A fiatal felnőttek változó fogyasztási szokásai a nyugati kapitalizmus olyan alapvető értékeit fenyegetik, mint a bevásárlóközpontok, a nagyipari láger sör vagy az olimpia. A fenyegetett nagyvállalatok meglepő új termékekkel próbálják menteni magukat, de megváltást csak a kínaiaktól remélhetnek.
Ha bárki is egy pillanatig hinne az angolszász online média kattintásvadász szalagcímgyárosainak, akkor könnyen lehetne az a benyomása, hogy az Y generáció tagjai, azaz az 1980-as és 1990-es évek szülöttei a legpusztítóbb nemzedék a második világháború óta: nagyjából hetente derül ki róluk, hogy egy újabb iparágat irtanak ki. Egyes gyűjtések szerint már legalább hetven a végveszélybe sodort termékek, cégek és dolgok száma, és
a sörtől kezdve a kemény szappanon át a plázákig gyakorlatilag minden csődbe fog jutni a mai fiatal felnőttek miatt.
Persze a kattintásvadász szalagcímeknek nem szabad hinni, de jelen esetben a kattintásvadász szalagcímeken ironizáló kattintásvadász szalagcímek sem ülnek teljesen: a mostani húszon- és harmincévesek fogyasztási szokásai valóban nagyon másak, mint a korábbi generációké. Ami egyébként önmagában nem nagyon meglepő: a világ változik, a technológia fejlődik, az emberek más dolgokat vesznek, mint korábban. Ráadásul manapság a középosztálybeli fiatalok többsége már nem a fejlett, hanem a fejlődő világban él, ahol eleve másak a vágyak és elvárások, mint Amerikában vagy Európában.
Ezzel pedig egy csomó régi iparág és az ezekben domináns öreg mamutcég nem nagyon tud lépést tartani. Mások pedig egész elképesztő lépésekkel próbálják menővé és fiatalossá tenni nagyon nem menő és fiatalos termékeiket, a kóla pimpelésétől kezdve egészen a gyömülcssmoothie-t kiadó félkarú rablókig jó pár vicces próbálkozás van.
Igazából napestig lehetne sorolni, hogy a nyugati civilizáció mennyi alapvető vívmányát sodorták veszélybe felelőtlen fogyasztói magatartásukkal ezek a mai (elsősorban az amerikai) fiatalok: például nem esznek lekvárt és müzlit, eleve nem nagyon ebédelnek rendesen, megvetik a (gyors)étteremláncokat és a szétcukrozott üdítőket, plusz még szalvétát sem használnak (és emiatt nem is vásárolják).
Nem szeretik a bankokat, a tőzsdét, a bevásárlóközpontokat, a barkácsboltokat, nem vesznek öltönyt és tűsarkú cipőt, nem használnak kemény szappant, moziba járás helyett a Netflixen lógnak, nem fizetnek be hajóutakra, nem motoroznak, nem vesznek autót, lakást, házat és gyémántot, nem golfoznak, nem érdekli őket az olimpia, a foci és a szerencsejáték, de még sörözni is jóval kevesebbet szoktak, mint a korábbi generációk, elsősorban persze a gyenge nagyipari löttyöket vetik meg, a kézművest azért szeretik.
Ezek közül persze sok mindent megmagyaráz, hogy az Y-generáció tagjai sok országban egyszerűen rosszabbul keresnek, mint a szüleik fiatal korukban, emiatt pedig nem meglepő módon jóval kevesebben tudnak közülük nagy beruházásokat meglépni, mondjuk kocsit vagy ingatlant, esetleg gyémántot vagy hajót venni a húszas-harmincas éveikben. Viszont legalább ugyanilyen jelentősek az eltérések az olcsóbb dolgok esetén is, azaz mindent a pénztelenség sem magyaráz meg. Ahogy az sem, hogy ezek a mai fiatalok az öregek szerint milyen nárcisztikusak, önelégültek és beképzeltek.
A legtöbb felmérés szerint például az Y generáció vásárlási szokásait nagyban befolyásolják a környezetvédelmi és etikai kérdések, tehát zöldebb dolgokat hajlamosak venni; a dologi tulajdonnál jobban megbecsülik az “élményeket” (bármit is jelentsen ez), nagyobb hangsúlyt fektetnek rá, hogy átlátható cégektől vásároljanak, gyors szolgáltatásokat követelnek, és minél több dolgot akarnak mobilon vagy online intézni.
Az esetek egy jelentős részében nehéz lenne amellett érvelni, hogy nem jó irányba mennek a fogyasztási szokások. Az amerikai kaszinóiparnak például az a legnagyobb baja az Y-generációval, hogy
szüleikkel ellentétben nem dobálják a pénz számolatlanul a félkarú rablókba.
Las Vegasban ma negyedével kevesebb játékgép van, mint az ezredfordulón volt, és az odalátogatók egyre kevesebbet költenek a kaszinókban, míg egyre többet más vegasi helyeken, például szórakozóhelyeken. A régimódi szerencsejáték unalmas és hülye dolog – nagyjából ez jön ki az Y generáció körében készített felmérésekből.
Ennek ellenére a kaszinók nem adják fel: egyes cégek a fiatalok berántása érdekében a félkarú rablónál pár fokkal bonyolultabb, izgalmasabb, és mindenekelőtt tudásalapú, nem a vakszerencsén alapuló játékokat próbálnak fejleszteni. A reményeik szerint ezzel hosszabb távon meg tudják szólítani a húszas-harmincasokat is, bár azt még ők is elismerik, hogy ez nehéz meló lesz. Főleg, hogy a zászlóshajók között egyelőre olyan badarságok vannak, mint egy gyümölcssmoothie-készítő játék vagy egy sima szókereső.
De nemcsak a kaszinók szívták meg, a McDonalds, a Pizza Hut és a Coca-Cola is hosszú ideje küzd azzal, hogy a nyugati fiataloknak már nem jön be az 70 százalékban állagjavítóból álló burger, a ujjnyi vastag tésztájú pizza és a szétcukrozott üdítő (sőt, még a cukormentes sem). Emiatt ma már a Meki is kénytelen egészségesebb(nek tűnő) dolgokkal telerakni a menüjét, bár ez nem megy valami egyszerűen. Ahogy a Pizza Hutnak sem jött be, amikor megpróbált zöldséges pizzával előállni.
Az sem tűnik ördögtől való dolognak, hogy az amerikai fiatalok jóval kevésbé vannak ráállva a hitelkártyázásra, mint a korábbi generációk: sokkal kevesebb kártyát váltanak ki, és sokkal kevesebben esnek hitelkártya-adósságba közülük. Természetesen ennek a bankok annyira nem örülnek, hiszen a hitelkártya-adósság az egyik legjobb biznisz, ezért mostanában egyre többen próbálnak közülük az Y-generáció igényeire szabott hitelkártyákat kiadni.
A szektor úttörője a JPMorgan Chase, amelynek termékfejlesztő csapata megtette azt a forradalmi lépést, hogy elbeszélgetett jó pár fiatal ügyfelével arról, hogy mégis mit várnak egy hitelkártyától. Amiből az jött ki, hogy a pénzesebb fiatalok leginkább utazni és jókat enni szeretnek, úgyhogy csináltak egy olyan kártyát, ami kifejezetten az utazásra van belőve: szállásokon, légitársaságoknál, éttermekben ad jelentősebb kedvezményeket. Az egyébként nem túl bonyolult ötlet annyira bejött, hogy amikor piacra dobták a kártyát, hamarosan kifogytak a kártya díszítésére használt fémből.
Azóta a JPMorgan Chase kártyáját kifejlesztő csapat vezetője a bank fiókhálózatát próbálja Y-generáció-baráttá varázsolni, a konkurencia pedig próbál hasonló termékeket piacra dobni, melyekkel az Uberre, repülőjegyre és egyéb “experiencekre” lehet kedvezményeket kapni. A JPMorgan egyébként eddig 200 millió dollárt bukott a fiatalos kártyán, de azt mondják, ennyi kezdeti veszteséget elviselnek azért cserébe, hogy a most megszerzett új ügyfeleket hosszú távon is megtartsák.
De olyan cégek is vannak, amelyek a fiatalok egy fokkal húsba vágóbb problémáihoz ígérnek segítséget: a Radius egyik bankkártyája az elvásárolt pénz egy százalékát visszatéríti a tulaj diákhiteltörlesztésére. A befektetések terén is nagyon eltérő a fiatalabb generáció hozzáállása, ám itt is vannak olyan dolgok, amik felkeltették a fiatalok érdeklődését:
alapból nem igazán lelkesednek például a tőzsdézés iránt, de a a kriptovalutákba és a legális marihuánácégekbe nagyon is szívesen fektetnek
Eléggé máshogy fest a helyzet azokban a feltörekvő országokban, elsősorban Kínában, ahol az Y-generáció tagjai voltak az elsők, akik valóban relatív gazdagságban nőhettek fel, illetve akiknek gazdasági lehetőségeik jóval meghaladják szüleikét.
Az Y genráció létszáma Amerikában nagyjából 80 millió, Kínában 400 millió.
A kínai fiatalok pedig (az amúgy jellemzően kis mintás, és ezért nem túl megbízható) felmérések szerint eléggé szeretnek fogyasztani, és a megtakarítás mint olyan kevésbé érdekli, a hitelfelvétel kevésbé riasztja el őket, mint nyugati kortársaikat, vélhetően azért, mert ők nem éltek át nagyobb gazdasági válságot gyerekkoruk óta. Emellett ez a generáció az egy gyermek politika idején született, tehát mindannyian egykék voltak. Emiatt pedig a család összes pénze rájuk ment és megy, így tehát családi segítséget is többet remélhetnek.
Gyakran említik velük kapcsolatban, hogy hajlamosabbak a rongyrázásra, mint a nyugatiak, főleg a drága luxusmárkás cipők és ruházat az, ami nagyot megy az utóbbi időben Kínában. Ők is imádnak utazni, sokat költenek magukra, amit csak tudnak, online intéznek, és általában véve is központi részei az életüknek a különböző kínai belpiaci közösségi platformok. (Bár ennek megvan pont az ellenkezője is: a buddhista fiataloknak is nevezett csoport tagjai például sztoikus antikonzumerizmus mentén élik az életüket, és magasról tesznek a fogyasztásra, csak nyugiban el akarnak lenni.)
A következő egy-két évtized globális trendjeit pedig egyre nagyobb mértékben fogják meghatározni a kínai fiatal felnőttek elvárásai és szokásai, mert fogyasztói erőben hamarosan behozzák a nyugatiakat. A nyugati fiatal felnőttek közönye által fenyegetett cégeknek pedig jól jöhet, hogy a kínai húszas-harmincas korosztály már elég nyugatos, ám a fogyasztási szokások terén nem mindenben tartja a lépést Amerikával.
Borítókép: Marjai János / MTI.
Hozzászólna? Megteheti az Index facebook-oldalán!