Agresszív, 300 bázispontos kamatemelést hajtott végre a török jegybank szerdán tartott rendkívüli ülésén, hogy megállítsa a nemzeti fizetőeszköz leértékelődését. Ha amúgy a monetáris és fiskális politika ellenséges a nemzetközi befektetőkkel, akkor ez sem szokott segíteni, de Törökország ebben egy kicsit más.
Törökország gazdasága nagy bajban van. Magas az infláció, Recep Tayyip Erdogan, az autoriter államfő a gyengülő líra védelmében folyamatosan olyan nyilatkozatokat tesz, amely önsorsrontó, mert teljesen aláássa a nemzetközi befektetők bizalmát.
Hiszen az államfő kormányzati eszközökkel próbál a kamatszintbe, az árfolyamba, és gazdasági folyamatokba beleszólni.
Ami a másként gondolkodókkal szemben drasztikus eszközökkel sikeres lehet, az a piaccal szemben már nem az, ott nem lehet a negatív véleményt elhallgattatni, mert a befektetők gyorsan válaszolnak: eladnak. Például török lírát.
Egy pénzpiaci bölcsesség szerint kamatemelésekkel nem lehet visszahozni az elvesztett befektetői bizalmat, még akkor sem, ha rövid távon kecsegtető a nagyobb kamat. A most bejelentett drasztikus török jegybanki lépés, a török kereskedelmi bankok pénzellátását segítő, úgynevezett késői likviditási ablak kamatemelése mégis sikeres lehet, és ennek megértéséhez majdnem száz évet kell visszamenni az időben.
A devizaválságtól, devizaválságig bukdácsoló Törökországnak ugyanis van egy olyan hagyománya, ami száz éve segíti a nemzetközi pénzügyi piacon.
Kemal Atatürk, minden törökök atyja, a modern Törökországot 1923-ban megalapító (alighanem óriási buli lesz a közelgő 100 éves születésnap) államfő tisztelete minden képzeletet felülmúl Törökországban, az ő gondolkodását nem illik megkérdőjelezni.
Atatürk 1923-ban egy vesztes világháború, az ottomán birodalom szétesése, majd némi terület-visszaszerzés után azt mondta, hogy a kölcsönkért pénzt vissza kell adni és kijelentette, hogy felelősséget vállal az ottomán birodalom által felhalmozott minden adósságért.
A török ugyan biztosan rafinált kereskedőnép, de azóta is ehhez a szimpatikus elvhez tartja magát.
Törökország sokszor fordult devizapiaci válságba, de minden adósságáért helytállt.
Mindez elsősorban azért fontos, mert, ha a török jegybank valamelyest kedvezőbb feltételeket teremt most a líratulajdonosoknak, akkor a befektetők valóban bízhatnak abban, hogy ezúttal sem lesz haircut, vagyis nem indulnak adósságelengedési tárgyalások és ez egyfajta stabilitást adhat a lírának.
Ettől függetlenül a török líra tényleg nagy vesztese volt az elmúlt éveknek és tartósan kedvezőbb folyamatok csakis a befektetői bizalom visszaállításával jöhetne létre.
Erre pedig nem sok jel van. Ha belpolitikai sikerekre szeretnél törni, találj egy jó külső ellenséget! És miképpen az sok autoriter államban tapasztalható, az idegenellenes, vagy éppen befektetőellenes propaganda Ankarában is sikeres lehet.
A június 24-i előrehozott elnök- és parlamenti választások után az államfő vélhetően nyer, és akár valóban erősebb ellenőrzést gyakorolhat majd a monetáris politika felett. Csakhogy miként Venezuelában, ha az állam a nemzetközi befektetőkből próbál bűnbakot gyártani, akkor ugyan a hatalmát megszilárdíthatja, de a devizája egészen biztosan tartós lejtmenetre kerül.