Index Vakbarát Hírportál

Furán duplázódott az Eliost korábban birtokló Tiborcz-cég 2015-ben

2018. március 21., szerda 10:35

2015-ben megduplázódott az európai csalás elleni hivatal, az OLAF szerint szabálytalanul milliárdos megbízásokhoz jutó Elios Innovatív Zrt. ötven százalékos tulajdonosa, a korábban Tiborcz István érdekeltségében lévő Green Investments and Solutions Kft. - írja a Népszava.

Az egyelőre nem teljesen tiszta, hogy adminisztrációs hibáról van-e szó, vagy szándékos kavarásról, de mindenesetre a cég pont azelőtt duplázódott meg, hogy Orbán Viktor veje kiszállt a Green Investmentsből és az Eliosból is, ami ezt követően addigi történetének legmagasabb, 486 millió forintos osztalékát fizette ki. Az Igazságügyi Minisztérium adatbázisa alapján a Green Investmentsből azonos néven, de eltérő cégjegyzékszámon és adószámon kettő is létezik.

Amikor a lap újságírója a Pest megyei cégbíróságon a cég után érdeklődött, a cégbíróság egyik alkalmazottja azt mondta, hogy ez két külön cégnek tekintendő, azonban egyből telefonálgatni kezdett, és azt kérdezte valakitől, hogy "nem kellett volna ez a céget kivezetni a cégjegyzékből?".

A duplázásnak azért is lehet jelentősége, mert eddig az Elios 2015-ös osztalékáról annyit lehetett tudni, hogy ezt már a Green Investments új tulajdonosa, a Tiborczhoz egyébként közel álló WHB-csoport vette fel. A duplázás azonban felveti annak a lehetőségét, hogy valójában a Tiborcz nevén maradó másik Green Investmentsen keresztül a miniszterelnök vejéhez került az osztalék. 

Nem egyértelmű tehát, hogy adminisztrációs bénázásról vagy sima trükközésről van szó: a pénz útját az érintett cégek beszámolóiból, a bankok, illetve az adóhatóság nyilvántartásaiból lehetne lekövetni. Erre ugyanakkor csak az ügyben elég lassan nyomozó ügyészségnek van lehetősége.

Rovatok