Index Vakbarát Hírportál

Adócsalás miatt vizsgálja az EU az IKEA-t is

2017. december 18., hétfő 17:18

Nyomozni kezdte az EU az IKEA 2006-tól felmerülő adóoptimliázálási gyakorlatát az EU, írja a Financial Times. Az a gyanújuk, hogy cégcsoporton belüli hamis árazással és egybek mellettt néháyn speciális holland jogszabály segítségével egy holland cégükhöz, az Inter IKEA-hoz  irányították a globális cégcsoport bevételeinek jelentős részét, ami után kelleténél jóval kevesebb adót fizettek. 

Az Inter IKEA ugyanis a franchise-jogok és a márka tulajdonosa ennek jogdíjaival trükközhettek egy jó ideig, illetve más hasonló vagyoni értékű jogokkal. Amikor az úgynvezett transzferárszabályozásról olvas cikkeket, az jellemzően pont ilyesmiről szól, ez a téma a hasonló típusú adócsalások elkerülésének a legfőbb terepe. 

Alapjáraton ez adó- és versenyprobléma is, hiszen tisztességtelen előnybe kerül az a cég, ami a mérete miatt máshol tudja kimutatni a profitját, ha akarja. Vagy akár el is tüntetni a jó részét. A nyomozás elején még nem adtak becslést arra, hogy mennyi dót csalhatott el a cég az EU szerint, de a zöldpárti frakció egy idei (egyébként kellemesen ikeás formátumú) jelentése alapján 2009-2014 közt

1 milliárd eurónyi (310 milliárd forintnyi) adó

befizetését sinkófálta el a cég. A vállalat azt is tagadja, hogy az Inter IKEA és a globális IKEA Csoport közt lenne tulajdonosi átfedés, a zöldek jelentése szerint mindkettőt a svéd alapító családja és közeli bizalmasaik irányítják. Az adócsalást is tagadják, közleményük szerint mindenhol betartják a törvényeket. 

Rovatok