Index Vakbarát Hírportál

Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása kisebb matematikai csoda

2018. május 7., hétfő 12:33

Mészáros Lőrinc és felesége a napokban hivatalosan is bejelentették azt az eddig sem különösebben nagy titokban tartott információt, hogy ők a Konzum Magántőkealap tulajdonosai. Ennek kapcsán pedig a G7 kiszámolta, hogy a tőkealapon keresztül a felcsúti expolgármester és exgázszerelő tőzsdei vagyona jelenlegi árfolyamon 280-300 milliárd forintot ér, azaz Mészáros az ország leggazdagabb embere.

A pénzfialtatási számmágiák kedvelőinek a fentiekből különösen a 280 milliárdos szám lehet érdekes, mégpedig azért, mert tavaly nyáron egy rendkívül fondorlatos matematikai módszerrel

egészen pontosan sikerült megjósolnunk a magyar Zuckerberg vagyongyarapodását.

Annak idején azt jártuk körbe egy nem minden mondatában teljesen komolyan gondolt irományban, hogy ha Mészáros Lőrinc a jelenlegi ütemben gazdagodik tovább, mikor érheti be a világ élvonalát, és mikor válhat a Föld leggazdagabb emberévé, büszkeséget hozva ezzel egész Magyarországra. 

Jól sült el a vicc, már akinek

A javasodás-előrejelzéshez egy (szándékosan) mosolyogtatóan primitív módszert választottunk: kiszámoltuk, hogy 2006 és 2017 között éves átlagban mennyivel nőtt Mészáros Lőrinc vagyona, majd a 2017-es vagyon értékét felszoroztuk az így megkapott növekedési ütemmel, aztán az így megkapott 2018-as értéket is felszoroztuk, és így tovább. Azaz csináltunk egy exponenciális függvényt, amely szerint Mészáros vagyona az eddigi ütemben növekedik a végtelenségig.

A dologban az a vicces/rémisztő, hogy a valóság is ilyen egyszerűre sikeredett. Tavalyi, viccnek szánt grafikonunkon 2018-ra 280 milliárdos vagyont valószínűsítettünk Mészárosnak, azaz nagyjából pont ugyanannyit, amennyi valójában lett. Ez azt jelenti, hogy Mészáros vagyona tavaly pont olyan eszetlenül gyors ütemben növekedett tovább, mint 2006 és 2017 között.

Persze ez csak Mészáros magyarországi tőzsdei vagyona, tehát ezenkívül is vannak még bőven érdekeltségei, ebből fakadóan a felcsúti géniusz a jelek szerint még az exponenciális vagyonnövekedésnél is jobban teljesít.

Jók a kilátások

Mivel pedig Mészáros a jelek szerint képes tartani a korábbi években diktált eszméletlen vagyongyarapodási tempót, még mindig érvényes azon megállapításunk, hogyha kitart ez az emberfeletti teljesítmény, akkor 2024-re akár a világ leggazdagabb embere is lehet.

A felcsúti vállalkozó most már belépett a dollármilliárdosok klubjába, és mivel a jelek szerint a Szilícium-völgyben jóval lassabb ütemben terem a pénz, mint a Vértes árnyékában, vélhetően öles léptekkel fog majd feljebb mászni a gazdagok világranglistáján.

A legfőbb ellenséget, Soros Györgyöt pedig lassan be is éri majd: mivel a magyar származású befektető tavaly év végén alapítványaira hagyta vagyona nagy részét, ma már csak 8 milliárd dollár, azaz nagyjából 2100 milliárd forint a személyes vagyona a Forbes 2018-as listája szerint. Ez a mostani ütemben Mészárosnak jövő év közepére meglehet.

Azért lehetnek nehézségek

Persze korábbi cikkünk azon figyelmeztetése is érvényes még, miszerint a gazdagodás későbbi fázisaiban jóval nehezebb lesz majd tartani ezt az ütemet.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása kisebb matematikai csoda

Valósággá vált a vicc. Ezt az ütemet tartva 2024-re tényleg a világ leggazdagabb embere lehet.

8399 · May 07, 2018 12:33pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Ezért Mészáros további tápolása nagyobb áldozatokat kíván majd a nemzettől. A korábbi cikkünkben felvetettük: ahhoz, hogy Mészáros a világ leggazdagabb embere legyen, szükség lehet esetleg a teljes magyar államvagyon (18,2 ezer milliárd forint) ráruházására, esetleg a lakossági vagyon negyedét is neki adhatnánk, hogy folytatódhasson a magyar gazdasági világsiker.

Mondjuk ezek csak a távolabbi távlatok, a közeljövőben nem várható, hogy megszakadjon Mészáros menetelése. Már csak azért sem, mert ahogy a minapi bejelentés kapcsán fogalmaztunk, nyilvánvalóan látszik, hogy a magyar társadalomban sem kelt különösebb felzúdulást, ha a miniszterelnök gázszerelő bizalmasa hirtelen az ország leggazdagabb milliárdosai közé emelkedik megkérdőjelezhető közbeszerzések, állami bizniszek révén.

Borítókép: Mészáros Lőrinc. Fotó: Ajpek Orsi / Index.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok