Index Vakbarát Hírportál

Pert vesztett egy fideszes politikus a Heinekennel szemben

2018. április 10., kedd 09:02

Első fokon pert vesztett a Heinekennel szemben a választásokon is elbukott Menczer Erzsébet fideszes politikus, aki a vörös csillag használata miatt perelte a holland sörgyártó céget a Győri Törvényszéken – írja a Kisalföld. A Szabó Tímeával szemben alulmaradt kormánypárti politikus azon az alapon perelte be a céget, hogy a magyarsághoz kapcsolódó személyiségi jogait sérti a vörös csillag márkajel, ami egyértelműen a kommunizmust juttatja mindenkinek az eszébe.

A Heineken szerint viszont az 5 ágú csillag a négy elemet (föld, levegő, tűz, víz) és a „mágikus elemet” jelképezi, ezt a cég már 1889 óta használja, és semmi köze nincs a kommunizmushoz. A bíróságot viszont nem ez az eredettörténet hatotta meg, a döntés szerint azért utasították el Menczer keresetét, mert a fideszes politikus személyiségi jogait a polgári törvénykönyv szerint csak akkor sértené meg a Heineken, ha Menczer személyében is érintett lenne.

Azt is hozzátette a bíró a döntésében, hogy bár tény, hogy a vörös csillag egy kommunista jelkép, emellett más jelentései is vannak, és ha sörös dobozon van, akkor nem hozható feltétlenül összefüggésbe a kommunizmussal. 

A döntés még nem jogerős, Menczernek 15 napja van, hogy eldöntse, szeretne-e még pereskedni a Heinekennel. Akárhogy is, nem biztos, hogy a cég megúszhatja ennyivel, a Heineken ugyanis már egy ideje a kormány bögyében van, Lázár János egy ponton a cég söreinek bojkottjára szólított fel, a parlament pedig egy külön Heineken-törvényben akart kibabrálni a Soproni sört is gyártó multival. 

Rovatok