Egyelőre kevés konkrétumot tudunk a két héten belül megalakuló új kormány terveiről, de egyvalami biztos: a következő ciklus egyik fő szlogenje is a családbarát kormányzás marad. Már most is kimagaslóan sokat költünk családpolitikára, de ha hihetünk a sejtetéseknek, Orbánék még jobban ráfekszenek majd a népesedési témára, és megpróbálják megállítani a magyar lakosság természetes fogyását. De sikerülhet nekik számottevő bevándorlás nélkül?
Átfogó megállapodást szeretnék kötni a magyar nőkkel. A demográfia rajtuk áll, vagy bukik, ez az ő döntésük. (...) A kormánynak az a dolga, hogy ha gyermeket szeretnének vállalni, és el tudják mondani, hogyan mehet ez könnyebben, akkor azt meghallgassuk, megértsük, és nem négy, hanem tizenöt-húsz-harminc évre megállapodást kötni velük a magyar jövőről, hogy a kormány részéről mit tudunk nekik nyújtani.
Az újabb kétharmados választási győzelem után adott első Kossuth rádiós interjújában a kormányfő megint elővette a népszaporulat kérdését, jelezve, hogy az a következő években is kiemelt ügy marad. Ha a Fidesz-KDNP-t nem söpri el valami váratlan esemény a 2022-ben esedékes következő parlamenti választásokig, úgy az eddigiekkel együtt 12 évük lesz egyhuzamban demográfiai céljaik megvalósítására, ami már értelmezhető időtáv: 12 év alatt egy gyerek eljut a csecsemőkortól a hatodik osztályig, egy családot alapító pár három-négy gyereket is vállalhat, ha ezt tervezi.
Ennyi idő után már semmiképp nem mondhatja majd Orbán Viktor, hogy nem volt elég tér vagy idő végigvinni a népesedési koncepciójukat, amiről a héten új részletek is kiszivárogtak. Bizonyos trendek azonban már most, 8 év után is látszanak, nézzük meg, ezek alapján honnan hova jutott el fideszes vezénylettel a magyar családpolitika, és mik a realitások.
A 2017-es Hegymenet című kötetben a KSH Népességtudományi Kutatóintézet vezetőinek is megjelent egy tanulmánya, amelyben alaposan körbejárták a demográfiai kihívások kérdéseit és a népesedéspolitikával kapcsolatos általános tévhiteket. A fontos megállapításokat tartalmazó írást az Indexen is leközöltük, akit mélyebben érdekel a téma, az itt tudja elolvasni.
A magyarországi népesedési trend az 1970-es évek közepe óta negatív irányú, egyre kevesebb gyerek születik, és ezt alig ellensúlyozzák más folyamatok (pl. bevándorlás). Ezzel párhuzamosan a halálozások száma viszont emelkedni kezdett, majd kisebb kilengésekkel beállt egy magasabb szintre.
A két trendvonal 1981-ben találkozott, innentől kezdve napjainkig kevesebb gyerek születik egy év alatt, mint ahányan meghalnak.
Az elmúlt közel négy évtized folyamán több mint 1,1 millió emberrel lett kevesebb a természetes fogyás következtében Magyarországon, ezt némileg kompenzálja a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege, így csak 942 ezer a tényleges fogyás mértéke. A legnagyobb mértékű természetes fogyás még az első Orbán-kormány alatt, 1999-ben következett be, ekkor egy év alatt közel 48,6 ezer fővel csökkent a népességszám, de a következő Fidesz-kormányzás idejére is jutott egy kiugróan rossz év: 2011-ben 40,7 ezerrel apadt a lélekszám.
A KSH előzetes adatai szerint 2017-ben 91,6 ezer gyermek született, és 131,7 ezer lakos halt meg, így a természetes fogyás 40,1 ezer főt tett ki, ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ha csak ennyit látnánk, akkor nevezhetnénk teljes kudarcnak a kormány demográfiai erőfeszítéseit, azonban ennél komplikáltabb a helyzet, és vannak részsikerek is.
A fogyás elsődleges oka a termékenységi szint csökkenése a magyar nők körében, vagyis átlagosan egy nő kevesebb gyereket szül élete során manapság, mint tette ezt a huszadik század közepe környékén, amikor a magyarországi lakosság még simán reprodukálta magát. A gyakorlatban 2,1-es termékenységi ráta szükséges ahhoz, hogy szinten maradjon a népesség, és ezt a minimumszintet tűzte ki célul az Orbán-kormány is demográfiai programjában. Ami már csak azért is nehezen befutható, mert a legtöbb fejlett országban 2 alatt van már jó ideje a ráta, és ennek oka nem feltétlenül a rossz népesedéspolitika, hanem a demográfiai átmenetnek nevezett jelenség, ami főleg az értékek változásából vezethető le.
Ami viszont jó hír a gyerekvállalást ösztönözni kívánó politikusoknak, hogy a vonatkozó felmérések alapján
a magyar nők átlagban eredetileg több gyereket szeretnének, mint amennyit végül vállalnak. Vagyis itthon még lehet terepe a megfelelően célzott intézkedéseknek.
A népesség fenntartásához szükséges 2,1-es arányszám mint cél annyit tesz, hogy 100 nőnek élete során nagyjából 210 gyereknek kellene életet adnia (azért nem csak 200-nak, mert vannak, akik nem élik meg a felnőtt kort), de amikor a Fidesz kormányra került, a mutató csak 1,25-ön állt. Ehhez képest sikerként könyvelhető el, hogy a néhány év alatt megfordult a trend:
2017-re a teljes termékenységi arányszám elérte az 1,5-öt.
Ez még mindig messze van a kormány által kitűzöttől, és még ha marad is az irány, a demográfiai folyamatok lassúsága miatt egy évtizeden belül nem várható, hogy önfenntartó szintre jut a termékenység. Ráadásul, mint később látni fogjuk, nem is feltétlen vagy kizárólagosan a kormányzati intézkedések éreztetik a hatásokat ezen a téren.
De mitől fogy nagyjából ugyanolyan nagy ütemben a magyar, ha az elmúlt években többet szülnek a nők? Itt jön képbe a másik tényező, a termékeny korban lévő női populáció létszáma. Ez pedig alacsonyabb most, mint néhány éve, a 15-49 éves nők legtöbb alcsoportjába több ezer fővel kevesebben tartoztak 2017-ben, mint 2016-ban.
Masszív, összesen 17 ezer fős többletet csak a 40-45 és a 45-49 éves korosztálynál látunk, ez azt jelzi, hogy a Ratkó-unokák (az 1970-es években születettek) lassan kiöregszenek a szülőképes korból. Mint az ábrán is látszik, a születésszámoknál jelentkező többlet éppen ezt a két csoportot érinti főképp. Ez azonban nem tudta ellensúlyozni a fiatalabbaknál jelentkező csökkenést,
így 2017 folyamán összességében 1,6 százalékkal, közel 1500 újszülöttel kevesebb született, mint az előző évben.
Az idősebb nőknél mutatkozó többlet is mutatja a korfáról egyébként leolvasható adatot, miszerint az elmúlt pár évben felgyorsult a lakosság elöregedése. A KSH adatai szerint 2018. január 1-jén száz gyermekre 130 időskorú (65 éves és idősebb) lakos jutott.
Ezzel függ össze a harmadik fogyást befolyásoló tényező: a természetes halálozás növekedése. Magyarországon a nyugat-európai országokhoz képest alacsony a várható élettartam, és még alacsonyabb az egészségesen leélt évek száma. Emellett a megfelelő beavatkozásokkal megelőzhető, és az időben igénybe vett egészségügy ellátás segítségével elkerülhető halálozások tekintetében is az unió sereghajtói között állunk. A korfa jelenlegi struktúrjából kiindulva hazánkban a népességfogyás lassításának hatékonyabb eszköze lehetne a korai halálozások elleni fellépés, mint akármekkora beruházás a gyerekvállalás serkentésébe.
A kormány mostanáig ez utóbbira egyáltalán nem volt tekintettel, és a következő ösztönzőkkel próbált a demográfiai lejtmenet útjába állni:
Ezek az intézkedések összességében európai szinten kiemelkedő ráfordítást igényeltek a költségvetés és a nemzeti össztermék arányában. Magyarországon a legutóbbi adatok szerint - melyeket Szikra Dorottya szociológus ismertetett a 444-el - a GDP 3,57 százaléka megy el családpolitikai célokra, míg ez az arány Ausztriában 2,6 százalék, Szlovákiában 2 százalék, Lengyelországban pedig 1,61 százalék.
A pénz nagy része a dolgozó középosztály gyermekeit támogatja, ami nem puszta véletlen, hanem a Fidesz egyéb intézkedéseiben is megmutatkozó társadalompolitikai cél. A mindenkinek ugyanúgy járó családi pótlék összegét a kormány nem növelte 8 év leforgása alatt, és a napokban leköszönt Balog Zoltán nemrégiben azt mondta, továbbra is inkább adókedvezménnyel segítenék a gyereket nevelő családokat, hiába jutalmazza ez arányaiban sokkal jobban a jól keresőket.
Ennek alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a termékenységi ráta felkúszásáért a jobban kereső rétegek a felelősek, hiszen alapvetően őket célozták az intézkedések. A valóság azonban ennél árnyaltabb:
bár az ország hét régiójából ötben valóban több gyerek jut egy nőre ma, mint 2010 előtt, pont a leggazdagabb részek adják a kivételt.
Legutóbb a G7 számolt utána, hogy a jómódú Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon tartósan visszaesett a gyerekszám, pedig előbbiben egyedülálló módon még nőtt is a szülőképes korú nők száma. Ezzel szemben a legszegényebb részeken, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön pont ellenkező folyamatok játszódtak le, kevesebb nőre több gyerek jutott. Ha ezt az adatot nézzük, kétségessé válik, hogy az állami családpolitika érdeme lenne a több újszülött.
Azt a kormány is látja, hogy ez a csomag önmagában nem lesz elég a radikális változáshoz, a bevándorlás viszont a határon túli magyarokat nem számítva szerintük nem jöhet szóba, ami jócskán nehezíti a terepet. Erre válaszként úgy tűnik, a jövőben még nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a család- és (újdonságként) az egészségpolitikára. Ha igazak a híresztelések, a családügy az Emmiből kiválva önálló minisztériumot kaphat Novák Katalin vezetésével, és egy kiszivárgott háttéranyag szerint újabb intézkedések jöhetnek a fogyás megállítására.
Ezek közt szerepel a bölcsődei férőhelyek további, 50 ezer főről 90 ezer főre bővítése, a szülés körülményeinek javítása, és belengettek további anyagi juttatásokat is, amelyek elsősorban a fiatalokat és a főállású anyákat segítenék. Előkerül az anyák rugalmas munkavállalásnak elterjesztése a munkaadók anyagi ösztönzésével és a jogszabályi környezet kiigazításával. Ezen a területen már folyik is a szakmai munka, úgy tudjuk, az Emmi népesedéssel foglalkozó háttérintézményében, a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.-nél például folyamatban van a családbarát munkahely ernyővédjegy kidolgozása, és a hozzá kapcsolódó állami kedvezményekre vonatkozó javaslatok elkészítése.
Az újonnan meghatározott célok közt szerepel a 25-28 évesek családalapításának fokozottabb támogatása, elsősorban azt szeretné a minisztérium, ha a 25-28 évesek gyerekvállalási kedve nőne, és nem csúszna egyre későbbre az első baba születése. Ezt elérni valódi bravúr lenne, a családalapítás idejének kitolódása ugyanis nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi trend, ami a fiatalabb generációk eltérő tanulási- és karrierútjával, a jellemző életformák és vallott értékek megváltozásával van összefüggésben. Emellett a háttéranyagban újdonságként
végre sok szó esik a várható élettartam növeléséről, a megelőzhető, idő előtti elhalálozások visszaszorításáról,
amiből úgy tűnik, most már van rá szándék, hogy népességfogyásnak ezzel a vonatkozásával is kezdjenek valamit a döntéshozók.
Ezek szépen hangzó tervek, de a legfontosabb részeket megvalósítani már nem lesz olyan egyszerű, mint adókedvezményeket szórni a középosztályra, amelyek ráadásul csak felemásan váltják ki a kívánt hatást. A kiemelt célként megfogalmazott javítást a halálozási mutatókban például
nehéz elképzelni a komplett egészségügy gatyába rázása nélkül,
ami a költségvetésből irdatlan összegeket, az új tárcavezetőtől pedig komoly szakmai hátteret és az eddiginél erősebb kormányzati akaratot kíván majd. Mostanáig inkább a strukturális problémák szőnyeg alá söprése jellemezte az egészségpolitkát, 180 fokos irányváltásra lenne szükség a változáshoz, és akkor is éveknek kellene eltelnie az első eredményekig.
A munkaerőpiac családbaráttá tétele sem fog menni egyik napról a másikra, itt ugyanis az új ösztönzőkkel sok évtizedes gyakorlatokat, szokásokat kell felülírni, különösen a munkaadói oldalon. A jogszabályokat pedig be is kell tartatni, amíg ez nem működik a mostaninál szigorúbban, addig hiába szavaz meg az orsszággyűlés a kismamáknak kedvezőbb törvényeket, a munkaadók simán áthághatják azokat, többnyire bármiféle retorzió nélkül.
És van több olyan aspektus is, amivel az Emmiből kikerült háttéranyag továbbra sem foglalkozik, pedig fontos tényezői lennének a gyermekvállalás ösztönzésének. Az egyik ilyen a köznevelési intézmények színvonala, nem csak bölcsődére van ugyanis szükség a felnövés során.
A közoktatás aggasztó állapota éppen azt a réteget vetheti vissza a gyerekvállalalásban, amit Orbánék ebben támogatni szeretnének.
Ha a középosztálybeli szülők már nem szívesen adják a utódaikat a lezüllesztett állami iskolákba, akkor eleve azzal számolnak, hogy egy gyerek iskoláztatási költsége több millió forint lesz érettségiig. Ilyen körülmények között az emberek kétszer is meggondolják, vállaljanak-e második, harmadik gyereket, hiszen lehet, hogy annak már nem tudnák kifizetni a magánoktatását.
Szintén ide tartozhat a nemek közti egyenlőség elősegítése, ugyanis azt is statisztikák igazolják, hogy a termékenység pozitív összefüggést mutat az ezt jelző genderegyenlőségi mutatóval. A nemek közti egyenlőség sok tényezőből áll össze, a hagyományos munkaviszonyon kívül ide tartozik például az oktatáshoz való hozzáférés, a fizetetlen reproduktív munkák végzésének arányosítása, a nőkkel szembeni erőszak visszaszorítása, és a nők reprezentációja a hatalomban. Az index értéke alapján alegutóbbi méréskor (2015-ben) Magyarország 50,8 ponton állt, amivel az utolsó előtti uniós összehasonlításban (egyedül Görögországot előzve), míg az átlag 66,2 pont. A lista élén viszont több olyan országot is találunk, amelynek termékenységi rátáját megirigyelhetnénk, ilyen például Svédország, Hollandia és Franciaország is.
Borítókép: Orbán Viktor / Facebook.