Index Vakbarát Hírportál

A halherpesz betett a hal árcsökkenésének

2018. február 16., péntek 22:27 | hat éve frissítve

Alig több mint öt százalékkal csökkent a hal ára idén, pedig a januártól érvényes áfacsökkentés miatt 17 százalékkal kisebb rajta az adó – számolt be az RTL Klub híradója a KSH adatai alapján.

A tévé megkérdezte a MA-HAL (Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet) nevű termelői szervezetet (a termelők ugyanis korábban azt ígérték, olcsóbb lesz a hal), mi ennek az oka, és azt a választ kapták, hogy a halherpesz fellángolása a baj. 

Ez a betegség a kopoltyú egy részének elhalását okozza, így nem jutnak elég oxigénhez a halak. Az emberre nem veszélyes, de emiatt ötödével kevesebb hal van. Bár a Nébih közlése szerint a magyar tavakban nincs halherpesz egy mentesítőprogram miatt, máshol igen, és ez kihat a magyar helyzetre is.

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője elmondta: előfordulhat, hogy az 5 százalékos áfa ellenére drágább lesz a hal az év végén, mint az év elején volt, ugyanis a környező országokban nagyon rossz a helyzet, ezért sok halat exportra visznek.

A Földművelésügyi Minisztérium viszont közölte: mind a piaci, mind a halgazdálkodási körülmények lehetővé teszik, hogy a kereskedők tovább tudják csökkenteni az árakat.

A MA-HAL szombaton kiadott közleménye szerint a környező országokban jelentkező halbetegség miatt külföldön is fokozottabban keresett a minőségi magyar hal, ez természetesen kihat az itthoni fogyasztói árakra is. A szigorú hazai ellenőrzési rendszernek köszönhetően

Magyarországon nincs halegészségügyi probléma. A halak semilyen esetleges betegsége nem terjed át emberre, mivel a halak hidegvérű állatok.

Rovatok