Index Vakbarát Hírportál

Dehogy csinálták ki Simicskát

2018. június 1., péntek 11:02

Bár Simicska Lajos nyíltan 2015-ben szakított régi bizalmasával, Orbán Viktor kormányfővel, a nagy szavak ellenére talán mégsem olyan látványos az ellentét, ha fura közpénzek még tavaly is bőven csorogtak az államtól a Simicska-birodalomnak. Ez derül ki a 24.hu cikkéből, amiben vállalati beszámolók alapján átnézték az eggyel korábbi Mészáros Lőrinc cégeinek tavalyi teljesítményét.

A következők például erős jelei lehetnek annak, hogy Simicska a nagykutyából nem ellenség, hanem közepes kutya lett:

Persze összességében azért nem megy már úgy Simicskának a bolt, mint régen, 77 milliárd forintos becsült vagyonával már csak a 13. leggazdagabb magyarnak saccolják.

Figyelemre méltó, hogy Simicska médiaportfóliója szinte azonnal összezuhant, miután az állami hirdetések inkább a Mészáros-médiabirodalom felé vették az irányt, erről itt olvashat bővebben. A közpénzek belepumpálásával 2012-ben a Hír TV még 9 milliárdos árbevételt ért el, míg a Magyar Nemzet kiadója 3 milliárdot kasszírozott, összesítve több mint 1,3 milliárdos együttes nyereséggel. Tavaly a Hír TV már 1,4 milliárd forintos mínuszba zuhant a költségcsökkentésekkel együtt, a Magyar Nemzet pedig 919 millió forintos veszteséget produkált egy év alatt.

Cserébe mondjuk a közterületi hirdetésekkel dolgozó Publimont még mindig százmilliókat hozott a konyhára, pedig eleinte ott is mintha rá akartak volna ijeszteni Simicskára. További részletek a cikkben.

Rovatok