Index Vakbarát Hírportál

Hiány van jégkrémből a nagy melegben

2018. június 12., kedd 20:35

Nehezebben juthat hozzá a kedvenc jégkrémjéhez idén nyáron, a kereslet ugyanis nagyon pörög, de a kínálat már nem minden esetben tud ehhez felzárkózni – mondta az Indexnek Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára. 

A jégkrémhiány jelensége a napokban bejárta a sajtót, de fontos hangsúlyozni, nem arról van szó, hogy egyáltalán ne lenne jégkrém a boltokban. Intődy szerint inkább abban mutatkozhat meg a hiány, hogy a készletek hamar kipörögnek, ha egy adott jégkrémért megyünk be a boltba, akkor az nem biztos, hogy éppen lesz is. Az egész kontinensen jellemző szűkösség mögött több ok is áll:

Az édességfogyasztás egyébként általában nő, és nem csak Magyarországon, egész Európában. Ezen belül a jégkrémpiac is tekintélyes, Intődy tájékoztatása szerint a globális jégkrémpiacnak csak az import része 3 milliárd dollárt és 1 millió tonnát tesz ki, és akkor még nem beszéltünk az országokon belül megtermelt és elfogyasztott jégkrémekről. Magyarországon egészen sok jégkrémet gyártanak, mondta az édességszövetség titkára, főleg sajátmárkás termékeket. 

A sajátmárkás jégkrémek a piac egyre nagyobb részét foglalják el itthon, az emberek egyre nagyobb mennyiségben veszik őket. Emiatt már a kiskereskedelmi láncok is rájöttek, hogy érdemes hangsúlyt fektetni a szegmensre, és míg korábban a nagy jégkrémmárkák innováltak elsősorban, ma már a sajátmárkás paletta is egyre színesebb. 

Amennyiben a felmelegedés miatt jellemzővé válnak a hosszú, meleg nyarak, úgy a jágkrémgyártók is tudnak alkalmazkodni kapacitásokkal a megnövekedett kínálathoz, ám azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a meleg más aspektusa is hatással van a piacra.

A jégkrémek egyik legfontosabb alapanyaga a gyümölcs, ennek ára pedig emelkedhet a klímaváltozás miatt. A hazai gyártást az is érinti, hogy az egyik népszerű hozzávaló, a bogyósgyümölcs nagyobb részben jöhet importból a jövőben, ezek a növények ugyanis egyre kevésbé bírják a magyar klímát, és észak felé, például Lengyelországba szorulnak ki. 

Ugyanígy a szintén nélkülözhetetlen kakaó és a vanília is veszélyeztetett növényként van számon tartva, ha ezek világpiaci ára emelkedik, az a teljes édességpiacon áremelkedést hozhat. Egyelőre jó hír az édesszájúaknak és különösen a jégkrémkedvelőknek, hogy a két legfontosabb alapanyag, a tejszín és a cukor ára stabil illetve csökken, így legalább ez nem hajtja fel az előállítási költségeket.

Intődy Gábor szerint az idei viszonylagos jégkrémszűkösség ellenére azért arra nem kell számítani, hogy egyszer csak durván kilőnek az árak, mert napi fogyasztási cikkről van szó, és a kiskereskedelemben nagy a verseny. 

Rovatok