Index Vakbarát Hírportál

Új díjjal bonyolítja az Airbnb-s lakáskiadók életét a VI. kerület

2018. január 11., csütörtök 05:10

A 2018-tól érvényes szabályok alapján ha valaki Airbnb-re akar bejegyeztetni egy lakást a VI. kerületben, akkor minden szobáért egyszeri, akár 1,5 millió forintos parkoló-mérleg díjat kell fizetnie. A szabályváltoztatást nem nehéz az Airbnb-zés megnehezítésére irányuló intézkedésnek tekinteni, ugyanis a turisták általában nem parkolnak a szállás közelében, és még akkor is fizetnek parkolási díjat, ha autóval érkeznek.

A terézvárosi önkormányzat a kérdésünkre azt írta, a településkép védelméről szóló helyi rendelet 2018. január 1-től előírja, hogy ha egy lakásban rendeltetést váltanak (pl. szálláshelyre), akkor előtte településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni. Ennek részeként kell a parkolóhely biztosítását megoldani.

A VI. kerület képviselő-testülete a parkolóhely létesítésre és megváltásra is külön rendeletet alkotott. Eszerint az eredeti rendeltetéshez az építési szabályokban előírt parkolóhely mennyiségét adottságnak kell kezelni, majd venni kell az új rendeltetéshez az építési szabály szerint szükséges parkolóhelyek számát, majd a kettőt egymásból kivonva kapott parkoló mennyiséget kell biztosítani (ez a parkolási mérlegszámítás).

Mivel a VI. kerületben a zártsorú épületek miatt új parkolóhelyet általában nem lehet építeni, ezt pénzben kell megváltani. Egy parkolóhely költsége 1,2 vagy 1,5 millió forint, a frekventált útvonalak mentén a drágább.

Így például egy 2 szobás lakáshoz az építési szabályok szerint 1 db parkolóhely tartozik elméletileg. Ha ebből a lakásból egy 2 szobából álló szálláshelyet alakítanak ki, az építési szabályok szerint szobánként 1, azaz összesen 2 darab parkolóhelyre lenne szükség. Ez alapján egy parkolóhely hiányzik, ezt kell pénzben kell megváltani.

Rovatok