Index Vakbarát Hírportál

Razziázott a NAV a Mall.hu-nál

2017. november 14., kedd 16:04

Kedden a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ellenőrzést tartott a Mall.hu webáruházat fenntartó Internet Mall Hungary Kft. Váci úti központjában – értesült az Index.

A webshop hivatalos oldalán jelenleg egy olyan közlemény szerepel, ami szerint a Mall.hu átvételi pontjai és ügyfélszolgálata technikai okok miatt nem elérhetőek, de ennek a valódi oka a hatósági ellenőrzés.

A 24.hu kérdésére a NAV elárulta, hogy a NAV pénzügyi nyomozói az NNI Vagyonvisszaszerzési Hivatalával együttműködve nagyszabású, országos akciót hajtottak végre, aminek célja egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezet felszámolása. A bűnszervezet tagjai ellen 4,5 milliárd forint összegű költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás.

A lap szerint a cég az eladott termékei után feltehetően nem fizette meg az áfát, és azzal is trükközhettek, hogy a piac árnál jóval alacsonyabban kis csomagolási hibás terméknek álcázva adtak el elsőosztályú termékeket.

Mall.hu: a cég nem érintett büntetőügyben

A Mall.hu cikkünk megjelenése után közleményt adott ki az ellenőrzés kapcsán, amit változtatás nélkül közlünk:

"Az eljáró hatóságok egy országos akció részeként társaságunknál is helyszíni vizsgálatot kezdeményeztek, amely jelenleg is zajlik. A vizsgálat részeként a hatóságok vizsgálják a Mall.hu magyarországi raktárkészletét is, ami miatt a megrendelések teljesítése bizonytalan idejű késedelmet szenved. Erről vásárlóinkat e-mailben tájékoztattuk. Valótlan az az állítás, hogy a Mall.hu büntető ügyben érintett. Minden rendelkezésünkre álló jogi eszközt igénybe veszünk azért, hogy mielőbb visszaállítsuk a normál üzletmenetet és a megrendelt árukat kiszállítsuk. A külföldi tulajdonosok 100 százalékos támogatásukról biztosították a Mall.hu vezetését és csapatát. Az okozott kényelmetlenség miatt vevőink és partnereink elnézését kérjük, köszönjük a türelmüket és az irántunk tanúsított bizalmat. Amint az ügy kapcsán további, megosztható információ kerül a birtokunkba, haladéktalanul tájékoztatni fogjuk a sajtót is."

"A mai nap során egy munkavállalónk tevékenysége kapcsán a NAV és az NNI helyszíni vizsgálatot kezdeményezett társaságunknál. Mindenben együttműködünk a hatóságokkal annak érdekében, hogy a nyomozást mielőbb megnyugtatóan lezárhassák, a nyomozás sikere érdekében további információt jelenleg nem áll módunkban megosztani. A hatósági intézkedés miatt vásárlóink megrendeléseit jelenleg nem tudjuk teljesíteni, de minden rendelkezésünkre álló jogi eszközt igénybe veszünk azért, hogy mielőbb visszaállítsuk a normál üzletmenetet és a megrendelt árukat kiszállítsuk. Az okozott kényelmetlenség miatt elnézést kérünk és köszönjük vásárlóink türelmét" - mondta Rédey Iván, a Mall.hu vezérigazgatója az Indexnek.

Az ellenőrzéssel kapcsolatban a NAV-ot és az NNI-t is kerestük. A válaszokat amint megkaptuk, közöljük. 

Rovatok