Index Vakbarát Hírportál

Újabb sertéspestises vaddisznót találtak Magyarországon

2018. május 7., hétfő 12:04

Újabb sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak Heves megyében, április 21. óta összesen öt tetemnél mutattak ki afrikai sertéspestist (ASP) - mondta el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos főállatorvosa az M1-en hétfőn. 

Bognár Lajos szerint jelenleg az állatállományok védelme a legfontosabb, mivel a vírusra nincs védőoltás, sem gyógykezelés. Elmondta: a betegség Heves megye M3-as autópályától északra eső területét érinti, ahol a Nébih minden kilőtt vaddisznót megvizsgál, ezzel próbálva megakadályozni a vírus terjedését. Az adott területen nyilvántartásba veszik és szigorúan ellenőrzik a házi sertéseket, az eddigiekben nem találtak a betegségre utaló tüneteket.

Bognár elmondása szerint az egyik legnagyobb kockázat az lehet, ha  - felelőtlen emberi magatartással - a fertőzött területről élelmiszerhulladék kerül a házi sertések közelébe. Az ASP egy nagyon ellenálló vírus, váladékokban és élelmiszer hulladékokban hónapokig fertőzőképes lehet - hívta fel a figyelmet a főállatorvos.

A Nébih honlapján korábban közölte, hogy a vírus miatt Ukrajna, Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea megtiltotta a magyar sertéshús bevitelét. betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.

Rovatok