Index Vakbarát Hírportál

Bezár a Csíki Sör tulajdonosának belvárosi boltja

2018. január 3., szerda 10:16

Az Aulich utcai Székely Bolt Facebook-bejegyzésben tudatta vásárlóival, hogy bezárja kapuit. A posztban nem indokolták a döntést, csak annyit közöltek, hogy végleg bezárnak, és megköszönték a vásárlóknak az eddigi bizalmat. 

A bolt tulajdonosa Lénárd András, az Igazi Csíki Sör (illetve újabban Igazi Tiltott Sör) mögött álló vállalkozó, akiről a szerda reggel írta meg a Magyar Nemzet, hogy az USA-ban embercsempészet miatt körözik. A lap szerint a férfi 16 évvel ezelőtti ügye azóta is függőben van, mivel óvadék lerakása után az ítélet előtt elhagyta az országot. 

A Székely Boltot az egyedül Lénárd András tulajdonában álló, 2015-ben alapított New Milford Development Kft. üzemelteti, amely a céginformációs rendszer szerint rendben működik, tavaly 72,9 millió forintos árbevétel mellett -18,4 millió forintos eredménnyel zárt. Kerestük Lénárdot a bolt bezárásának ügyében, de egyelőre nem tudtuk elérni. 

Rovatok