Index Vakbarát Hírportál

Tiborczék üzleti modelljét egy hatéves is kitalálhatta volna

2017. december 4., hétfő 09:24

Az új földbirtokosok kialakulásáról ír a 24.hu, ezen belül arról, hogy a Mészáros család és Tiborczék összesen legalább 2,7 milliárdért vettek földet. Ebben nemcsak az az érdekes, hogy milyen sokat vettek, hanem az is, hogy a vételárból 1,7 milliárdot hitelből finanszíroztak.

Az állami földek privatizációja eleve azzal a céllal indult, hogy új földbirtokosok jöjjenek létre, csak nyilvánosan nem új óriásbirtokosokról volt szó. Ezért korlátozták a magánszemélyek által behúzható földek mértékét 300 hektárban. Ez is óriási azért, akkora, mint az egész VII. kerület és a Városliget együtt. Persze maguktól nem sokan tudtak közel se venni ennyit, mert a hektáronkénti átlagár már tavaly is bőven egymillió forint felett volt.

De például Tiborcz István Orbán veje is máshogy csinálta a családjával. Ő nővérével és édesapjával összesen 492 hektárt kanyarított le Bicske és Mány térségében. Az öt városligetnyi terület privatizációjáért 559 millió forintot fizettek. 

Ezt teljes egészében banki hitelből tették.

A család minden tagját meghitelezte a Gránit Bank. Összesen 12 hitelszerződés köti őket a kisebb bankhoz. Ez ugyanaz a bank, ami például Szivek Norbert MNV-vezérigazgató milliárdos ingatlanprojektjeit finanszírozza, írja a lap.

Mészáros Lőrincék szintén a környéken lettek nagybirtokosok. Maga Lőrinc, a felesége, két lányuk és fiuk együttesen 1257 hektárt húztak be. Ehhez ők egymilliárdot kifizettek saját zsebből, de az OTP is adott nekik még mellé 1,154 milliárdot. Az összes családi érdekeltségükkel így mára 

3800-3900 hektár került az érdekeltségi körükbe.

A lap által név nélkül megkérdezett mezőgazdasági szakember szerint nem kell aggódniuk az állami hitelek miatt, azok ugyanis nagyon kedvezményesre sikerültek. Annyira kedvezményesre, hogy az elérhető banki kamatok is magasabbak a hitelek költségeinél, lényegében kockázatmentesen is lehetett akár így haszonhoz jutni. Valószínűleg a viszonylag magas Fejér megyei földárak miatt sem kell sokat izgulniuk, nagyon hamar ki fogják tudni termelni a hitelösszeget. Nagyüzemi körülmények között repce és a napraforgó termesztése például elég jövedelmező, már a 20 éves futamidő felénél teljesen visszajöhet a szántóföld ára.

Rovatok