Index Vakbarát Hírportál

Eredetileg Kósa felesége kapta volna a 800 milliót

2018. március 23., péntek 08:50 | aznap frissítve

Nem csak Kósa Lajos édesanyja, de neje is érintett a rejtélyes csengeri örökség ügyében – írja a Népszava. A lap birtokába jutott közjegyzői okiratok szerint szövevényes eljárás végén lett a politikus anyja a 800 millió forintos ajándék kedvezményezettje, első körben még a felesége Porkoláb Gyöngyi nevére szólt a papír.

A közjegyzői papír szerint Szabó Gáborné első ízben 2013. április közepén jelentette ki a többi Kósa-iratból már ismert Tóth Ádám közjegyző előtt, hogy a politikus feleségét megajándékozza ezzel az összeggel. Erről okirat született, amelyet a közjegyző tértivevényes küldeményként elküldött Kósa feleségének.

Mivel az ajándékozott nem tiltakozott ellene, az ajándékozási nyilatkozat májusra érvényessé vált. A már érvényes ajándékozási nyilatkozatról szeptemberben újabb közjegyzői okirat született. Ezt 2013. szeptember 16-án kézbesítették a címzettnek, a kézbesítés tényéről pedig szeptember 20-án vettek fel egy újabb – szintén a Népszava birtokába került – jegyzőkönyvet. Vagyis a megajándékozási eljárás minden mozzanatáról született egy közjegyzői irat. Szeptember végén már új dokumentum született, amelyben Kósa édesanyja lett a megajándékozott. Szabó Gáborné ügyvédje, Helmeczy László a lapnak azt mondta, hogy az általa megtekintett iratok alapján úgy tűnik, ugyanarról a 800 millióról van szó.

A zavaros ügy Kósa Lajos melletti másik főszereplője, a saját magát 1300 milliárd forintos vagyon örököseként beállító Szabó Gábornét a Blikk bírta szóra, a lap pénteken megjelent cikke szerint Kósát 2012-ben kereste meg Orendi Mihályon keresztül, akit régebb óta ismert. Ez után évekig jó viszonyban volt a politikussal, állítja, hogy még egy évvel ezelőtt is járt náluk Csengeren Kósa. Az asszony továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy valóban létezik az örökség, de annak egy részéről már minden kétséget kizáróan kiderült, hogy kamu volt: a szóban forgó részvénytársaság ugyanis közleményben írta meg, hogy sem Szabó Gábornénak, sem más családtagjának nincs és nem volt benne tulajdonrésze. 

Rovatok