Ma már nem nagyon foglalkozunk a devizahitelesekkel. Ez a valaha óriási társadalmi probléma eltűnt a köztudatból a devizahitelek forintosítása és az olyan intézmények kialakítása után, mint a Nemzeti Eszközkezelő.
Pedig a probléma nem múlt el. A 2015-ös lépések nagyon sok bajba került hitelesnek segítettek, de a rendszerváltás utáni magyar történelem egyik legnagyobb társadalmi sokkja a felszín alatt még mindig sokaknak okoz napi szintű problémákat, félelmeket.
Még mindig adósok tízezreit fenyegeti a kilakoltatás, lejárt az árfolyamgát, vagyis sok hitelesnek megint nőtt a törlesztője, és
van, aki nem csinált semmi rosszat, az Eszközkezelő mégsem hajlandó visszaadni a lakását.
Egyik olvasónkkal, Katalinnal ez utóbbi történik épp, és eddig elég reménytelennek tűnik a helyzete. Attól tart, hogy ha nem változik semmi, akkor egy év múlva a lakása, amiért keményen küzdött, végleg az államra száll. Az állam pedig nem hajlandó engedni.
Katalin és férje 2006-ban vettek fel svájci frank alapú hitelt, amelyből megvásároltak egy panellakást Zuglóban, az Örs vezért tere közelében. A hitelük 10 millió forint volt, erre kezdetben havi 68 ezer forint törlesztőrészletet fizettek. Ahogy viszont sok ezer másik devizahiteles család, ők is nagyon rosszul jártak a forint-frank árfolyam összeomlásával.
2011-ben már 16 millió forintot kért tőlük a faktoring cég, amely a banktól megvette a hitelüket, a havi törlesztőjük pedig több mint 160 ezer forintra nőtt, ami bőven több volt, mint Katalin nettó fizetése. Ha ez nem lett volna elég, a válság a házasságukat is megviselte, így 2011-ben elváltak, Katalin pedig egyedül maradt a lakással, az adóssággal és a két gyermekével.
A helyzetük, úgy tűnt, jobbra fordul, amikor 2014-ben megvásárolta a lakásukat a Nemzeti Eszközkezelő. Ez sem ment könnyen, több mint egy évet kellett várniuk, hogy az Eszközkezelő elbírálja a kérelmüket, amelyet elvileg 30 nap alatt kellett volna, ez alatt pedig Katalin szociális segélyen volt, hogy megfeleljen a kritériumoknak.
Akárhogy is, az Eszközkezelő megvette a lakást, amely félig az ő, félig pedig az immár volt férje tulajdonában volt. Ezzel pedig mindketten bérlőkké váltak a lakásban. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen 160 ezer forint helyett csak havi 15 ezer forintot kellett fizetniük a lakásért bérleti díj formájában. Sőt, a szerződés szerint hatvan hónapig még visszavásárlási joguk is volt az ingatlanra.
Csakhogy amikor Katalin tavaly tavasszal közölte, hogy szeretné visszavenni az ingatlant, az Eszközkezelő arról tájékoztatta, hogy sajnos ez lehetetlen.
Az indoklás szerint a volt férje lemondott a bérleti jogáról, és így a visszavásárlási jogáról is, így a férje lakrésze már az államé. És mivel Katalin csak a saját tulajdonrészét tudná visszavásárolni, a magyar állam viszont nem hajlandó vele osztatlan közös tulajdonba kerülni, ezért inkább azt a részét sem adják neki vissza, ami valaha az övé volt.
Katalin érdeklődött, hogy van e lehetőség arra, hogy megvegye a férje lakásrészét az államtól, vagy valahogy megszerezze a volt férj visszavásárlási jogát, de csak különböző szintű bonyolultsággal és jogászkodással megfűszerezett visszautasító válaszokat kapott. Ami különösen annak fényében szomorú, hogy az Eszközkezelő még az egyik ilyen visszautasító levélbe is leírta, hogy
Az állam célja, hogy a hiteladós visszaszerezze a Nemzeti Eszközkezelő által megvásárolt ingatlan tulajdonjogát.
Mint kiderült, Katalin férje még 2015-ben mondott le a bérleti jogáról, amelyről az asszony állítása szerint nem tudott, bár az Eszközkezelő állítólag küldött erről levelet. A férj állítólag azt mondja, ő nem az állam, hanem a gyerekei javára szeretett volna lemondani a bérleti jogáról, csakhogy ezt az Eszközkezelő szerint nem engedi meg a vonatkozó jogszabály, úgyhogy a lakás fele most már az államé. Nem olyan sokára pedig az egész az lesz, mert jövő márciusban lejár a határidő, amíg Katalin visszavásárolhatná a lakását.
Amikor az Eszközkezelő megveszi egy bajba került adós lakását, a tulajdonos bérlővé válik, akinek a bérleti jogával együtt visszavásárlási jog is jár. A visszavásárlási jog a Polgári Törvénykönyv szerint amúgy egy másra átruházható dolog, kivéve, ha valamilyen más jogszabály ennek a forgalomképességét ki nem zárja. Az Eszközkezelő értelmezése szerint pedig pont ez történik az általa megvásárolt lakásokkal.
Az Eszközkezelőt létrehozó és működését szabályozó törvény ugyanis a vele szerződést kötő személyhez és annak bérleti jogához köti a visszavásárlási jogot. Ebből az Eszközkezelő szerint az következik, hogy, ahogy Katalin ügyvédjének írt levélben fogalmaztak:
Álláspontunk szerint az ingatlan-nyilvántartásba a Nettv. alapján bejegyzett visszavásárlási jog tehát a jelenlegi jogszabályi rendelkezések szerint mind személyhez, mind a bérleti jogviszony fennállásához kötött, így nem örökölhető, illetve élők között sem átruházható (a bérlőtársra sem), az megszűnik a bérlőt megillető bérleti jog megszűnésével egyidejűleg.
Így pedig Katalin férjének bérleti jogával más nem élhet, még akkor sem, ha a férj így akarná: vagy ő bérel, vagy az állam tulajdonol, de a kettő között nincs semmi. Ennek a nagy szigorúságnak feltételezhetően az a célja, hogy csak az adós, vagyis az eredeti tulajdonos szerezhesse vissza a lakását, ne lehessen az erre vonatkozó jogokat adni-venni.
Ez az értelmezés viszont nem igazán törődik azokkal, akik úgy járnak, mint mondjuk Katalin. De más helyzetet is el lehet képzelni, ami nagyon hasonló helyzethez vezet. Ilyen például az, ha mondjuk egy házaspár fele-fele arányban tulajdonolt egy lakást, amelyet aztán megvett az Eszközkezelő, majd mielőtt visszavásárolhatnák, az egyik fél meghal. Mivel, ahogy maga az Eszközkezelő írta, a visszavásárlási jog nem örökíthető, egy ilyen családi tragédia automatikusan azt jelenti, hogy az államnak lett egy új lakása.
Devizahitelesek jogi kérdéseivel foglalkozó fórumokon több olyan bejegyzést is találni, ami hasonló problémákat ír le: ketten bérelték a lakást, felesben voltak tulajdonosok, de elváltak, vagy az egyik fél elhunyt, az állam pedig nem hagyja a másik félnek, hogy visszavegye a lakást. Ezt bonyolítja néha, ha mondjuk felnőtt gyerekek szeretnék az elhunyt szüleik lakását tovább bérelni és/vagy visszavásárolni. Sőt, olyan eset is előfordul, hogy egy válóperben a bíróság mondta ki, hogy a férj nem lakhat a közös lakásban, aki így persze lemondott a bérleti jogáról, most pedig a feleség nem tudja visszaszerezni a lakást.
Katalin és a hozzá hasonlóan járt devizahitelesek ráadásul, úgy tűnik, nem is nagyon tehetnek semmit azon kívül, hogy malmoznak, amíg el nem vesztik a lakásukat. Legalábbis ez a kép látszik abból, amit Katalin több ügyvédet is megkeresve tapasztalt. Az ügyét nem nagyon vállalja el senki, mert leginkább úgy látják, hogy
egyszerűen rossz a jogszabály, hiányos, így pedig nem nagyon lehet ez alapján perelni.
Volt olyan ügyvéd, aki azt javasolta, hogy kérjék a bíróságtól az Eszközkezelő és Katalinék közötti szerződés semmissé nyilvánítását, mondván, hogy nem tájékoztatták őket arról kellőképpen, hogy csak együtt vehetik vissza az ingatlant és nem ruházhatják át egymásra a visszavásárlási jogukat, hiszen ilyen feltételekkel nem adták volna el a lakást az Eszközkezelőnek. Az is felmerült, hogy az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnia Katalinnak a bíróság helyett, hogy semmisítse meg az érvényes jogszabályt és kötelezze a parlamentet, hogy rendezze ezt a jogi problémát.
Ezek viszont nem olyan megoldások, amelyek belátható időn belül rendeznék Katalin és a hozzá hasonló helyzetben lévő devizahiteleseknek megoldást nyújtson. Ők éveken vagy hónapokon belül elvesztik a lehetőségüket, hogy valaha tulajdonosok legyenek a lakásukban.
Megkérdeztük a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től, hogy
Ezekre a kérdésekre sajnos több héttel a levelünk után sem válaszolt az Eszközkezelő, amelynek kommunikációs munkatársai szerint minisztériumi jóváhagyásra várnak, hogy válaszolhassanak.