Index Vakbarát Hírportál

Naperőművet vesz az állam Mészárostól

2018. június 4., hétfő 08:55 | aznap frissítve

A 444 értesülése szerint a Magyar Villamos Művek (MVM) megvásárolja Mészáros Lőrinc naperőművét, amelyet a milliárdos a Mátrai Erőmű részeként szerzett meg korábban. Ez lesz az első alkalom, hogy Mészáros Lőrinc közvetlenül, egy cég eladása révén szerez pénzt az államtól. 

A lap iparági forrásokból úgy tudja, már zajlik a bevásárlás előtti átvilágítás a cégnél. A naperőművet még a Mátrai Erőmű régi német tulajdonosa, az RWE telepítette egyik régi zagytározójának a tetejére, 2015 óta üzemel. 16 MW-os kapacitásával mintegy négyezer háztartás áramellátását biztosítja, de az RWE már előkészítette a terepet egy 20 MW-os bővítéshez. 

A teljes erőmű kapacitása 950 MW, azonban öt-tíz éven belül vagy fel kell újítani, vagy be kell zárni a blokkokat, mert elavult technológiával üzemelnek. Már a megvásárlásakor is az volt az iparági konszenzus, hogy a Mátrai Erőművet elsősorban annak éri meg megszereznie, aki állami támogatást tud szerezni a bezáráshoz, rekultivációhoz vagy egy nagyon drága, de zöldebb technológia bevezetéséhez.

A visontai erőművet a felcsúti milliárdos cseh üzletemberekkel közösen vásárolta meg tavaly év végén, majd 2018 tavaszán meglepetésre már el is kezdte kivásárolni külföldi partnerét, az EPH-t a cégből. A Mészáros-féle Opus Global közvetett irányítása alatt álló Status Power Invest Kft. 2019. június 20-ig megszerzi a csehek 50 százalékos tulajdonrészét a Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A lépést azzal magyarázták, hogy más elképzelései voltak a cseheknek az erőmű sorsáról, Mészáros hosszabb távon gondolkodik.

A 444 információi szerint a napelemparkot megvásároló MVM-ben a kormány komoly racionalizálásra készül, a külföldi terjeszkedésre vonatkozó terveket egyelőre befagyasztják, és állítólag leépítésék, profiltisztítás is várható. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Naperőművet vesz az állam Mészárostól

A Mátrai Erőmű részeként szerezte meg az ország legnagyobb naperőművét, az MVM most átvenné.

454 · Jun 04, 2018 08:55am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Borítókép: Napelemek a Mátrai Erőmű Zrt. 16 megawattos naperőművében Visonta közelében (MTI Fotó: Komka Péter)

Rovatok