Index Vakbarát Hírportál

Akár 120 milliárdig felmehet a fekete pénteki forgalom

2017. november 17., péntek 08:27

A hazai e-kereskedelemben már kimutatható a fekete péntek hatása, a hagyományos üzletek forgalmában ugyanakkor még nincs olyan nagy súlya Magyarországon, hogy számszerűsíteni lehessen - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. A nap hivatalossn november 24-ére esik idén, de sok üzlet már előbb elkezdi a leárazást.

Magyarországon az internetes kereskedelemben nagyobb a fekete péntek súlya, és több cég már korábban elkezdi az akciót - mondta Vámos, akinek becslése szerint az e-kereskedőknek 5 és 10 milliárd forint közötti bevételt hozhat a fekete péntek, az akció generálta forgalom elérheti a teljes novemberi bevétel egyharmadát. A KSH adatai szerint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem teljes novemberi volumene tavaly megközelítette a 32 milliárd forintot.

A magyarok harmada beszállna

Az eNET Internetkutató napokban készített online felmérése szerint tavaly csaknem 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt a fekete pénteki leárazásokban, idén pedig már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezik, hogy akár online, akár offline módon igénybe veszik a kínált akciókat.

A kutatás szerint nem kíséri az akciókat erőteljes tudatosság. A legtöbben megnézik ugyan az akcióhoz kapcsolódó weboldalakat, boltokat, de négyből csak egy internetező készül előre átgondoltan, megtervezetten a leárazásokra. A netezők ötöde épp csak ránéz az akciókra, minden tizedik netezőt pedig hidegen hagyja a black friday.

A vásárlást tervezők átlagosan körülbelül 36 ezer forint értékben szándékoznak költeni. Ez az átlagos költés a potenciális vásárlók számára kivetítve

nagyságrendileg 120 milliárd forintos forgalmat generálhatna,

ha valamennyi vásárlási terv megvalósulna - közölte az eNET. Ez meghaladná a teljes tavalyi hazai online kereskedelmi forgalom negyedét.

A közeledő karácsony rányomja a bélyegét a fekete pénteki vásárlásokra is. A legtöbben játékot, ajándékot és háztartási gépeket, konyhafelszerelést terveznek venni. Toplistásak még a szórakoztató elektronikai eszközökre és a ruházatra vonatkozó vásárlási tervek. Öt potenciális black friday vásárlóból egy számít arra, hogy mobiltelefont, drogériai terméket, szépségápolási cikket, illetve könyvet vesz majd ezeken a napokon.

Elektronika, divat, barkács

A MediaMarkt idén harmadik alkalommal elvégzett reprezentatív kutatásából kiderül, hogy négyből három ember webáruházból is tervezi beszerezni a kiszemelt műszaki terméket. A felmérés alapján a vásárlást tervezők 35 százaléka tudatosan készül, 44 százaléka pedig nem választja ugyan ki a konkrét terméket, de a számára szükséges termékkategóriában keresi a legjobb ajánlatot. A kutatás szerint idén csaknem 50 százalékkal többet költenének műszaki cikkek beszerzésére a vásárolni szándékozók.

Negyedszer csatlakozik a fekete péntekhez a Praktiker, a barkácsáruházlánc azt reméli, hogy országszerte 20 áruházában és webshopjában sikerül majd megdupláznia átlagos napi forgalmát. Tavaly az előző évhez képest 50 százalékkal több látogató érkezett a Praktiker webshopjába 24 órán belül, akik jellemzően barkácsgépeket, karácsonyi termékeket, bútorokat és fürdőszoba-felszereléseket, csempéket és zuhanykabint vásároltak a black friday akció keretében - közölte a társaság az MTI-vel.

A Fashion Days is arról tájékoztatta az MTI-t, hogy vásárlási rohamot vár az idei fekete pénteken. A Magyarországon, Romániában és Bulgáriában működő divatportál tapasztalatai szerint

a fekete pénteki akciókra a magyarországi vásárlók várnak a legjobban, számuk megduplázódhat az előző évekhez képest.

Míg 2014-ben 205 ezer eurót, 2016-ban már 570 ezer eurót költöttek a vevők a Fashion Days november végi akcióján, és a cég szerint ez ebben az évben akár duplájára is nőhet. A vállalat éves forgalmának 15 százalékát bonyolítja az akció három napja alatt - közölték.

Az Extreme Digital azt közölte, hogy az idei black friday az internetes kereskedelem legkiemelkedőbb eseménye lesz, a webáruháznál a legtöbb vásárlás ezen a napon realizálódik. Tapasztalataik szerint a magyar online vásárlók egyre tudatosabbak, a karácsonyi készülődéskor eleve számításba veszik az olyan akciókat, mint a fekete péntek.

Az eMAG arról tájékoztatott, hogy idén is rekorddöntésre készülnek az év legfontosabb vásárlási akciója kapcsán, 600 ezer akciós terméket táraztak be a black friday-re.

Rovatok