Meglepő vagyonnyilatkozatot tett Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter. Váratlanul kiderült, hogy a fideszes képviselő komoly ingatlanos lett, 10 százaléka van az értékes Andrássy úti Divatcsarnokot birtokló projektcégben. Lázár Ausztria egyik legtitokzatosabb, ókonzervatív nagytőkésének, az eurómilliárdos Max Turnauernek lett a partnere.
Lázár János a választási kampányban kiment Bécsbe, és egy nagy visszhangot kiváltó videóban veszélyes, lefelé csúszó helynek láttatta Ausztria fővárosát.
A 87 éves Max Turnauer, Bécs egyik leggazdagabb iparmágnása és ingatlantulajdonosa mindezt nem vehette különösebben zokon, ugyanis Lázár János friss vagyonnyilatkozata szerint Turnauer és Lázár üzleti partnerségre léptek.
Mint magától a politikustól megtudtuk a történet hátteréről:
Barátaim mutattak be egy vadászaton Max Turnauernek, illetve a fiának, Stanislausnak. Azóta többször találkoztunk, bizalmi viszony alakult ki közöttünk, és amikor tulajdonostársnak hívtak a magyarországi vállalkozásukba, igent mondtam. 10 százalékos tulajdonrészt vásároltam, nem publikus áron. A képviselőkre vonatkozó szabályok alapján a cégben tisztséget nem vállalhatok, aktív szerepet nem viszek a cégben, viszont annyi figyelmet mindenképpen fordítok majd a vállalkozásra, amennyi egy tulajdonostól elvárható.
Lázár János friss vagyonnyilatkozata összesen három új elemet tartalmaz.
A politikus cégtulajdonlása sok kérdést vet fel. Például azt, hogy a politikusnak egyáltalán miből volt erre pénze. A jövőben mennyire fordul a politika felől az üzleti pálya felé? Illetve van-e üzenetértéke annak, hogy nem az itthon jól ismert üzleti körökkel, hanem külföldi üzletemberekkel állt össze?
Lázár üzletemberré válását biztosan többféleképpen lehet értelmezni. A megengedőbb magyarázat szerint miután a Miniszterelnökség vezetése már nem terheli, több ideje marad egyebekre, így energiái egy részét cégtulajdonosként hasznosítja.
Egy másik lehetséges magyarázat szerint Lázárnak valójában eddig is kedvezőbb volt az anyagi helyzete, mint ami a vagyonnyilatkozatából átjött, de most, „mezei képviselőként" jobban odafigyelhet a jövedelmi transzparencia kialakítására, gyakorlatilag vagyoni helyzetének legalizálására.
Valójában azonban sem azt nem könnyű meghatározni, hogy Lázárnak eddig mekkora vagyona volt, sem azt, hogy most milyen érték tulajdonosa lett.
Lázár János legutóbbi, 2018. január 31-i vagyonnyilatkozatában hosszú oldalakon szerepelnek a vagyonelemek, elsősorban hódmezővásárhelyi, mindszenti és mártélyi ingatlanok, szántók, legelők, erdők, mocsár és töltés, emellett összesen 54,8 millió forint pénzügyi jellegű megtakarításról és pár céges érdekeltségről olvashatunk. Ilyen például a jelképes részesedés nagybátyja gazdaságában, illetve az erdőgazdálkodással foglalkozó Erd Conditor SRL nevű kolozsvári cég száz százaléka.
Ugyanakkor a vagyonelemekkel szemben ott állt 87 millió forint banki és magántartozás is.
A mostani szerzemény értékét sem könnyű meghatározni. Az eddig osztrák magánszemélyek, Hans Herzog, Florian Goess és Habsburg-Lotharingiai Mihály által képviselt, mindössze 5 millió forintos alaptőkéjű Divatcsarnok Projekt Zrt. ugyanis vagyonos cég, de a vagyonnal szemben hitel áll.
A 4 milliárdos mérlegfőösszeg gyakorlatilag ennek megfelelő kötelezettségből áll össze, magyarul a Divatcsarnok ingatlan ugyan a Divatcsarnok Zrt. tulajdona, de azt a cég teljes egészében idegen forrásból, gyaníthatóan a kizárólagos tulajdonos Max Turnauer tagi kölcsönéből szerezte.
Mindez ideális helyzetet teremt ahhoz, hogy Lázár János vagyona ne egy csapásra ugorjon nagyot, de a következő években akár szépen gyarapodjon. Hiszen a hitelből vett ingatlant birtokló projektcégnek ma még vélhetően nincs nagy értéke, de ha az ingatlant a piacon szokásos 5-7 százalékos hozammal lehet hasznosítani, akkor a 4 milliárdos ingatlan 2-300 millió forintos éves jövedelmet hozhat a cégnek, amelyből 10 százalék Lázárt illetheti.
Mindez persze csak feltételezés, ugyanakkor a jövedelem lehet ennél nagyobb is, hiszen amennyiben Max Turnauer általánosan tekinti partnerének Lázárt, akkor az áttételesen hozzá köthető Paulay utcai ingatlanfejlesztés (ez a Divatcsarnok leányvállalata) vagy a Sas utcai szállodaépítés (a Bankcenterrel szemben található az egykoron a BIF-csoport tulajdonában álló telek) is közös lehet a politikussal.
Azt nem gondolnánk, hogy Lázár kezd átnyergelni az üzleti élet felé. Róla régóta az hírlik, hogy jelenlegi háttérbe húzódása ellenére még komoly politikai ambíciói vannak. Sokan tekintenek úgy rá, mint aki az operatív miniszterelnökség után akár egy fontosabb poszton is kipróbálná magát, és ilyen vélhetően már csak egy van: a kormányfői pozíció.
Mindehhez hol közelebbinek, hol távolabbinak tűnik az aktuális helyzete. 2014 környékén a kormány legtöbb feladatot kapó, legterhelhetőbb tagjának tűnt, aki ekkor sem a közvélemény előtt, sem a párt berkein belül nem számított a népszerűbb politikusok közé (jó néhány politikustársával került kifejezetten éles konfliktusba).
Később a heti rendszerességgel megtartott kormányinfók segítségével sikeresen alakította ki a felkészült, hatékony politikus képét magáról.
Innen libikókára került, hol elvettek tőle területeket, hol újakat kapott, de 2018 elején úgy tűnt, hogy eléggé elfogyott körülötte a levegő, sok horizontális csatája volt vezetőtársaival, és már saját maga is megüzente, hogy szívesen térne haza, Hódmezővásárhelyre.
Orbánnal végül csak megértették Lázár ellenfelei, hogy a miniszter túl sokat „beszél ki”, a sajtó által szívesen fogadott színesebb kommunikációval önmagát építi. Lázár távozásának talán az egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy nem feltétlenül kell a kormányban marasztalni a bizonyos szempontból Orbánnak is potenciális ellenlábast jelentő politikusokat.
Lázárt ma is biztosan figyelik a pártban, ellenlábasa van bőven, és mintha ő maga is üzengetne.
Legalábbis az elmúlt napokban több olyan lépése is volt, amelyet így értékeltek a sajtóban, az elővárosi vasútról, ultizási szokásairól beszélt, amivel utalhatott akár arra, hogy Orbán Viktor, az aktuális miniszterelnök is szereti, ha szülőtelepülésén van kisvasút, és ő maga is lelkes ultijátékos.
Talán az sem kizárt, hogy az érdemi jövedelem felmutatása is ilyen célt szolgál, már jó előre javítja a politikusi pedigrét, hiszen a több generáció óta ismert osztrák iparmágnások amolyan hitelességi pecsétet, legitimációt jelenthetnek, a hozzájuk fűződő kapcsolat pedig belépőként szolgálhat egy nyugati elitkörbe.
Ugyanakkor kérdés, hogy miként fogadják a párttársak, akár maga a miniszterelnök ezt a váratlan bejelentést, mert még a közismerten „kőgazdag” képviselők is mindig kialakítottak eddig valamilyen furcsa struktúrát, hogy azért alapvetően ne ők tűnjenek vagyonosnak.
Mindezek után itt az ideje, hogy kicsit megismerjük a sokat emlegetett tulajdonostársat, vagyis a katolikus, a Vatikánba is bejáratos, Habsburg-párti milliárdosokat, a Turnaureket!
A titokzatos Turnauerek megismerésében osztrák gazdasági újságírók segítették a munkánkat. Ausztria talán legkonzervatívabb, de mindenképpen legrejtőzködőbb iparmágnásainak története bővelkedik a fordulatokban. A Turnauerek már az 1800-as években is megbecsült, jól menő prágai polgárok, iparosok, gazdag lakk- és festékgyárosok voltak.
Ám a családi vállalkozás igazi felfuttatója, a 2000-ben 93 évesen elhunyt Herbert Turnauer volt, aki még maga is Prágában született. A Habsburgok és később az FPÖ, vagyis a szélsőjobboldali osztrák Szabadságpárt nagy rajongója, a fiatalon elhunyt szabadságpárti sztárpolitikus, Jörg Haider egyik legnagyobb támogatója, Herbert Turnauer még a jobb indulatú visszaemlékezések szerint is egy nagyon autoriter, munkamániás, zord gyáros volt.
A kevésbé megengedő írások szerint kifejezetten egy zsarnok volt, a cégeiben mindenképpen, de voltaképpen a családjában is. Két gyermeke született. A fia Max, a diplomácia világába vetette magát, elsősorban Svájcban volt diplomata, máig a Szuverén Máltai Lovagrend liechtensteini képviselője.
Azt hallottuk róla, hogy édesapjával ellentétben sokkal vonzóbb személyiség, ügyek, iskolák, rászorultak támogatója, aki Magyarországgal még 1956 óta szimpatizál, amikor a huszonéves fiatal férfi több barátjával szombathelyi magyar fiatalok Ausztriába juttatásában is segédkezett.
A lánya pedig Christine, aki később az első férjének, egy francia grófnak a nevét viselte. Christine de Castelbajac hamar elmenekült otthonról, korán házasodott, a művészetekben, a fotózásban lelte örömét. A zsarnok apa mindenesetre egyáltalán nem bízott gyermekeiben, életében egyáltalán nem vonta be őket az egyre terebélyesedő üzleti birodalom irányításába.
Visszatérve a birodalom létrehozójára, Herbert Turnauer még a második világháború előtt komoly ipari birodalommá fejlesztette a családi bizniszt, lett elektronikai cége, elemgyártó vállalkozása, majd a második világháború előtt repülőgépgyára is.
A második világháború azonban csupa rosszat hozott neki, előbb részleges cseh származása miatt a nácik vitték munkaszolgálatra, majd az államosító kommunisták is kifosztották. Amikor minden gyárát elvették, Herbert Turnauer Ausztriába költözött, és soha többé nem volt hajlandó szülőföldjére, a későbbi Csehországba visszatérni.
Ausztriában kezdett új vállalkozásokba, és elég hamar újraépítette festékgyártó birodalmát. Sőt, pár év múlva a Stollack már Ausztria legnagyobb festékgyárává vált, a céget végül a Hoechst-csoport vásárolta fel.
A cégbirodalom folyamatosan nőtt, Turnauer mindenféle válságálló ipari vállalkozásba belefogott, csomagolóanyagokba, szigetelőanyagokba, sportcikkekbe, alumíniumfeldolgozásba, bútoriparba, fafeldolgozásba. A cégeit végül Constantia Industrieholding AG néven rendezte holdingba, máig ismert márkái az Isovolta, a Fundermax és az Isosport.
Constantia. Honnan eredhet a név? Jellemző a történet a pragmatikus, rideg üzletemberre, aki nem sokat töprengett ezen, hanem ránézett a naptárra, és éppen Konstanznak volt névnapja.
A családfőről olvasható szórványos visszaemlékezések szerint az ösztöneire hallgató vállalatvezető mindig is elkötelezett monarchista maradt, haláláig hitt a Habsburg-ház felélesztésében.
Munkavállalóit rendkívül erősen szabályozta, például szokatlanul szigorú ruházati előírásokat fogalmazott meg. Szeretett olyan embereket felvenni, akik bajban voltak, mert azt remélte, hogy ha ő nehéz helyzetben segített, akkor ezért cserébe még nagyobb eltökéltséget várhat el.
A kevés pozitív visszaemlékezés azt is megemlíti, hogy a munkavállalóira ugyanakkor egyfajta családtagként is tekintett, amikor valaki bajban volt, például megbetegedett, az amúgy rideg, takarékos ember sokszor meglepően nagyvonalúan segített.
Herbert Turmauer politikai beállítottsága mindig is a jobb és a szélsőjobb között mozgott. A részben a néppárttal (ÖVP), de még inkább az osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kokettáló gyáros nyíltan támogatta Jörg Haider (FPÖ) politikáját, de volt, hogy az ÖVP egyik vezető politikusát (Josef Taust) tette meg cégcsoportja vezérigazgatójának.
Amikor aztán a legendás cégvezető 2000-ben 93 évesen meghalt, speciális öröklési metódust választott, és egyszer csak háromfelé osztotta a cégbirodalmat, a két gyermekére, valamint a ma 47 éves, akkor még huszonéves unokájára, Stanislausra szakadt az üzlet.
Mint említettük, Herbert Turnauer nem igazán bízott a gyermekeiben, ezért inkább háromfelé választotta a vagyonelemeit:
Talán a boldogtalan gyermekkor miatt, Max röviddel apja halála után eladta a szülőházát, de természetesen egy ennyire zárt és fegyelmezett családban a motivációkról nem sokat tudni.
Az örökösödési felosztással állítólag nem volt mindenki megbékélve. Tényleg elég speciális helyzet volt, mert Max Turnauernek például a fia mellett van három lánya is, ők semmit nem kaptak közvetlenül, ők majd Max Turnauernek lesznek az örökösei.
Az örökösödési vitának fájdalmas következménye lett. Christine egyáltalán nem értett a bankhoz, és örömmel elfogadta volna az érte a piacon ajánlott 400 millió eurót, a család azonban lemaradt az üzletről, mert nem tudott megegyezni abban, hogy kinek mennyi járna a pénzből.
A bank a családé maradt, ami nagy hibának bizonyult, mert hamarosan csődbe ment, és a család nagy szégyenére egy euróért kellett értékesíteni. Érdekesség, hogy az öreg Herbert amúgy maga soha nem bízott a bankokban, nem szerette a hitelt, a privátbank alapítására is csak nagy nehezen beszélték rá a munkatársai, de szerencséjére a bankja csődjét már nem élte meg.
Ausztriában rengeteg a gazdag ember, Turnauerék az egymilliárd euró feletti vagyonukkal sincsenek most benne a legjobb tízben, és a csőd után még vissza is csúszott a család. Ennek ellenére gazdaságuk szinte felfoghatatlan.
A Liechtensteinben élő családfő és a javarészt Bécsben élő családtagjai máig több üzemben, rengeteg erdőben (Németországban, Ausztriában, Nagy-Britanniában), ezer kanadai lakásban (a kanadai kötődésről azt hallottuk, hogy Christine élt egy ideig Kanadában), illetve egy alsó-ausztriai kastélyban is tulajdonosok. Utóbbi, vagyis Heldenberg, ahol a kastély található, arról nevezetes, hogy Joseph Wenzel Radetzky marsall, a XIX. század legismertebb osztrák hadvezérének utolsó ismert pihenőhelye volt a település.
A Turnauer család egy ritka milliárdos típus, a komoly reputációval bíró, nagyon katolikus, már-már kiveszett „old money” képviselője, A családban, ha kell, összeül a mindenható családi tanács, egyfajta kódex szabályozza a nevelési kérdéseket. Christine és Max Turnauer soha nem adott interjút, hatalmas vagyonukhoz képest rendkívül szerényen, visszahúzódva, katolikus puritánsággal élnek, szinte soha nem szerepelnek nyilvánosan.
A kevés kivétel egyike az a köszöntő volt, amit 2007-ben Max Turnauer Habsburg Ottó 95. születésnapján mondott a barátjának. „Királyi fenség, ön nélkül Ausztria egyáltalán nem is létezne” – kezdte állítólag az apjától örökölt monarchiabarát lelkesedéssel.
A puritánság azonban nem jelenti azt, hogy a Turnauerek olykor ne élnének nagyon jól saját privát társaságaikkal, de ebből semmit nem lát a nyilvánosság. Magánvadászatok, szűk körű vacsorák, családi események, de minden szigorúan csak a saját birtokokon, magánházakban, magánszakácsok, magáncukrászok, magánsofőrök közreműködésével. A mélyen konzervatív nagypolgári elit egész élete homlokegyenest ellentétes azzal a fajta gazdagsággal, ahogyan a magyar újgazdagok mutatják a jólétüket.
Végül egy érdekesség, Max Turnauer apja halálakor, 2000-ben már bőven nyugdíjas, majdnem hetvenéves volt. Az unoka, Stanislaus 29 évesen fogott egy hatalmas iparvállalat irányításába. Az egyik túl öreg volt, a másik talán túl fiatal, de miközben Christine becsődölt a bankkal, a két iparos kifejezetten jó menedzsernek bizonyult, bár a családi vagyon összességében megsínylette a privátbank lenullázódását, de ami Maxra, illetve Stanislausra tartozott, ott kifejezetten komoly értéknövekedés zajlott le az elmúlt másfél évtizedben.
Lázár Jánosról régóta hírlik, hogy kifejezetten jóban van bizonyos német, illetve osztrák üzleti körökkel. A történet 1992-ig nyúlik vissza, amikor a német Villeroy&Boch cég megvásárolta a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyárat, és Lázár összebarátkozott a vevő tulajdonosával. Később állítólag Klaus Mangolddal került barátságba, aki már egy igazi „nagyágyú” volt, a Daimler egykori főnöke felelt a német gazdaság keleti kapcsolataiért, és a fáma szerint Lázár hozta össze Mangoldot Orbán Viktorral.
Érdekesség, hogy Mangold annak a Rothschild-bankháznak is a tisztviselője volt, amelyhez szintén több szálon kapcsolódik Lázár. A Rothschildeknek van ugyanis egy tanácsadó cégük is, amelyben annyira megbízott Lázár, hogy az amolyan házi beszállítójává vált a Miniszterelnökségnek, az állami bankvásárlásoknál (például az Erste 15 százaléka), illetve Paks 2 üzleti terveinél is tanácsadóként kapott szerepet.
Amikor pedig végül a magyar állam végül valóban beszállt az Erste bankba, sokáig Lázárról hírlett, hogy már előkészít, találkozgat az osztrák bank első számú vezetőjével, Andreas Treichllel. Az előkészítés végül valóban sikeres lett, mert egy, az Onyx étteremben eltöltött étkezés során Orbán Viktor és Andrea Treichl valóban egymás kezébe csaptak. Ez a deal, kibővítve az EBRD szerepvállalásával, hosszú idő után fontos előrelépés volt, mert ez zárta le a hazai bankok és a magyar kormány többéves háborúját.