Index Vakbarát Hírportál

Megvétózta az Adidas a kétcsíkos márkát

2018. március 1., csütörtök 13:10

Az Adidas megakadályozhatja azt, hogy más gyártók cipőin elhelyezett, két párhuzamos sávból álló megjelölést európai uniós védjegyként jegyezzék be – írja az MTI az Európai Unió Bíróságának közleménye alapján. 

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében azt mondta ki, hogy a két párhuzamos csíkozást esetlegesen bejelentett védjegyek tisztességtelenül kihasználhatják az Adidas cipőkön elhelyezett, három párhuzamos sávból álló korábbi védjegyének jó hírnevét.

Az ügy előzménye, hogy a belga Shoe Branding Europe nevű cég cipőire két európai uniós védjegy lajstromozását kérte - a cipőáruk és a munkavédelmi cipők tekintetében - az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalától (EUIPO). A német Adidas felszólalt a védjegyek uniós bejegyzésével szemben.

Az EUIPO helyt adott az Adidas felszólalásának és megtagadta a Shoe Branding Europe által bejelentett két védjegy lajstromozását. Indoklásában a motívumok bizonyos mértékű hasonlóságára, a védjegyekkel jelölt áruk azonosságára hivatkozott, és arra, hogy fennáll a veszélye, hogy a vásárlók kapcsolatot feltételeznek a védjegyek között. Ez által a bejelentett belga márkajel használata tisztességtelenül kihasználná az Adidas hírnevét.

Az uniós bíróság ítéletében helyben hagyta az említett határozatokat. A bírák véleménye szerint az EUIPO nem vétett értékelési hibát, amikor a fenti érvekkel támasztotta alá ítéletét, valamint azt, hogy a Shoe Branding Europe nem fűzött bizonyíték erejű indokokat a bejegyeztetni kívánt két párhuzamos csíkozás használatához.

Rovatok