Index Vakbarát Hírportál

Elzárhatják az uniós pénzcsapot a zűrös magyar pénzosztások miatt

2018. június 4., hétfő 12:36

Súlyos hibákkal működik az uniós támogatások magyarországi közbeszerzési ellenőrzése az Európai Bizottság szerint. A 24.hu úgy tudja, emiatt 10 százalékos átalánykorrekciót javasolnak, ami 100-150 milliárd forintnyi uniós pénz megvonását jelentené. A Portfolio információi szerint is benne van a levegőben ekkora mértékű uniós forrásvesztésünk a 2014-2020-as ciklusra, de a helyzet összetettebb.

sZERINTÜK A közbeszerzés menete és ellenőrzése nem megbízható, nincs garantálva az uniós pénzek hatékony és takarékos elköltése.

A 24.hu cikkében megszólaltatta Dencső Balázst, a magyarországi főellenőrt, az uniós támogatások második szintű ellenőrzését végző Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) vezetőjét. Ő azonban azzal hárította el a választ, hogy egyrészt a megküldött jelentéstervezet bizalmasan kezelendő, másrészt azzal kapcsolatban még lesz lehetősége a tagállamnak is észrevételeket tenni. Az EUTAF pedig majd csak azután lép, hogy az Európai Bizottság és Magyarország lejátszotta a meccset. Ők csak a hibák kijavítását követően ellenőrzik a rendszert.

A Portfolio.hu úgy tudja, hogy a 34 vizsgált szerződésből 20-nál találtak különböző problémákat. Ugyanakkor a 24.hu információival ellentétben az angol nyelvű jelentésben nincs benne olyan, hogy 10%-os átalánykorrekciót javasol a Bizottság Magyarországnak.

Csupán arról van szó, hogy a Bizottság minden évben visszatarthatja a tagállam felé a kifizetésre benyújtott számlaállomány 10%-át. Ez az éves pénzügyi elszámolás alapszabálya minden tagállam felé a 2014-2020-as ciklusban és most arról van szó, hogy a Bizottság meglátása szerint ez a 10%-nyi visszatartás várhatóan elegendő lesz a feltárt problémákból eredő pénzügyi korrekciókra.

Magyarország 2017-ben összesen mintegy 2,4 milliárd eurónyi fejlesztési számlát küldött ki, ebből a testület tavaly 2,1 milliárd eurót, vagyis a szabályok szerinti maximumot ki is fizette, így tehát a tavalyi évet érintően 300 millió eurónyi kifizetést tartott vissza addig, amíg a pénzügyi elszámolás le nem zárul. Az előző években (és a későbbiekben) kiküldött számlaállománynak is a 10%-át visszatarthatja a Bizottság, ez adhatja ki a 24.hu kalkulációiban szereplő 100-150 milliárd forintos támogatás visszatartást. (Vagyis nem fizettetik vissza a pénzeket, hiszen oda sem adták.)

Mivel a végső, elfogadott jelentés még nincs meg, ezért azt a kb. 300 millió eurónyi fejlesztési számlát, amelyet a magyar hatóságok idén április 30-ig kiküldtek Brüsszelbe, várhatóan ugyanúgy a szabályok szerinti maximális mértékig, 90%-ig kifizetheti a Bizottság 60 napon belül, azaz június 30-ig.

A lap szerint kockázat azonban, hogy mire jut a már említett EUTAF-vizsgálat. Ha ez hármas besorolást kapna a brüsszeli auditoroktól (azaz szerintük nem működnek megfelelően az irányítási és kontroll mechanizmusok), akkor azzal a vitás kérdések rendezéséig, jellemzően sok hónapig

ellehetetlenülne, hogy Magyarország bármilyen itthoni uniós fejlesztési számlát ki tudjon küldeni Brüsszelbe.

Ha ez megvalósul, az tovább fokozná a magyar államháztartás első négy hónap alapján már egyébként is kifeszített helyzetét (minimális EU-pénz jött kintről, de itthon pörögnek a kifizetések), illetve az ÁKK intenzív forrásbevonását csak tovább fokozná, azaz megmaradna a kínálati nyomás az állampapírpiacon.

(Borítókép: Az Európai Bizottság ellenőrei Felcsúton 2017 szeptemberében - fotó: Huszti István / Index)

Hozzászólna? Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok