Index Vakbarát Hírportál

Trump visszavenné a G7-be Oroszországot

2018. június 8., péntek 15:06 | aznap frissítve

Oroszországnak is részt kellene vennie a legfejlettebb ipari országok csúcstalálkozóján – mondta Donald Trump pénteken,  a G7-csúcs kezdete előtt a CNN beszámolója szerint

Oroszországot az ukrán háború 2014-es kezdete óta nem hívják a vezető országok tanácskozására a katonai agresszió és a Krím elcsatolása miatt. A korábban G8-csoportnak (G7 és Oroszország) nevezett tömörülés így azóta G7 néven ül össze. 

A Fehér Ház pár órával korábban közölte, hogy Trump nem fogja megvárni a G7-csúcs végét, már szombaton elutazik Kanadából Szingapúrba, ahol kedden Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral találkozik. Trump korai távozása miatt Emmanuel Macron francia elnök azt nyilatkozta, "talán az amerikai elnököt nem izgatja, hogy elszigetelődik, de minket sem zavar, ha esetleg csak hatan vagyunk".

Az USA és a többi résztvevő állam között feszült a viszony a Trump által az Európai Unióra, Kanadára és Mexikóra kivetett védővámok miatt, ezen valószínűleg Oroszország invitálása sem enyhít majd. A héten az amerikai elnök szópárbajba is keveredett Macronnal és Justin Trudeau kanadai kormányfővel Twitteren.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Trump felvetésére így válaszolt: Oroszország a G7-en kívüli más formátumokra helyezi a hangsúlyt.

Peszkov egyébként a héten arról beszélt, hogy Moszkva számára a G7-csoport az évek múltával vesztett fontosságából, mert a megváltozott politikai gazdasági környezetben egyre jelentősebbé válnak az olyan formátumok, mint a G20, amelyben Oroszország aktívan részt vesz. A szóvivő egyben elutasította az elméleti fejtegetéseket arról, hogy Moszkva beleegyezne-e a G8-hoz való visszatéréshez, ha ezt felajánlanák számára.

Giuseppe Conte új olasz miniszterelnök ugyanakkor kiállt az amerikai elnök javaslata mellett. "Egyetértek Trump elnökkel. Oroszországot ismét fel kell venni a G8-ba. Ez mindenki érdeke" - írta a Twitteren Conte a kanadai La Malbaieból. A populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az euroszkeptikus Liga szövetségével létrejött, Giuseppe Conte vezette új olasz kormány már korábban jelezte, hogy oroszbarát külpolitikát akar folytatni, s a Moszkva ellen elrendelt gazdasági szankciók végét sürgette.

(Borítókép: Trump és Putyin kézfogása egy 2017-es találkozón. Fotó: Russian Presidential Press and Information Office / Handout/Anadolu Agency/Getty Images)

Rovatok