Index Vakbarát Hírportál

Az a pályázó nyert, amelyik a polgármester házát is építi

2018. március 7., szerda 07:16

Budakalász városának telekeladásai, illetve lakóparkfejlesztései során általában ugyanaz az üzleti kör fut be. Az a csoport, amelyik éppen a polgármester házát is felhúzza. Rogán László szerint e két tény között nincsen összefüggés. Részletesen megnéztünk egy budakalászi telekeladási pályázatot, nagyon érdekes összefüggéseket találtunk.

Hetek óta követi a gazdasági és politikai sajtó Tiborcz István Elios nevű cégének pályázati győzelmeit. A társaság különböző nagyvárosokban, azonos sémák alapján, láthatóan előre egyeztetett paraméterek mentén vitt el tendereket.

Mindezt alaposan kivizsgálta az OLAF, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatal. A nagyvárosi közvilágítási pályázatok több százmilliós projektek, az OLAF-nak pedig bizonyára komoly tapasztalata és nyomozati háttere volt, de minden nemzetközi tapasztalat ellenére azért nagyon bántó, hogy a magyar hatóságok mennyire képtelenek voltak  feltárni a visszaéléseket, eddig gyakorlatilag mindent rendben találtak, igaz, még zajlanak a vizsgálatok.

Jól követhető

A most következő történetben sokkal kisebb a tét. Egy olyan telekeladási pályázat és kisvárosi ingatlanprojekt történetét írjuk le, ahol a pályázatot kiíró Budakalász városa, a folyamatot irányító Rogán László polgármester, a pályázatot megnyerő MNS WEB Kft. vagy az ingatlan tulajdonlapján végül megjelenő Csikó Office Kft. aligha sejthették előre, hogy a sajtó is figyelemmel fogja kísérni az események sorozatát.

Pedig a nyilvános adatok nyomon követéséből is világít a hazai önkormányzati pályázatok minden problematikája. Természetesen valamennyiüket kerestük, Rogán László polgármester mint közszereplő és a kollégái készséggel álltak rendelkezésünkre, a folyamatban részt vevő magáncégek azonban írásbeli és telefonos megkereséseinkre érdemben nem reagáltak.

A város helyzete

A Budapest közelében, a szentendrei HÉV vonalán fekvő, tízezres Budakalász az Omszki-tóról, a Luppa-szigetről ismert, de viszonylag sok cég székhelye vagy telephelye is itt található, ahogyan több, elég jómódú közgazdász és üzletember is innen jár be a fővárosba dolgozni. A pénzügyi képzettséggel az is együtt jár, hogy többen követik árgus szemekkel a város pénzügyeit.

A városnak elsősorban iparűzési adóból sok bevétele van, a Budakalász évértékelés című elegáns kiadványban 896,78 milliárd forint összesített bevétel szerepel, ez persze vélhetően elírás, az adatok alapján valószínűleg inkább 896,78 millió forintról lehet szó, de az sem kevés, és a szövegből az is kiderül, hogy a város gazdálkodása stabil.

Budakalászt a Fidesz–KDNP támogatásával induló Rogán László polgármester vezeti, alighanem a helyiek nagy megelégedésére, hiszen miután 2010-ben ő nyerte az önkormányzati választást, 2014-ben nagy többséggel újraválasztották.

A Netrax

Az elmúlt hat-hét évben a Netrax több lakóparkot is épített korábban önkormányzati tulajdonú budakalászi telkeken. A legutóbbi sűrű beépítésű lakóparkot tavaly ősszel adták át a Klenity városrészben. A különlegessége, hogy egy telekre két házat is felhúztak.

A cégregiszter szerint a Netrax 2016. február 10-ig még nagyon rejtőzködő volt, a Casa Roja Limited volt a tulajdonos, amely egy Seychelle-szigeteki offshore-központban volt bejegyezve. Érdekesség, hogy a székhely, vagyis az Ansunya Estate vastagon előkerült a Panama-iratok hazai és nemzetközi szálában, a jobbikos Szilágyi György egyszer egy napirend előtt kérdésének ezt a címet adta: „Horváth Zsolt – Victoria, Mahé, Seychelles, Suite 9, AnsuyaEstate, RevolutionAvenue”, utalva a kecskeméti fideszes képviselő offshore-ügyleteire.

A seychellesi háttér ellenére azt hallottuk, hogy Budakalászon a cég erős emberének és legfőbb végső haszonhúzójának mindvégig az egyik mostani tulajdonost, Mozolai Lajost tartották. Az ő neve a cégregiszterben több hasonló nevű építőipari cég, így a Natrex 2010 Építőipari, illetve a Nethrax Építőipari Kft. cégirataiban is előfordul, de ezeket a társaságokat kényszertörölni kellett. A Netrax azonban valóban sikeres, 2016-ban már 1,766 milliárd forint árbevételt ért

A városban – Rogán polgármesteri időszaka alatt – sok építőipari munka is zajlott, a helyi magánszemélyektől, illetve a városi tisztviselőktől úgy tudjuk, hogy a lakóparképítésekben és az ingatlanügyletekben a Netrax Kft. nevű pomázi építőipari cég a város egyik visszatérő partnere. A Netrax elsősorban Pomázon és Budakalászon aktív, viszonylag rejtőzködő csapat lehet, korábban offshore-háttere volt, és bár a Céginfo.hu alapján 1,7 milliárd forintot meghaladó éves forgalma van, nem leltünk rá a társaság honlapjára.

A Mályva lakópark

Történetünk most egyetlen konkrét telekeladást és készülő ingatlanfejlesztést dolgoz fel, a budakalászi Mályva és Ciklámen utca sarkán fekvő, Mályva lakópark néven meghirdetett 12 lakást. A neten azonban találtunk más olyan ügyletet is Budakalász városa és a Netrax között, amely hasonló vihart váltott ki a civilek körében.

Budakalász önkormányzata még 2016. május 27-én, pénteken írta ki a pályázatot a 80 méter hosszú és 24 méter széles telekre. Június 10-én, pénteken 14 óráig lehetett beadni a pályázatokat.

A rendkívül szűk határidő nem utalt arra, hogy Budakalász mindent megtett volna azért, hogy szélesebb kör is elgondolkodhasson az ajánlaton.

Furcsa kapkodás

A rövid határidő felveti a kérdést, hogy vajon mindent megtett-e az önkormányzat a legjobb árért. Amikor valaki a saját ingatlanát árulja, és jó árat akar érte, biztosan nem kapkod ennyire, de az önkormányzat úgy érezte, hogy aki két héten belül nem jelentkezik, az két hónapon belül sem fog. Az is kérdéseket vethet fel, hogy amennyiben valaki egy értékes ingatlant hirdet meg, valóban elegendő csak a település honlapján megjeleníteni, vagy érdemesebb költeni pár ezer forintot egy országos ingatlanos felületen. Volt olyan városházi beszélgetőpartnerünk, akinek úgy rémlett, hogy az interneten egy ingatlanos honlapon is hirdették a telket, de erről végül nem kaptunk megerősítést.

A meghirdetési időszakra saját szabályzata volt irányadó, amely nem kevesebb mint 15 napos minimális időt írt elő. Rogán László polgármester a június végi képviselő-testületi ülésen be is jelentette, hogy „legalább 15 napra a honlapon meg kell jelentetni a pályázatot az ingatlan értékesítésére. Ez megtörtént, a pályázatok beérkezési határideje 2016. 06. 10. volt” – fogalmazott a jegyzőkönyv szerint.

Pénteken írták ki, két hét múlva pénteken járt le, ez inkább két hétnek, vagyis csak 14 napnak tűnik, az önkormányzat velünk megosztott logikája szerint fél napokon nem érdemes lovagolni, mivel az első és a harmadik pénteken is akadt rendelkezésre álló idő, így kijöhet a 15 nap.

Két vevőjelölt

A pályázatbontás jegyzőkönyvéből megtudható, hogy a szűk határidőn belül két ajánlat azért érkezett az ingatlanra. Egyik jelentkező cégnek sem volt érdemi üzleti múltja vagy árbevétele, de ami sokkal furcsább volt, hogy

mindkettő pontosan ugyanoda, a Pomáz, József Attila utca 26. címre volt bejegyezve.

A nyilvános cégadatok szerint az egyik ajánlattevő (a Bérbe-Lak Ingatlan Kft.) ügyvezetője Mozolai Lajos, ő, a már említett Netrax Kft.-ben is vezető, illetve tulajdonos.

A másik cég pedig az MNS WEB Kft. nevű társaság volt, amelyet a cégiratok szerint Jármy Tamás vezet. Ő sem lehet távol a Netraxtól, mert egy dokumentumban találtunk a Netraxnál egy Jármy Tamás nevű építésvezetőt, és amikor az ott található mobilszámot felhívtuk, kiderült, hogy valóban jó helyen járunk.

Az MNS WEB Kft.-ről még az tudható Budakalászon, hogy ez a cég építi Rogán László polgármester és Rogán Ágnes Budakalász központjában épülő új házát. A polgármester nem cáfolta az építési táblán is olvasható információt, de jelezte számunkra, hogy „saját magáncélú építkezésem nincs összefüggésben és nem is lehet a cikkben szereplő ingatlan értékesítésével”.

Jól tippeltek

A pályázatot végül a két, egymástól nem távoli jelölt közül az MNS Web Kft. nyerte, 40 millió forintos ajánlatával.

Az ár megfelelő volt, mert hajszállal felette volt a Riesz Zoltán szentendrei értékbecslő által 2016. május 24-én elkészített értékbecslésben megfogalmazott árnak (39,89 millió forint), így nem volt akadálya annak, hogy „Budakalász Város Képviselő-testülete a kiírt pályázatra beérkezett ajánlata alapján az MNS WEB Szolgáltató Kft. (2013 Pomáz, József A. u. 26.) 40 millió Ft-os vételi ajánlatát elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az előszerződés, majd az adásvételi szerződés aláírására.”

Rogán László szerint a 22 ezer forintos négyzetméterenkénti ár elérte a minimumárat, így pályázatot nem kellett a meghosszabbítani.

Azt is megtudtuk, hogy a kiíró nem vizsgálhatta, hogy ki a cégek tulajdonosa, vagy hol van a telephelye, a két jelöltnek önálló adószáma volt, nem voltak felfüggesztve. Az önkormányzatnál azt tanácsolták, hogy a pályázó cégektől kérdezzük, miért pályáztak ketten, de azt is jelezték, hogy ha csak egy pályázat érkezett volna, akkor is érvényes lett volna a kiírás. A képviselők végül hét igen szavazattal (két nem és egy tartózkodás mellett) meg is bízták a polgármestert, kösse meg a szerződéseket.

Mindig ugyanazok?

Azért azt az önkormányzattól is elmesélték, hogy nemrégiben egy szélesebb körben meghirdetett telekeladásnál lényegesen magasabb árakat is elértek, de magyarázatuk szerint ennek az volt az oka, hogy a kisebb telkek vonzóbbak a vevőknek. Arról azért biztosítottak bennünket, hogy

a négy meghirdetett telek közül három esetében akkor is a cikkünkben vizsgált üzleti kör futott be a pályázatokon,

„természetesen mi is látjuk ezt a sűrűsödést, de másnak is lenne lehetősége pályázni, mit csináljunk, ha ebben a térségben ők az aktívak?” – hallottuk.

Az persze mindig különös, amikor az eladó érvel amellett, hogy miért ér keveset a portékája, de hallottunk arról, hogy a Mályva utcai teleknél a túl nagy méret, az akkori alacsonyabb árak és az Elmű áramszolgáltató vezetékjoga is indokolta a mérsékeltebb árat.

Az ujepitesu.hu portálon már hirdetik is a Mályva lakópark lakásait, sőt, egy már el is kelt. Az értékesítési ajánlatból az is kiolvasható, hogy a közösség által kapott 40 millió forint a telekre tervezett tizenkét lakásos társasház egyetlen lakására sem lenne elegendő.

Miközben az önkormányzat jellemzően mindig amellett érvelt előttünk, hogy a vevő helyesen járt el, abban a kérdésben, hogy a Mályva lakópark mennyire tekinthető egyáltalán lakóparknak, éreztünk némi súrlódást a felek között. „a Mályva lakópark név csak egy marketingfogás, ez nem lakópark, hanem egy egyszerű társasház, már kértük az értékesítést végzőket, hogy ne így használják a nevet a hirdetésekben!” 2016. június 6-án mindenesetre az önkormányzat előszerződést kötött a pályázati győztessel.

Végül megnéztük a földhivatali nyilvántartást, a Mályva utcai 1294/6 helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapján az látható, hogy végül csak a júniusi képviselő-testületi döntés és az előszerződés megkötése után fél évvel, 2016. december 12-én törölték a Budakalászi Önkormányzat tulajdonjogát.

Az igazi csavar itt következett: Adásvétel jogcímen ugyanis olyan cég nevét olvashatjuk új tulajdonosként, aki nem pályázott, és akit nem is említ a képviselő-testületi határozat.

A közhiteles nyilvántartás szerint a Mályva utcai ingatlan új tulajdonosa, rögtön az önkormányzat után bejegyezve, a Csikó Office Kft. lett. Ez a cég működik, bár komolyabb árbevétele akkor még nem volt, sőt, olyannyira slendrián volt a bejegyzése, hogy a három helyen megadott emailcím háromféleképpen lett megadva, egy-egy betű elütéssel. Volt levél, ami visszajött, de olyan is, amelyik nem, igaz arra sem kaptunk választ.

Csikó Office

Elsőre nem is értettük, hogy miként kerül vadonatúj szereplő a körbe, de ha jobban megnézzük, kiről is van szó, hamar kiderül, hogy ez a cég is a Netrax környezetéhez tartozik. Ez a cég is a pomázi József Attila utcába van bejegyezve, de a tulajdonosa, Sánchez Ivette, vagyis látszólag egy új szereplő.

Ha azonban ellenőrizzük a cégregiszterben őt, akkor a nevével találkozhatunk a Netrax Kft. nyilvános cégirataiban is, mint korábbi tulajdonos. A Google-keresőből pedig kiugrik a pilisszentkereszti Hírforrás című újság 2016. májusi száma is, a lapban egy „Gólya-hírek” című rovat újságolja el, hogy 2015-ben Sánchez Ivette-nek és a Netraxot vezető Mozolai Lajosnak kisgyermeke született.

Az ingatlan tulajdoni lapja azért különösen izgalmas, mert a szerződést szabályozó rendelet szerint „a pályázati eljárás eredményeként csak a nyertes pályázóval lehet szerződést kötni. A szerződés tartalmát a pályázati feltételeknek és a nyertes ajánlatának megfelelően kell meghatározni, és a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt kell megkötni”.

Az önkormányzat jogászainak érvrendszere szerint azonban a Ptk. alapján az előszerződésbe lehetett foglalni, hogy a nyertes pályázónak vevőkijelölési joga van, így vihette el végül az ingatlant egy olyan cég, amelyik nem is pályázott.

Nettó vagy bruttó?

Végül egy érdekesség. Riesz Zoltán általunk látott értékbecslése nettó 39,89 millió forintra vonatkozott, amire Budakalász még rátett 110 ezer forintot, így lett a minimális telekár kerek 40 millió forint.  Az értékbecslő külön pontban tüntette fel, hogy „a megállapított érték nettó összeg". Ez az összeg szerepelt a pályázati kiírásban, és hajszálpontosan ez áll az MNS Web nyertes ajánlatában is.

Budakalász honlapján a drága önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítését tartalmazó táblázat értékesítési ár (nettó) sorában azonban már 40 millió forint helyett csak 31 496 062 forint szerepel. Ha a két összeget összehasonlítjuk, a 40 millió forint éppen 27 százalékkal magasabb, mint az említett 31,496 millió forint, így arra gondolunk, hogy a nettó becsült árból végül valahogyan bruttó ár lett. Amikor erre rákérdeztünk, Krepárt Tamás, Budakalász alpolgármestere válaszában elmondta, hogy az értékbecslő „írta el" az értékbecslését. Mint megtudtuk, Riesz Zoltán azóta írásban is megerősítette az önkormányzatnak, hogy amikor kivastagítva, külön pontban feltüntetve jelezte, hogy az értékbecslése nettó összeg, akkor valójában bruttó 39,89 millió forintra gondolt. Akárhogyan is történt a képviselők egészen biztosan egy olyan előterjesztés alapján hoztak döntést, amelyben nettó 39,89 millió forintos értékbecslés szerepelt, és végül nettó 31,496 millió forint folyt be az önkormányzathoz.

Összefoglalva:

Budakalász a frissen felkerült költségvetési tervezet szerint a város ingatlanvagyonából 2018-ban bruttó mintegy 450 millió forintért tervez további ingatlaneladásokat. Bizonyára majd pályáztatják az ingatlanokat. Csak remélni lehet, hogy ezek a pályázatok fokozottan veszik figyelembe Budakalász polgárainak az érdekét: vagyis elősegítik a minél tisztább és minél magasabb árhoz vezető verseny kívánalmait.

Kommentelheted ezt a cikket az index.hu Facebok-oldalán:

Levél Budakalászról

A megjelenés előtt elküldtük cikkünket Rogán László budakalászi polgármesternek. Az önkormányzat az alábbi levél szó szerinti megjelentetését kérte tőlünk.

Tisztelt Brückner úr!

Munkáltatója politikai beállítottságát és az Önkormányzathoz intézett kérdéseiben kézzel fogható prekoncepciót ismerve meglepetést ugyan nem okozott a hozzánk eljuttatott cikkének tervezete, az abban tényként felsorolt valótlanságok, és a nyilvánvalóan politikai lejáratási célzatú, összefüggés sejtetések miatt ragaszkodunk hozzá, hogy a leírtakkal kapcsolatos állásfoglalásunkat a cikk megjelenésével egyidejűleg teljes terjedelemben közölje.

1., Állításával ellentétben az Önkormányzat ingatlan értékesítési gyakorlatán nem kíván változtatni. Az értékesítés mindig éves ingatlanértékesítési terv szerint, a vonatkozó Önkormányzati rendeletben lefektetett szabályok alkalmazásával történt és történik. Nyílt pályázati eljárást követően, a legmagasabb vételi ajánlat alapján kerülnek az adásvételi szerződések megkötésre.

2., Ennek megfelelően nem „óvatlanságból” maradtak nyilvánosak az értékesítéssel kapcsolatos adatok, hanem azért, mert senkinek nem volt az ügyben takargatnivalója és „kapkodás” sem történt, csak a rendeletben megállapított határidő alkalmazása.

3., Polgármester úr építkezése és az ingatlanértékesítés között természetesen nincsen semmilyen összefüggés. Amennyiben ezt Ön másképp gondolja, akkor ezt legyen bátorsága konkrétan kimondani, nyilván vállalva az ezzel kapcsolatos jogi felelősséget is, már amennyiben ez esetben felelős újságírásról egyáltalán beszélhetünk.

4., A cikk tulajdonképpen csak a leglényegesebb adásvételi elemet nem vizsgálta. Reális volt-e a vételár? Ezt Ön vagy elfelejtette oknyomozni, vagy egyszerűen nem illett volna a cikk hangulatába annak közlése, hogy az értékesítés piaci áron történt. Ez a tény ugyanis teljes mértékben aláássa a kreált történetét.

Kérjük a fentiek változtatás nélküli közlését, ennek elmaradása esetén semmilyen Önkormányzattól származó közléshez, információ megjelenéséhez nem járulunk hozzá.

Rovatok