítást nyújtott be Semjén Zsolt a parlamentnek.
A javaslat két legfontosabb eleme, hogy
Ha a módosítás átmegy,
vagyis nemcsak a megelőző régészeti feltárásokat, hanem a nagyberuházások (jellemzően útépítések) régészeti feladatellátását is csak múzeumok végezhetik.
A területileg illetékes múzeumok hiányzó kapacitásaik pótlására kizárólag állami és önkormányzati fenntartású intézményeket vonhatnak be a munkába, és a továbbiakban a szaktevékenységek végzésében gazdasági társaságok nem működhetnek közre. Ez alól kivételt képez a bontómunka, a feltárás legkevesebb szakmaiságot igénylő része, amelybe alvállalkozóként továbbra is bevonhatók maradnak a közbeszerzéseken befutó magáncégek.
A tervezettel kapcsolatban megkérdeztük a régészeti piac egyik magánszereplőjét, a Magyar Régész Szövetséget, és a Magyar Nemzeti Múzeumot. A régészeti feltárásokra specializálódott Salisbury Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Hoffmann József az Indexnek azt mondta, mióta az akkreditációval rendelkező magáncégeket beengedték a régészeti munkák terepére, kialakult egy rendszer, amelyben a feltárások nagyjából felét ők csinálták.
Aztán idén év elején jött a hideg zuhany:
ez után már nem dolgozhattak a feltárások túlnyomó részét kitevő nyomvonalas autópályaberuházásokon. Ez mindenkit váratlanul ért, hiszen éppen a Fidesz-kormány nyitotta ki jobban a piac előtt a terület kapuit még L. Simon Lázló ténykedése alatt, aki gyorsaságot és a verseny következtében olcsóbbá váló munkavégzést ígért a változtatáskor. (A magánszereplők korábban a Gyurcsány-kormány alatt létrehozott Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat felügyelete idején szorultak ki a nagy ásatásokból.)
Ehhez képest most hasonló érvelést állítottak a módosító mögé, ami nagyjából szöges ellentétben áll a korábbi iránnyal: az általános indoklás szerint "az állami költségvetési források hatékonyabb és ésszerűbb felhasználását" szolgálja a javaslat.
A januári kormányrendelet különös módon úgy lett megszövegezve, hogy nem zárt ki minden gazdasági társaságot a feltárásokból, csak pont azokat, amelyeknek erre a tevékenységre van akkreditációja. Így év eleje óta paradox módon
A mostani törvénymódosítás pedig, ami eltörli az akkreditáció rendszerét, és csak a bontómunkákban való részvételt engedi a cégeknek, végleg beteszi a kaput.
A Salisbury és a többi piaci szereplő jellemzően úgy dolgozott, hogy egy-egy feltárási munkát a kezdeti földmunkától kezdve a leletek feldolgozásáig végigvitt, mert így volt számukra hatékony és gazdaságos, emellett a munkát is gyorsította hogy egy kézben volt a lebonyolítás, mondta Hoffmann. A régészeti magánbiznisz egyébként kevés szereplős, de milliárdos piaccá vált, amelynek Hoffmann cégei is kiemelt szereplői voltak: tavaly ősszel például azzal került de a sajtóba a Sailsbury Régészeti Kft., hogy három hónap alatt 5 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el. Ezért, illetve az L. Simonhoz köthető áttételes kapcsolódás miatt sokan gyanították is, hogy a magáncégek beengedését megengedő törvényi változásnak köze lehet a lobbitevékenységükhöz.
2010 óta valóban döbbenetes mértékű változásokon ment keresztül a hazai örökségvédelem, különsen a régészet intézmény- és szabályrendszere. Először a KÖSZ helyett létrehozták a Magyar Nemzeti Múzeum alá besorolt Nemzeti Örökségvédelmi Központot, miközben a régészeti feladatok nagyja a múzeumokhoz került. 2011-ben költségplafont vezettek be a feltárásokhoz, ennek értelmében a leletmentés költsége csak akkor haladhatja meg a beruházás értékének 1 százalékát, ha azt az építtető állja.
A feltárás és engedélyeztetés szétszedett rendszerét aztán néhány év elteltével, 2014-ben újra központosították a Miniszterelnökség alá tartozó Forster Központnál, amit viszont nem sokkal később beszántottak a bürokráciacsökkentés jegyében. A Forster után az örökségvédelem műtárgyi része a Magyar Művészeti Akadémiáához került, a régészet koordinációjáért pedig 2017-től a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. felel.
Egy kicsit másként vélekedik Lassányi Gábor, a Magyar Régész Szövetség elnöke. Szerinte nem volt jó gyakorlat, hogy bizonyos esetekben a teljes feltárást a szakmai részekkel együtt magáncégek kezébe adták, és a legfontosabb régészeti feladatokat mindenképp a közintézményeknél kellene tartani.
Ugyanakkor az újabb módosítással ebben a formában ő sem ért egyet. Az a fő probléma, hogy átgondolatlanul variálnak a jogszabályokkal, például az akkreditáció rendszerének létrehozásába is komoly energiákat fektettek, hogy aztán egy csapásra megszüntessék, közben alig egyeztetnek a szakmai szervezetekkel – mondta Lassányi hozzátéve, hogy az aktuális változtatásról sem kérdezték meg őket eddig.
Ahhoz ugyanis, hogy a Magyar Régész Szövetség álláspontjával összehangban a legfontosabb szakmai feladatok ellátása maradjon a közintézményeknél, nem lenne szükség a magánszféra szinte teljes kizárására, ahogyan azt most tervezik.
A legnagyobb gond a régészek szerint mégsem ez, hanem hogy az elmúlt években túl gyakran változtatták az örökségvédelem intézményrendszerét és a szabályozási környezetet, közben
Ez a kiszámíthatatlan környezet nagyon megnehezíti a tervezést, a fiatal régészek számára nem kínál kecsegtető életpályát, ezért nagyon sokan elhagyták az országot az elmúlt években Lassányi szerint.
A munkaerőhiány a teljes ágazatot áthatja a régészeti szakmai szinttől a földmunkások szintjéig, az országban csak nagyon kevés múzeum mondhatja el magáról, hogy rendelkezik elegendő forrással és dolgozóval (az MRSZ szerint ilyen például több budapesti intézmény, illetve a nagyobb szegedi, kecskeméti, miskolci múzeumok).
A mostani változtatással ez a probléma nem oldódik meg, csak még nagyobb része tolódik majd a múzeumokra, amelyeknek (az építési vállalkozásokkal ellentétben) amúgy sem vág profiljába, hogy projektszerűen, a feltárások idejére foglalkoztassa a munkaerőállomány egy részét.
De nem csak a foglalkoztatással gyűlhet meg a baja a múzeumoknak. A régészeti feltárásokon végzett ásatásokhoz, geodéziai mérésekhez komoly, akár több tízmillió forintos gépekre is szükség lehet, amelyek jelenleg sok intézményben nem állnak rendelkezésre. A változást követően elvileg minden esetben a területileg illetékes múzeum végzi majd a munka oroszlánrészét, ehhez pedig be kell szerezniük egy csomó drága eszközt.
A módosításban üzletileg ellenérdekelt piaci szereplők szerint ez nem szolgálja majd a tervezet indoklásában szereplő hatékonyságnövelési célt, ugyanis felesleges lenne ennyi helyen párhuzamosan fenntartani a szükséges kapacitásokat, miközben ugyanabban a megyében csak ritkán van rájuk szükség. A régészetben dolgozó piaci szereplők rendelkeznek a szükséges gépekkel, munkaerővel, és mindig oda mennek, ahol éppen munka van, magyarázta Hoffmann József. Erre a jövőben nem lesz lehetőség.
A módosítási tervezet szerint amennyiben egy múzeum mégsem képes önállóan ellátni a feltárási feladatot, úgy segítséget kérhet más múzeumoktól, ha pedig így sem jön össze a szükséges kapacitás, végül a Magyar Nemzeti Múzeumnak kell lebonyolítani a munkákat. A jelenlegi állapotokból kiindulva erre valószínűleg gyakran lesz szükség, ezért kérdeztük a Nemzeti Múzeumot, mit gondolnak a tervezetről, kapnak-e plusz forrást a megnövekedett feladatok mellé, és hogy konzultáltak-e velük egyáltalán.
Kérdeztük a javaslatot beadó Miniszterelnökséget is, mi az oka annak, hogy nem akarják fenntartani az akkreditáció rendszerét, és hogy hogyan fogja pontosan szolgálni a hatékonyságot a piaci szereplők szinte teljes kizárása a rendszerből. Amint választ kapunk, frissítjük a cikket.
(Borítókép: A kecskeméti Mercedes gyár bõvítését megelõzõ régészeti feltárás 2017. május 25-én. - fotó: Újvári Sándor / MTI)