Index Vakbarát Hírportál

Elindulhat az első lakáslottó

2017. november 23., csütörtök 11:05

Megérkezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélye, elindulhat az első nemzeti otthonteremtési közösség (nok). Az első fecske 180 hónapos lesz, pár részletet megismertünk.

Az egyetlen magyar lakáslottó-társaság, a Central NOK (CNOK) Szervező Zrt. elindulhat az első otthonteremtési közösséggel – írta meg elsőként a Portfolio. Mindezt a cég is megerősítette számunkra, mert mint Török Béla vezérigazgató írta: „A törvényben előírt dokumentációs kötelezettségünknek eleget téve határidőn belül benyújtottuk a Magyar Nemzeti Bankba a közösség nyilvántartásba vétele iránti kérelmünket, amelyet felügyelő hatóságunktól meg is kaptunk.”

Magáról a sokat vitatott konstrukcióról itt és itt írtunk.

Az állami kedvezmény miatt a nok vonzó lehetőség lehet, de sokan fogalmaztak meg arról aggályokat, hogy egy ekkora értékű vásárláshoz mennyire alkalmas a vásárlói csoport koncepció. És az egész ágazat megítélésére árnyékot vetett, hogy Rogán Antal fideszes politikus a semmiből, látható szakmai egyeztetés nélkül állt elő az ötlettel, és a kialakított szabályrendszernek csak egyetlen társaság tudott megfelelni. A Central NOK-nak szeptemberben még rendeznie kellett tőkeproblémáit, de ez sikerült, így végül megkapta a zöld utat.

Hosszabb futamidőre

Ez a cég, vagyis a CNOK mindenesetre 120, illetve 180 hónapos, vagyis 10, illetve 15 éves nok-közösséget is meghirdetett, végül elsőként a hosszabb futamidő tud elindulni.

„Az ügyfelek a hosszabb futamidőt és az ezzel járó alacsonyabb havi befizetési összeget, illetve a magasabb állami támogatást választották. Ha lesz elegendő jelentkező., akkor a szintén szervezés alatt álló, 120 hónapos is elindulhat” – mondta el Török Béla.

A CNOK vezetője azt is elárulta, hogy nem volt könnyű dolguk az értékesítésnél, mert bár alapvetően egy egyszerű konstrukcióról van szó, de mivel a nok még teljesen új, az érdeklődők érezhetően óvatosak voltak.

Nagyvárosi tagok

De vajon kik és mekkora összeggel lesznek a tagok?

Erről annyit hallottunk, hogy a fővárosiak és a vidéki nagyvárosok lakosainak körében nagyságrendileg háromszor akkora volt az érdeklődés, mint az ország más részein, vagyis a kisebb településeken. Ez nyilván összefüggésben van azzal, hogy az új építésű ingatlanok és a fizetőképes vásárlók többsége is városi életformát folytat. Az első közösségben a belépők 10 és 25 millió forint közötti szerződéseket kötnek.

A CNOK tapasztalatai szerint általában családi döntés eredményeképpen születik meg a választás. Sokan használják ki azt a lehetőséget is, hogy családon belül összevonhatók bizonyos kedvezmények, vagyis családosan lépnek be.

Három fő típus

Három olyan jellemző ügyfélcsoport, amolyan csomópont alakult ki, amit a CNOK kiemelt számunkra. Ezek:

Az eddigi tapasztalataik alapján elmondható, hogy sokan szeretnének minél hamarabb kiválaszthatóvá válni, és ezért választják a törvényben is biztosított rendkívüli feltöltés lehetőségét.

Menetrend

Az indulás után a következő lépések várhatóak:

Végül megtudtuk, hogy már folyamatban van a második közösség megszervezése, amikor is az eljárás menete ugyanaz, amit az előzőekben elmondtunk.

Rovatok