Index Vakbarát Hírportál

Ha van egy kis pénze, vegyen japán céget

2018. február 11., vasárnap 11:36

A tőzsdén jegyzet japán cégek átlagos profitja 27 százalékkal mintegy 27 ezer milliárd jenre (256 milliárd dollár, 100 jen=233,36 forint) nőhet a március végén záródó pénzügyi évben, írja az MTI.

A hírügynökség a Nikkei japán gazdasági lap vasárnapi cikkét idézi, amely szerint a nyeregnövekedést részben az eladások bővülésével sikerül elérni. A lap szakértők számításaira hivatkozva azt írta, hogy a vizsgált 1500 japán vállalat bevétele éves összevetésben 7 százalékkal, 561 ezer milliárd jenre (5100 milliárd dollárra) nő.

Elemzők szerint több japán cég adózott eredményét növeli a decemberben elfogadott amerikai adóreform. Így például a Softbank japán távközlési és informatikai konszern 687 milliárd jen (6,3 milliárd dollár) plusz profitra tett szert.

Szakértők szerint a március végével záródó pénzügyi évben jól szerepelnek egyebek között a járműipari cégek. Így például a Toyota Motor a tartósan bővülő európai és amerikai keresletnövekedés hatására február elején azt közölte, hogy éves profitja 2,4 ezer milliárd jen (20 milliárd dollár) lesz, ami 31,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

(Természetesen mi tudjuk, és nyilván ön is tudja, de azért a formaságok kedvéért szögezzük is le: jelen újságcikk nem minősül nyilvános ajánlattételnek, pláne nem befektetési tanácsnak. Ha semmit nem fogad meg belőle, akkor is hülyére keresheti magát idén, különösen, ha Mészáros Lőrincnek hívják, és ha mindent megfogad belőle, akkor is csődbe mehet simán. Mi szóltunk. Erről is.)

Rovatok