Nem váratlanul, de világszerte elég nagyot estek a tőzsdék az utóbbi napokban. Elsősorban a kamatemeléstől való félelem, az infláció visszatérte, illetve a kötvényhozamok emelkedése hajtja az eladást, ám egyelőre hiába a nagy mínuszok, még nem tűnik súlyosnak a helyzet. Hiszen valójában az egész mögött az áll, hogy a vártnál sokkal jobb helyzetben van az amerikai és a világgazdaság. Emiatt a pénzvilágnak el kell kezdenie visszatérni a normális kerékvágásba, ám ez nem lesz könnyű. És vannak olyan félelmek, amelyek szerint pont a visszatéréstől való félelem döntheti be újra a világgazdaságot.
A 2008-as válság után tíz évvel rekordalacsony a munkanélküliség, és végre rendesen beindult a bérek növekedése is az Egyesült Államokban, írta a világ egyik legfontosabb üzleti adatszolgáltatója, a Reuters hírügynökség egy hétfői elemzésében. Egy másik anyagban viszont ugyanitt arról írnak, hogy ugyanezen a napon, azaz hétfőn az amerikai tőzsde egyes irányadó mutatói majdnem a válság óta nem estek akkorát, mint most. Aminek hatására az ázsiai tőzsdék is beszakadtak, és Európában, még itt Magyarországon is követték a nemzetközi trendeket.
A fenti két hír jól jelzi, hogy eléggé szokatlan tőzsdepánik tört ki az utóbbi napokban Amerikában és a világon. Ugyanis vélhetően most fordult elő először a modern pénzpiacok történetében, hogy a
befektetők azért kezdtek el pánikolni, mert kiderült, hogy sokkal jobb a gazdaság állapota, mint gondolták.
A tőzsdei eladási hullám első számú magyarázata ugyanis az, hogy a piaci szereplők megijedtek a növekvő bérektől, illetve ezek potenciális hatásaitól: a kamatemeléstől és az inflációtól. Ez abból a szempontból elég hülyén hangozhat, hogy a növekvő bérek elvileg pont hogy áldásos hatással kellene hogy legyenek a gazdaság egészének, illetve konkrétan a tőzsdei cégeknek kilátásaira.
Ez viszont rövid távon nem biztos, hogy így lesz. Ezért a mostani balhé elsősorban annak a lenyomata, hogy az utóbbi időben a pénzpiacok bizonyos szinten elszakadtak a valóságtól, azaz a reálgazdaságtól; illetve hogy olyan gazdaságpolitikai és befektetői döntések hajtották az utóbbi bő hat év töretlen tőzsdei emelkedését, amelyekről mindenki tudta, hogy hosszabb távon fenntarthatatlanok.
Amikor pedig úgy tűnik, a gazdaságpolitika visszaállhat a normális kerékvágásba, hirtelen mindenki elvesztette az eszét.
De ez az észvesztés sem olyan vészes egyelőre, hiszen hiába a nagy mínuszok, ezek történelmi összevetésben azért annyira nem vészesek. Ráadásul az utóbbi évek töretlen és erős ütemű növekedése után egyelőre elég mérsékelt a veszteségek mértéke.
Az utóbbi napok tőzsdei zuhanása a maga nemében a 2008-2009-es válság utáni pénzügypolitika mellékterméke. Nagyon leegyszerűsítve,
Mivel ez önmagában még nem volt elég a helyzet javulásához, elkezdett más módon is pénzt önteni a gazdaságba: nagy mennyiségben vásárol különböző értékpapírokat, elsősorban állampapírokat, hogy így növelje a rendelkezésre álló pénzt, és ezáltal beindítsa a hitelezést, a fogyasztást, és így tovább. Nagyjából ugyanezt csinálta az Európai Központi Bank is.
Ennek a tőzsde szempontjából fontos hozadékai voltak.
A tőzsdei szárnyalást pedig tovább hajtotta, hogy a befektetők többsége hosszú ideig szentül hitt abban, hogy az alacsony kamatok és a jegybanki ingyenpénz korszaka ha nem is örökké, de nagyon sokáig tart majd. Ez az, ami most megdőlni látszik.
Bár 2008 óta indokolatlanul népszerű sport lett az elemzők körében a válságjóslás, és nem nagyon telik el hét vaskosabb riogatás nélkül, jelen esetben tényleg
sokan voltak, akik a kitartó hurráoptimizmussal szembemenve előre látták és jelezték a tőzsdei áresést, avagy “korrekciót”.
Egyrészt a tőzsdeindexek majdhogynem a válság óta folyamatosan emelkedtek. A New York-i főbb mutatók csak tavaly féltucatnyi alkalommal döntöttek történelmi csúcsot, és csak 2017-ben jó 20 százalékot nőttek. Elég sokan leírták az utóbbi hónapokban, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen: a részvényárak indokolatlanul magasba szöktek, nem a papírok, illetve a cégek valós értéke, hanem a csordaszellem, illetve a fent említett pénzbőség hajtotta a növekedést.
A részvények valós árának mérésére az egyik legnépszerűbb módszer, hogy a papír árát a részvényre jutó osztalék összegéhez hasonlítják. Ez a mutató a mostani árfolyamesés előtt ahhoz fogható szinteken járt, mint a 2001-es dotkomlufis tőzsdepánik idején.
De az is feltűnő volt, hogy miközben a tőzsde az utóbbi években szárnyalt, az amerikai és más nyugati gazdaságok növekedése messze nem olyan erős, mint az a pénzpiaci optimizmusból következne.
A pénzpiacok utóbbi éveinek kifordított logikájából következik, hogy most, amikor a gazdasági helyzet valóban kezd számottevően javulni, a tőzsdék berezeltek. Mivel 2017-ben elég látványosan magára talált a világgazdaság, és Amerikában is egyre jobban mennek a dolgok, úgy tűnik, a Fed és a világ további nagy jegybankjai elkezdenek majd kamatot emelni.
Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy ennek mi lesz a hatása Magyarországra nézve, bár a legtöbb szakmai vélemény szerint legalábbis mérsékelt lesz a turbulencia.
Zsiday Viktor alapkezelő korábban azt írta, a forint rövidtávon sebezhetőnek tűnik, benne lehet a 320-as árfolyam is (most 310 forint körül van egy euró), de hosszabb távon az árfolyam kordában tartható. Mindazonáltal a forint megingása a szárnyaló magyar kötvénypiacon is nagyobb korrekciót okozna, vélte a szakember.
Madár István közgazdász, a Portfolio.hu elemzője azt írta, könnyen lehet, hogy a Magyar Nemzeti Banknak a nagyon ambiciózus gazdaságélénkítési terveit félre kell raknia, ám ennél nagyobb baj egyelőre nem látszik.
A Magyar Nemzeti Bank is nagyon alacsonyan tartja a kamatot, és próbálja pumpálni a pénzt a gazdaságba, ami a nemzetközi trendek fordulásával nem biztos, hogy tartható.
Ez ugyan eddig is várható volt, ám a jelek szerint hamarabb jön majd el, mint azt a többség gondolta. Ennek pedig a fő oka az inflációtól való félelem. Az utóbbi napok eladási hullámát sok dolog húzza, például az olajár esése vagy egyes cégek gyenge eredményei (jelen esetben a Well Fargo amerikai nagybank), ám mindezeknél jóval fontosabb az inflációs előrejelzések okozta idegesség.
A tőzsdei optimizmus egyik alapvető oka volt az olcsó kamatok és a pénzbőség mellett, hogy a fejlett világban nem nagyon volt infláció, tehát nem igazán emelkedtek az árak. Ennek pedig az volt a fő oka, hogy hiába az olcsó hitel, a pénzbőség és a tőzsdei szárnyalás, ebből az átlagos dolgozó relatíve keveset profitált: a pénzvilágban ugyan újra lehetett zsíros jutalmakat fizetni, de a gazdaság egészét nézve a bérnövekedés és általában véve a reálgazdasági növekedés elég lassú volt Amerikában és Európában.
Ez az, aminek látszólag vége van. Tavaly magára talált a világgazdaság, ami miatt a munkaerő-piacok a fejlett világban egyre telítetebbek. Azaz egyre kevesebb a munkanélküli és munkát kereső ember, miközben a növekedésnek köszönhetően egyre több a betöltetlen munkahely.
Ahogy azt Magyarországon a hazai példából már jól ismerhetjük, ez óhatatlanul is kikényszeríti a béremelkedést.
A legfrissebb adatok szerint jelenleg éves szinten nagyjából 3 százalékos az amerikai bérnövekedés üteme, ami már kezdi megközelíteni a válság előtti, egészséges szintet. Viszont a bérek növekedését több szempontból sem szeretik a tőzsdei befektetők, és nemcsak azért, mert irigylik a pénzt a szélesebb néptömegektől:
Az is szerepet játszhatott a mostani nagy zuhanásban, hogy a rossz híreket hirtelen mindenki túlreagálta. A válság óta a befektetők nem nagyon voltak hozzászokva ahhoz, hogy lefelé is mehetnek a dolgok, ezért a mínuszok láttán mindenki berezelt. Az is erősítette a hatást, hogy manapság a tőzsdei kereskedés jelentős része automatizált, ahol algoritmusok hajtotta robotok adnak-vesznek papírokat emberi ésszel nehezen felfogható gyorsasággal és mennyiségben; ezek a robotok pedig ilyenkor elkezdenek ezerrel eladni.
De elég sokan voltak olyan, megfontoltabb befektetők is, akik úgy voltak vele, hogy az utóbbi években elég jól megszedték magukat, de a kilátások romlanak, ideje az első mínuszok idején kiszállni. Egyes értékelések szerint ők a fő hajtóerő.
Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy a mostani eladási hullám nemcsak hogy nem váratlan, hanem nem is különösen drámai. Hiszen a mostani esést megelőző emelkedés üteme is rettentő erős volt: a mostani “pánik” csak az elmúlt pár hét növekedését radírozta ki, de az amerikai indexek még mindig magasabbak, mint 2017 őszén.
a hétfői zuhanás sem volt ám olyan rettenetes:
jó pár rondább “fekete hétfőt” láttak már a tőzsdék a történelem során, és sokból azok közül sem lett komolyabb baj. Azaz egyelőre még nem arról van szó, mint 2008-ban, amikor leolvadt a tőzsde. Hiába hangzik unalmasan technikainak, a korrekció szó valóban sokkal pontosabban írja le a mai helyzetet, mind mondjuk a krach.
Mindemellett az is optimizmusra ad okot, hogy a reálgazdaság jól muzsikál, és semmi ok kételkedni benne, hogy ez rövid távon nagyot változzon. Látszólag 2017-2018 fordulójára a fejlett világnak tényleg sikerült túllendülnie a 2008-as válságon, aminek az egyik furcsa mellékterméke, hogy az elhúzódó válságkezelés során felpumpált pénzpiacok kicsit beleremegtek a jó hírekbe. Ám ha minden jól megy, a növekvő bérek növekvő fogyasztást is szülnek majd, azaz hosszú távon vélhetően jól járnak vele majd azok a cégek is, amelyeknek a részvényeit most ezerrel adják.
Ha viszont minden rosszul megy, akkor lehet, hogy a tőzsde izgágasága, illetve a jegybanki pénzpumpa kikapcsolása és a kamatemelés ki is nyírhatja a világgazdaság magára találását azáltal. Ennek egyelőre még nincs konkrét jele, ám a válságjóslás már természetesen elindult.
(Borítókép: Drew Angerer / Getty Images Hungary)