Magyarországnak az elmúlt években elég konfliktusos viszonya van a nemzetközi gazdasági ranglistákkal. A Világbank és a Világgazdasági Fórum versenyképességi listáin általában nem szerepelt olyan jól az ország, amire a kormány általában azzal reagált, hogy nem a magyar gazdasággal, hanem a listával van a baj.
Ezek után pedig általában azon a listán, amelyet szidott a kormány, hirtelen javítottunk egy kicsit, míg azon, amelyre a kormány mutogatott, hogy "na majd azon milyen jók leszünk, azt kell figyelni", azon rontottunk. Most viszont van végre egy nemzetközi összesítés, amelyet a kormány bátran kirakhat az ablakba:
a Világgazdasági Fórum egyik legfrissebb listája szerint Magyarország az Egyesült Államoknál, Japánnál és Kínánál is jobban teljesít.
Ez pedig azt méri, hogy mennyire “inkluzív” a magyar növekedés, vagyis hogy a gazdasági növekedés hatása mennyire terül szét a társadalomban.
A WEF Inkluzív Fejlődés Indexén Magyarország a második legbevonóbb feltörekvő ország és megosztott helyen a 22-ik (Észtországgal együtt) a 103 megvizsgált ország közül. Sőt, tavalyhoz képest még javított is egy helyet Magyarország. Ezt pedig a kormányhoz meglehetősen közeli közgazdász körök már el is kezdték az Orbán-kormány gazdaságpolitikai sikereként lobogtatni. De tényleg köröket verünk a világra bevonásban? És amúgy is, mi az az inkluzív növekedés?
A globális gazdasági elit éves davosi szupertalálkozóját szervező Világgazdasági Fórum tavaly kezdte el összeállítani az Inkluzív Fejlődés Indexét (IDI) és erről szóló jelentését. Mindezt azért kezdte el a szervezet, mert miután egyre inkább főáramú gondolattá kezdett válni, hogy az egyre nagyobb egyenlőtlenség egy rossz dolog, felmerült a probléma, hogy az, ahogy a gazdasági teljesítményt értékeljük, nem igazán vesz tudomást erről a problémáról.
A WEF végül - magáévá téve azt a gondolatot, amit a főáramtól két lépéssel arrébb álló közgazdászok már elég régóta mondanak - belátta, hogy a bruttó hazai termék, vagyis a GDP, mint leginkább figyelt és elismert makrogazdasági mérőszám, nem igazán alkalmas arra, hogy megtudjuk, mennyire élnek jól az emberek egy adott országban. Lehet ugyanis, hogy valahol nagy a GDP, de közben óriásiak az egyenlőtlenségek és a gazdasági növekedés gyümölcseit egy szűk elit éli fel, abból nem marad semmi a társadalom nagyobb részének vagy a jövő generációknak.
Ezért a WEF előállt ezzel az új mérőszámmal, amely a gazdasági teljesítmény mellett azt is méri, hogy az adott országban hogyan alakulnak a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek, milyenek a szegénységi mutatók, mekkora a gazdaság károsanyag-kibocsátása, mekkora az államadósság stb.
Ehhez három kompozit mutatót állítottak össze, az egyik a gazdasági fejlődést, a másik a rendszer egyenlőségét, a harmadik pedig a fenntarthatóságát méri.
A lista persze nem hozott olyan nagyon meglepő eredményeket, a legtöbb pontot azok az országok kapták, amelyek a legtöbb más jóléti és gazdasági lista elején szoktak lenni. A világ leginkluzívabb gazdasága Norvégia, Izland, Luxemburg és Svájc, de a top 10-be még pont befért Ausztria is.
A jelentés összeállítói igyekeznek hangsúlyozni, hogy a nagy növekedés egyáltalán nem garantálja, hogy az adott ország jól fog szerepelni az inkluzivitást mérő listán. És hogy összességében a GDP növekedési üteme csak gyengén korrelál azzal, hogy egy adott országban mennyire inkluzív és széleskörű a társadalmi-gazdasági fejlődés, vagyis a gyors GDP-növekedés önmagában még nem elég ahhoz, hogy jólét legyen egy társadalomban.
Az Egyesült Államok például a növekedési mérőszámai szerint a 10. lenne a listán (a WEF versenyképességi listáján pedig a második helyen van), az egyenlőséget tekintve viszont csak a 26., fenntarthatóságban pedig a 28., ami eléggé lerontja az összesített helyét a listán. Így fordulhat elő, hogy Magyarország jobban szerepel az Egyesült Államoknál.
De azért vannak országok, akiknél ebben a listában is számít, hogy hogy nő a GDP. A “feltörekvő” kategóriába sorolt közép-kelet-európai országokról (Magyarország mellett Litvániáról, Lengyelországról, Lettországról, Horvátországról és Romániáról) például összességében azt írja a WEF, hogy hála az uniós tagságuknak, ezek az országok különösen a növekedést és gazdasági fejlődést mérő mutatószámokban teljesítenek jól, így amellett, hogy viszonylag kicsik az egyenlőtlenségek ezekben a társadalmakban, jól szerepelnek a rangsorban. Ezeknek az országoknak a helyezését tehát nagyjából mégiscsak az határozza meg, hogy hogyan növekszik a gazdaságuk.
A WEF külön listázta a “fejlettnek” és “feltörekvőnek” minősített országokat. Magyarország a két listáról az utóbbira került, amit egyrészt egy kisebb pofonnak is lehet értelmezni, hiszen más közép-kelet-európai országok, például a Magyarországnál magasabb IDI pontot kapott Szlovákia és Szlovénia, valamint a velünk megegyező pontot kapott Észtország a fejlett országok listáján szerepel az egy főre eső GDP-jük alapján. Viszont így legalább másodikok lehetünk a feltörekvő országok listáján, Litvánia után és Azerbajdzsán előtt.
Magyarországról a jelentés külön nem ír, így csak a különböző indikátorok alapján tudjuk kitalálni, hogy miért szerepel olyan jó helyen a listán. Ebből nagyjából azt lehet leolvasni, hogy
Magyarország azért szerepel jó helyen, mert elég stabilan növekszik, miközben a társadalom nemzetközi összehasonlításban nem igazán egyenlőtlen.
Magyarország mindig is a közepesen egyenlőtlen országok közé tartozott, de nem azért, mert nincs sok szegény, hanem azért, mert viszonylag kevés a gazdag, ők pedig nem annyival gazdagabbak a szegényebb honfitársaiknál, mint mondjuk Oroszországban vagy az Egyesült Államokban.
Ahogy például azt pár éve kiszámoltuk, egy olyan jövedelem, amivel Magyarországon már a legjobban kereső 5 százalékba be lehet jutni, az uniós átlagban még mindig a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozik.
Hogy ez miért van így, az egy érdekes és vitatott kérdés, amelyről nemrég például az egyenlőtlenségekről írt könyvével sztárközgazdásszá vált Thomas Piketty is írt a blogján. Piketty azt állítja, hogy Közép-Európában, többek között Magyarországon is azért alacsonyabbak az egyenlőtlenségek, mert a gazdaságban nagyon nagy a multinacionális cégek szerepe, az ezeknél termelődött profit pedig kiáramlik az országból, nem a magyar vagyoni egyenlőtlenségeket növelik. (Piketty blogbejegyzését ebben a cikkünkben szedjük szét.)
A magyar mutatók amúgy nem nagyon változtak a WEF 2016-ra vonatkozó összesítése óta, amikor harmadik volt Magyarország a fejlődők között. Egy mérőszámban volt csak látványos javulás, a vagyoni egyenlőtlenségeket mérő GINI-mutatóban, amely szerint tavaly sokkal igazságosabban oszlott el a vagyon az országban, mint korábban.
Ez eléggé ellentmond annak a mindennapi tapasztalatnak, hogy a kormányhoz közeli üzleti körök meseszerű vagyonokat halmoznak föl, bár nem kizárt, hogy a hazai nagytőkés réteg kiépítése még nem tart ott, hogy az a statisztikákban is meglátszódjon. Kicsit közelebbről megnézve viszont úgy tűnik, hogy ez a javulás inkább valamilyen számítási vagy módszertani változásnak tudható be, vagyis Magyarország sajnos nem lett annyival igazságosabb hely egy év alatt, mint az az adatokból látszik.
Bár örvendetes, hogy a WEF szerint Magyarország egy élhetőbb és inkluzívabb ország lett (már ami a gazdasági javak elosztásét illeti), mint volt egy évvel korábban, sajnos úgy tűnik, hogy a magyar számokban a legnagyobb változást egy módszertani módosításnak köszönhetjük.
A magyar vagyoni GINIi-mutató, amely azt méri, hogy mennyire igazságosan oszlik el a társadalomban az összvagyon, az idei WEF jelentés szerint 45,3 százalékos volt, ami viszonylag egyenlőnek számít, míg egy évvel korábban 63,5 százalék volt, egy év alatt tehát közel 20 százalékponttal javult.
A WEF ezt a mutatót a Credit Suisse vagyoni egyenlőtlenségeket vizsgáló éves jelentéséből szedi vagyis a mostani listát a 2017-es, a tavalyit pedig a 2016-os Credit Suisse jelentésre. Viszont a Credit Suisse a tavalyi jelentésében, amelynek számai a WEF indexében is szerepelnek, újraszámolta a 2016-ra vonatkozó vagyoni eloszlásokat, ami alapján úgy tűnik, hogy Magyarországon nem javult annyit a vagyoni egyenlőtlenség, mint ahogy a WEF jelentések alapján látszik. Pontosabban már 2016-ban sem volt olyan egyenlőtlen heyl Magyarország, mint amilyennek a WEF jelentése alapján tűnt.
A többi feltörekvő országgal összehasonlítva csak két olyan tényező van, amiben a rosszabbak közé tartozik Magyarország: a foglalkoztatási ráta és az államadósság.
A következő 5 évben viszont a jelenlegi trendek alapján a WEF szerint számos területen romlani fog Magyarország helyzete.
Egyrészt lassabb lesz a gazdaság növekedése, amivel amúgy a kormány és a kormányközeli gazdasági műhelyek is számolnak. Emellett viszont lassulni fog a termelékenység növekedése, nőni fog a szegénységi ráta, nőni fognak a jövedelmi egyenlőtlenségek és meglehetősen elöregszik a társadalom, vagyis túl sok nem dolgozó ember függ majd túl kevés dolgozótól. Ezek alapján pedig félő, hogy pár év múlva már ez a rangsor is bekerül azok közé, amelyekre annyira azért nem büszke a kormány.