Index Vakbarát Hírportál

Öt éve jogellenesen fizet egy cégnek az Erzsébetváros

2017. december 14., csütörtök 13:31

Öt évig alkalmazta jogellenesen az ER-Park Kft. nevű parkolási céget és fizetett neki évi több mint egymilliárd forintot a VII. kerületi önkormányzat, erre viszont csak most ébredt rá a kerület vezetése - írja a 24.hu

A kerületben 2012 augusztusa óta elvileg csak 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég végezhetne parkolóüzemeltetést a kerületben. Az ER-Park viszont nem az önkormányzaté, hanem nagy részben egy Kupper András nevű vállalkozóé, aki Kupper András korábbi fideszes parlamenti képviselő nagybátyja.

Emiatt a Párbeszéd kerületi képviselője, Szücs Balázs kérte a kerület alpolgármesterét, az Orbán-család ügyvédjeként is dolgozó Bajkai Istvánt, hogy világítsa át a parkolást a kerületben. Bajkai végül kedden benyújtott egy előterjesztést a közgyűlésnek, amelyben leírja, hogy a  kerület közel 8000 parkolóhelyét fenntartó ER-Park valójában nem végezhetné ezt a feladatot, úgyhogy a szerződése meg is szűnt. 

Viszont ezért Bajkai szerint sem az önkormányzat, sem a cég nem felelős.

"Az a következtetés tűnik levonhatónak, hogy a felek – más jogviszony hiányában – a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján felelnek egymással szemben" - olvasható az előterjesztésben. 

Arról még nem döntött az önkormányzat, hogy mennyi pénzt kér vissza a parkolókat üzemeltető cégtől, amely 24.hu szerint 2012 augusztusa óta nagyjából 5 milliárd forint bevételt könyvelhetett el. 

Rovatok