Alekszisz Ciprász görög kormányfő előtt csak úgy tornyosulnak a bel- és külpolitikai problémák. Most éppen egy vitatott fennhatóságú szigetre kitűzött zászló borzolta a kedélyeket.
A törökök és a görögök hagyományosan nem a legjobb barátok. A sokkal népesebb Törökország egyfajta hegemóniára tör a térségben, de Görögország is minden szomszédjával állandóan veszekedik. A legfrissebb esetről az MTI is beszámolt. Didim török kikötőváros közelében egy vitatott hovatartozású szigeten valaki kifüggesztette a görög zászlót.
Binali Yildirim török kormányfő azonnal megnyugtatta népét, a zászlót sikerült eltávolítani. Majd harcias üzenetekben figyelmeztette Görögországot: ne provokálja őt! A kormányfő válaszlépésekkel is fenyegetőzött.
Alekszisz Ciprász görög kormányfő szóvivője útján közben kijelentette: az athéni kormány nem is tudott a zászlókitűzésről.
Az eset jól rámutat arra a szomorú tényre, hogy minden közeledési kísérlet ellenére a görög-török viszony rendezési kísérlete megfeneklett, újabban csak romlik a nexus. Mindig történik valami,
Csakhogy amíg az országát vaskézzel és ellenfeleinek folyamatos letartóztatásával irányító Recep Tayyip Erdogan török elnök helyzete stabil, addig a görög miniszterelnöknek, Ciprasznak nincs éppen könnyű helyzete.
Minden szomszédjával erős konfliktusai vannak, Törökországgal és Bulgáriával hagyományosan, Macedóniával névhasználati vitába keveredett, Albániával pedig egy értékes tengerszakasz hovatartozásán vesztek össze a felek.
Mint arra a Bloomberg cikke is rámutat, különösen a macedón helyzet kellemetlen. Az amerikai befolyás gyengül a régióban, az oroszok mind a Balkánon, mind Törökországban ügyesen barátkoznak. A Nyugat ezért szívesen foglalna el hídfőállásokat a térségben, de a makacs Görögország folyamatosan a távol tartó vétóival nehezíti Macedónia közeledését.
Mindez önmagában is bosszantó a mag-Európából nézve, de ráadásul a legtöbb európai közgazdász szerint eközben Görögország még képtelen piaci finanszírozásra váltani.
Pedig Ciprásznak azon is illene dolgoznia, hogy az IMF lélegeztetőgépéről valamiképpen leváljon.
Görögország 2010 óta nemzetközi hiteleken él, 2018 augusztusáig tart az utolsó finanszírozási etap, és utána lenne lehetősége az országnak piaci finanszírozásra váltania.
Németország azonban már többször deklarálta, hogy semmiképpen nem szeretné további engedményekkel könnyíteni a görög adósságszolgálatot és ebben kimondva-kimondatlanul, de az is benne van, hogy az ország nem váltott ki túl nagy szimpátiát azzal, hogy miközben állandóan külső segítségre szorul, ő maga nem mutat empátiát más országok érdekei iránt, állandóan vétójogával fenyeget az EU bővítési kérdéseiben.
Két és fél évre zuhantak mélypontjukra az orosz–török-kapcsolatok, amikor Törökország lelőtt egy orosz katonai gépet a szír–török-határ közelében. Előbb mindenki „keménykedett”, majd nagyon hamar, Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan vezető a legnagyobb barátokként mutatkoztak. Állítólag a két ország gyors kibékülésében gazdasági érdekek játszottak szerepet.
Valaha a Szovjetunióban a déli szövetségi köztársaságok látták el zöldséggel az orosz nagyvárosokat, de miután több déli állam rállt a gázra, eléggé elhanyagolták a zöldség-termesztést. Hosszú évekig Törökország volt a fő beszállító, de a kölcsönös szankciók miatt egyszer csak Oroszország zöldség nélkül maradt, Törökországra meg rárohadt a sok áru. Márpedig az egyszerű orosz ember nagyon mérges tud lenni, ha a kenyér, szalonna, savanyított zöldség és az alkohol négyeséből valamije hiányzik. Putyin pedig érti az orosz nép igényeit, gyorsan rendezte is a viszonyokat,