Index Vakbarát Hírportál

Három év után végre visszakapnak néhány értékpapírt a Buda-Cash károsultjai

2018. június 12., kedd 15:26

Újabb különös történetet meséltek el a Buda-Cash károsultjai. Az egykori ügyfelek nemrég jó hírt kaptak, ha az NHB Bankhoz, Szemerey Tamás bankjához befáradnak, hozzájutnak bizonyos értékpapírokhoz.

Az Index.hu-t tájékoztató egyik ügyfél például elmesélte, hogy ezen azért lepődött meg, mert az ő értékpapírjai a Saxo Banknál vezetett Buda-Cash számlán voltak, ezt ő egyébként az egyedi jelszavával folyamatosan nyomon tudja követni, a rendszer jóvá is írja neki az osztalékait, csak éppen nem tudja felvenni, vagy eltranszferálni a részvényeit és a pénzét.

A Saxo ugyanis perben áll a Buda-Cash felszámolását végző PSFN-nel, így az ügyfél értékpapírjai még mindig a Saxonál pihennek. Vagyis a károsult nem értette, hogy akkor mi jár neki, bár örömmel átvette a papírokat.

Három külföldi letétkezelő

A történések pontos menetét próbáljuk rekonstruálni, ebben az ügyfelek, illetve a PSFN és az NHB munkatársai is igyekeztek segíteni, de a kapott tájékoztatás nem volt kielégítő.

Ami biztos, a Buda-Cashnek több külföldi letétkezelővel (letéti hellyel) is volt szerződése, így a belga KBC Securities-szel, az amerikai Pershinggel és a dán Saxoval. Közülük a KBC már valamilyen metódussal visszaszolgáltatta a B-C-s ügyfelek értékpapírjait, de a Pershing és a Saxo fogja azokat, mondván követelései vannak a B-C-vel szemben.

A PSFN-től a következőket tudjuk

Mit jelent mindez? Ha például a Buda-Cash egykori ügyfelei tartottak BMW-részvényeket a KBC Securities-nál, a Saxonál és a Pershingnél is, és csak a KBC-től érkezett vissza papír, akkor abból kapnak a Saxos és a Pershinges ügyfelek is, mert a PSFN homogén csoportként kezeli őt.

Magyarul, bár a minket elérő Saxos ügyfél kétséget kizáróan tudja magáról, hogy nem az ő papírjai érkeztek vissza, de most örül, mert homogén csoport elve alapján ő is kap részvényt. Az már más kérdés, hogy a Saxos nyilvántartásban ugyanúgy ott maradt az összes papírja, sőt azok után továbbra is jóváírnak neki osztalékot, vagy negyedévente felszólítják jelszó-változtatásra, de ennek a bonyolult jogi megítélését majd kibogozzák a felszámolási szakértők.

Nyilván, aki a KBC-nél tartott papírt, annak ez az eljárás már kevésbé örömteli, de nem tud mit csinálni, mert a PSFN törvényértelmezése szerint minden egykori B-C-s ügyfél, akinek volt BMW-je, homogén csoportot alkot.

Betörés-analógia

Tegyünk egy kísérletet és próbáljuk egy rablós analógiával megmutatni mi a helyzet. Egy betörő banda fosztogat a környéken. Lebuknak, megvan a zsákmány. Ha a rendőrök egyedi festményeket is találnak a szajréban, azt vélhetően visszaadják az eredeti tulajdonosnak, ezek a beazonosítható értékpapírok.

Ha mindenhol loptak készpénzt is a betörők, és összesen a zsákmányolt pénz fele kerül elő, akkor indokoltnak tűnik a homogén csoport, mindenki visszakapja az ellopott pénz felét. De mi van akkor, ha lehet tudni, hogy az első betörés után egy adott lakásban rejtették el a szajrét, a második után egy másikban és a harmadik betörésnél, amikor lebuktak, még az autójukban volt a zsákmány.

Az első lakásba cipelt cashről alig maradt valami, a másodikból a fele és a harmadik zsákmány megvan a rajtaütés miatt. Ilyenkor is össze kell dobni egy közös kasszába a pénzt, vagy, ha az utolsó betörésből megvan a teljes összeg, akkor ott a meglopott háztartás szerencsés volt, míg, ha a további lakásokból már használtak a pénzből, akkor ők pechesek? Nehéz kérdés.

A bank, amelyik nem fogad el bankkártyát

Mindenesetre a PSFN megbízta az NHB-t a vagyonkiadással, az ügyfelek pedig választhattak, maradhattak a kiadásra jogosult NHB-nál, vagy elvihették a részvényeiket egy másik brókercéghez.

Azok az ügyelek, akik a jövőben nem az NHB-nál szeretnék tartani a kiadott részvényeiket, eltranszferálhatták azokat és ezért értékpapíronként tízezer forintos díjat fizettek a B-C felszámolójának. Ami azonban a legérdekesebb, hogy mindezt az NHB Bankban nem lehetett bankkártyával kiegyenlíteni.

Ha például valaki ötféle részvényét kapta vissza, akkor annak a transzferdíja ötvenezer forint volt, de az amúgy kényelmes, mert este 7 óráig nyitva tartó Akadémia utcai NHB-fiók pénztárosa csak annyit közölt az ügyféllel, hogy vannak a közelben ATM-ek, ahol lehet készpénzt felvenni.

Megkérdeztük a bankot, hogy mi az oka annak, hogy egy bankban nem lehet bankkártyával fizetni, Nagy Tamás, az NHB igazgatója (befektetési szolgáltatások) válaszából megtudtuk, hogy „a kártyás fizetést lehetővé tévő terminálok telepítése a bank fiókhálózatában is megtörténik, várhatóan az idei év során.

Addig is a kérdésében említett transzferdíjakat - melyet az ügyfelek az Buda-Cash „fa”-nak kell, hogy megfizessenek - a PSFN tájékoztatójában szereplő bankszámlaszámra tudják az érintettek átutalással teljesíteni, vagy készpénzben bármely bankfiókunkban befizetni.”

További fejlemények

Újabb előrelépés, további értékpapírok kiadása akkor várható, ha a többi külföldi letéti hellyel is megegyezik a PSFN, vagy lezárulnak a perek. A Saxoval szemben első fokon nagyrészt a PSFN-nek adott igazat a bíróság, de a per másodfokon megy tovább.

(Borítókép:  Fotós: Vajda János

Ügynökség:  Tanácstalan emberek állnak sorba a Buda-Cash  brókerházzal összefüggésbe hozható  Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. miskolci fiókja elõtt 2015. február 26-án hogy pénzükhöz vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak. - f otó: Vajda János / MTI)

Rovatok