Index Vakbarát Hírportál

Feszült a bérhelyzet a húsiparban

2018. március 6., kedd 06:53 | aznap frissítve

Demonstráció-sorozat indulhat a húsiparban, ha a kormány nem segít a húsipari munkavállalók bérproblémájának orvoslásában, nyilatkozta Golhovics Gábor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnöke a Világgazdaságnak.

A szakszervezeti vezető a lap keddi számában azt mondta: a munkavállalói érdekképviselet 12 százalékos bérfejlesztést kíván elérni. Az ágazat munkaadói azonban arra hivatkoznak, hogy már a megemelt minimálbér és a garantált bérminimum kigazdálkodása is nagy nehézséget jelent, nemhogy az ennél nagyobb összeget keresők fizetésének emelése. A húsipari cégek zöme 1-3 százalékos nyereségkulcsot ér el, írja az MTI.

A HDSZ elnöke szerint a kereskedelmi áruházláncok hallani sem akarnak arról, hogy a termékekért többet fizessenek, a húsipari munkáltatók szerint pedig már a termelékenységet és az eredményességet veszélyeztetné, ha ebben a helyzetben számottevő béremelés valósulna meg. Jelezte, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordulnak, hogy a kormány gyakoroljon nyomást a multik árpolitikájára.

Ráadásul az áruházláncok elszipkázzák a munkaerőt a húsiparból, amely eleve munkaerőhiánnyal küszködik. Szakértői becslések szerint kétezer ember is hiányozhat az ágazatból, ami a munkavállalók mintegy 20 százaléka - húzta alá a szakszervezet vezetője.

Rovatok