Index Vakbarát Hírportál

Állami támogatással repülnek Hévízre a turisták

2018. május 15., kedd 09:57 | aznap frissítve

Minden egyes utas 25 ezer forintjába kerül az adófizetőknek a Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtéren – számolta ki a G7. Ennek ellenére újabb közpénzmilliárdokból fejlesztenék a repteret, pedig nem látszik, hogyan lehetne fellendíteni a több mint tíz éve hanyatló utasforgalmat.

A reptéren, amit elsősorban Hévízre látogató német és orosz turisták használnak manapság, tavaly már 14 ezer fő alá csökkent az utasok száma. A portál számításai szerint az állam 2016-ig összesen 5,6 milliárd forintot költött el a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó SGH Aviation Hungary Kft. által üzemeltetett reptér támogatására, ebből beruházásokat finanszíroztak és működtetési veszteségeket egészítették ki. Majd 2016-ban a kormány úgy döntött, 6,6 milliárd forintból újabb fejlesztéseket hajtanak végre.

A támogatások miatt egy turista – ha oda-vissza úttal számolunk – átlagosan 25.927 forintjába került az adófizetőknek 2004 és 2016 között. Ha a KSH adatai alapján kiszámoljuk, mennyit költenek a turisták egy átlagos magyarországi tartózkodás során, és hogy ebből mennyi megy vissza adó formájában az államnak, kijön, hogy az állami bevétel (kb. 70 ezer forint) közel harmadát elviszi a reptéri támogatás a sármelléki utasok esetében. Ennél hatékonyabb és olcsóbb lenne, ha a Liszt Ferenc repülőtéren szállnának le az utasok, és az állam, ha mindenképp támogatni akarja a Hévízre lejutást, egyszerűen egy ingyenes transzfert szervezne Budapestről.

Rovatok