Index Vakbarát Hírportál

Tíz éven belül üzembe állhat az új paksi blokk

2018. május 15., kedd 16:01

Az új paksi blokkok 2026-27-ben állhatnak kereskedelmi üzembe – mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés gazdasági bizottságában kedden.

300 a 6000-ből

Az MTI beszámolója szerint Süli közölte, hogy a beruházás fix áras, a szerződésben lévő 12,5 milliárd eurótól nem lehet eltérni, ebből 10 milliárd az orosz hitel, 2,5 milliárd a hazai forrás. Süli János az idei év nagy feladatának a létesítési engedélykérelem benyújtását nevezte: az Országos Atomenergia Hivatal nemzetközi szakértők bevonásával 15 hónapos határidővel bírálja majd el a mintegy 300 ezer oldalas dokumentációt.

Ennek alapján az engedélyt 2019 végén vagy 2020 elején megkaphatja a beruházás, így tartható a módosított szerződésben szereplő 2026-27-es határidő - mondta. Két nagy, fontos engedély, a környezetvédelmi, illetve a telephelyengedély, valamint mintegy 300 kisebb engedély már megvan az összesen szükséges 6000-ből.

A titkok, a csúszás, és a magyar beszállítók

A miniszterjelölt meghallgatásán Bősz Anett (liberális, a Párbeszéd-frakció tagja) egyebek mellett az orosz hitel titkosságáról érdeklődött, ami szerinte nem indokolható. Süli János szerint a szerződés nyilvános, megtalálható az Országgyűlés honlapján, de a megvalósítási megállapodásokat is szeretnék nyilvánossá tenni, erről még folynak az egyeztetések az orosz féllel - közölte.

Volner János (Jobbik) a többi között felvetette, hogy az üzemidő-hosszabbítások miatt a jelenleg működő paksi blokkok néhány évig még az új blokkok üzembe állása után is termelni fognak, nem lesz-e így áramfelesleg. A miniszterjelölt válaszában kifejtette, Magyarország most tartósan jelentős áramimportra szorul, a felhasználás mintegy 30 százalékát behozatalból fedezi. Hideg időben, például idén márciusban, előfordult 48 százalékos importszükséglet is, tavaly pedig a rendkívüli hideg miatt volt, hogy 54 százalék importra is szorult az ország, ami az ellátásbiztonság szempontjából rendkívül nagy kockázat.

Ungár Péter (LMP) egyebek mellett a beruházás határidejének csúszásáról, illetve az emiatt várható károkról érdeklődött. Süli János erre azt mondta, nem csúszásról van szó, a beruházás szerződésben szereplő határidejét az Európai Bizottság vizsgálata, illetve a közbeszerzésekre vállalt előírások miatt kellett 22 hónappal módosítani. Hozzátette, ez a költségeket nem érinti, mert a beruházás fix áras.

Molnár Gyula (MSZP) a többi között arról kérdezett, hogy tartható-e a 40 százalékos magyar beszállítói arány. Süli János szerint a magyarországi telephelyen bejegyzett, itt adózó, magyar embereket alkalmazó cégek magyarnak minősülnek. Kitért arra, hogy a hagyományos magyar nagyipar megszűnt az elmúlt 30 évben, iparszervezést is kell végezni, hogy a kisebb vállalkozások beszállítókká válhassanak.

Székely Sándor (DK) kérdésére a beruházás miatt indult perről Süli János elmondta: az osztrák kormány közelmúltban indított pere nem Magyarország és Ausztria között zajlik, az osztrákok az Európai Bizottság engedélyét vitatják, amellyel jóváhagyták a paksi atomerőmű új blokkjainak építését.

Rovatok