A hamis hírekkel valószínűleg baktériumkorunk óta van dolgunk, ez a kommunikáció velejárója, senkinek nem lehet újdonság, hogy esetleg megpróbálják átrázni. Az újdonság az, hogy
még sokkal több dolgunk lesz vele,
pláne Magyarországon. Ami nem tréfadolog: hamis információk alapján még a legokosabb ember is rossz döntéseket hozhat, ha pedig egyre több embert lehet átverni, akkor elkerülhetetlenül pórul járunk mindannyian. Azt a közkeletű tévedést még az elején érdemes eloszlatni, hogy két szemben álló politikai oldal álhírei közt "középen ott lesz az igazság", mert általában nincs is "közepük", de ha lenne is, semmi nem indokolná, hogy az igaz legyen.
Annyit tudunk tenni, amit más problémáinknál: megpróbáljuk jobban megérteni a működését, felkészülünk rá egyénileg, aztán a nap végén megváltoztatjuk a játékszabályokat úgy, hogy ne érje meg hamishír-gyártásból profitálni.
Aki ezt olvassa, annak nem kell hosszan magyarázni, hogy mostanra fájóan rossz a helyzet. Nagyjából az amerikai elnökválasztási kampány óta már nagyhatalmi eszköztárral és igen durván öntik ránk a kamu híreket, a fake news-jelenségről mi is rengeteget írtunk.
A pletyka és az álhírek viszonylag alulkutatott jelenségek, bár a közösségi média előretörésével kutatásuk új lendületet kapott, és a fake news-balhék után lett még aktuálisabb a téma, nyelvészek, matematikusok, közgazdászok, marketingesek hada állt rá a kérdésre.
A digitális csatorna kiemelt szerepe egyébként nem véletlen, itt lehet a leghatékonyabban elterjeszteni a hamis híreket. És itt vannak a legrészletesebb adatok az emberek álhírfogyasztási szokásairól. Ezzel fogunk mi is foglalkozni most.
Eleve bajban lehetünk a fake news fogalmával, mára ugyanis legalább két markánsan különböző dolgot jelöl:
Ez utóbbit Trump kezdte el alkalmazni, de 1-1,5 éves késéssel igazítás nélkül átvette az amerikai kampánymódszert többek közt a magyar kormánypárt is.
Egy országos politikus a széles tömegek érzelmi szimpátiáját szeretné elsősorban elnyerni vagy fenntartani. Ennek megfelelően, ha kényelmetlen témát kell cáfolnia (pl. "Itt vannak a bizonyítékok arról, hogy hazudott, lemond?"), akkor érdemesebb akármit mondania ("Ezt cáfolom, hiszen mára kisütött a nap"), a hozzá érzelmileg ragaszkodó választók bármi butaságot hajlamosak cáfolatként értékelni. Az érvelési hibák teljes garmadáját hallhatták már valószínűleg az idősebbek lapító magyar politikusoktól. Bizonyítottan sokkal fontosabb, hogy mi tegyünk állításokat, és ismételjük sokszor egymás után, akkor ülepszik le a megnyugtató hazugságokra fogékony választóinkban. Diktálni kell a témát, a veszélyes kérdéseket pedig el kell kerülni. Ezzel próbálkozik most például a Trumphoz kötődő média is az orosz befolyást vizsgáló ügyészségi vizsgálat kapcsán.
Külön kérdés, hogy mi a szándékosan gyártott álhír, és mi az, ami sima tévedés terméke. A szándékosságot ugyanis a legtöbbször szinte lehetetlen bizonyítani. Vagy, hogy ki ellenőrzi hír valódiságát? Ha ugyanis a kormány szeretné, az leginkább csak egy újabb fegyver lehet a sajtószabadság ellen.
Mi a helyzet a kattintásvadász címekkel, amik jó esetben csak nem jelentenek semmit, de nehéz nekik ellenállni? Vagy mi a helyzet, ha mondjuk egy állami hírügynökség pusztán elhallgat valami érdemi, de nem túl feltűnő hírt? Álhír-e, ha egy köztévé folyton eltúlozza a kontextust, és világraszóló sikerként mutat be átlagos termelési riportokat, vagy a vízállásjelentést?
Nekünk most mindenesetre legyen álhír az a hír, amit több független fact-check-intézmény leellenőrzött, és hamisnak ítélt.
Azt régóta tudjuk, hogy álhírek általi félreinformáltság duplán rossz: jobban járnak azok, akik teljesen tájékozatlanok a témában. Az USA-ban legalábbis azok voltak a legmagabiztosabbak a butaságban, és a legnagyobb harcosai is a témának, akik a leginkább el voltak tájolódva a valóságot illetően. Tudás helyett ugyanis hittel a töltötték fel az ismereteik hézagait, a hit pedig a valóság körülményeinél sokkal erősebb, kevésbé lehet racionális érveléssel hatni rá.
Erre jöhet még az úgynevezett backfire effect, amiről legutóbb itt írtunk bővebben. Ha szembesül valaki azzal, hogy a tények egyértelműen cáfolják a korábbi elképzeléseit, attól csak még erősebben hiszi valamiért a tévképzetet. Ahogy az is lehet, hogy az attitűdmódosítás összefügg a kognitív képességekkel, egy frissebb belga nagy mintás mérés szerint. Könnyen lehet, hogy a "memóriaszelekció" a felelős, ami például az öregedéssel romlik.
A jól működő álhírek műfajukat tekintve szimpla, akár egymondatos, kizárólag egyszerű érzelmi reakciót erőltető tartalmak. Az ilyesmit mi is jól ismerhetjük például a bevándorlós, sorosozós kampányainkból. Bár a politikai álhíreknél eggyel hosszabb, leginkább kamuképeket és erős gyűlöletbeszédet tartalmazó, senki által nem felügyelt oldalak is gyorsan felbukkantak az elnökválasztáskor angolul és a mi választásunk előtt magyarul is. Azt várhatjuk, hogy a profi csapatok által gyártott álhírek még jobban célzottak lesznek a jövőben, az érzelemkeltés pedig még hatékonyabban fog működni a mesterséges intelligencia fokozottabb felhasználásával.
Igazán keveset tudtunk eddig a hamis hírek tényleges terjedéséről. Az MIT-s Sinan Aral viszont társaival épp nemrég zárta le elég alapos kutatását a témában. Ők 2006-2017 közt 126 ezer felmerülő Twitter-sztori (egymásra reagáló tweetek) útját vizsgálták nagyjából 3 millió ember Twitter-adatain. Az eredmény elég erős lett, a hamis hírek gyorsabban értek el sok embert, és jelentősebb megosztási mélységet is. De a hamis híreken belül is
a politikai álhírek voltak a legerősebbek,
ezek háromszor gyorsabban értek el húszezer embert, mint minden más álhírfajta tízezret. A mintában a legtöbb embert egyébként a politikai, a városi legenda és tudományos kategóriájú sztorik érték el.
Jó eséllyel a kamusztorik újdonságereje volt a legfontosabb ok a gyors terjedésükben. Ezt meg is mérték, de életszerű is, hiszen a meglepő és egyben újszerű információk értéke nagyobb: előnybe kerül a döntései során, aki ilyennel rendelkezik, illetve szociális szempontból menőbb, bennfentesebb lesz, aki új, meglepő információkat tud felmutatni. Emellett értelemszerűen az is terjeszti az álhíreket, aki viccből csinálja.
Ha azt hisszük, hogy az álhírek inkább bizonyos, erre fogékony emberek hálózataiban terjed, vagy az álhíreket megosztó celebek miatt terjed, tévedünk. Kortól, nemtől, követői számtól függetlenül 70 százalékkal nagyobb eséllyel terjednek hamis információk. Ráadásul annak ellenére terjednek a hamis hírek, hogy a hálózat egészének és az egyéneknek is inkább az az érdekük, hogy valódi híreket osszanak meg.
Külön jellegzetes, hogy a hamis híreknek rendszerszerűen más érzelmi töltése volt, mint a valódiaknak, nyolc alapérzelem megkülönböztetése során.
A kamuhírek undort és meglepetést keltettek,
a valódiak jellemzően inkább szomorúságot, várakozást és bizalmat. Ezek alapján ha valaki gyors elérést akar a politikai kamuhíreinek, akkor az ellenfeléről kell meglepően undorító álhíreket gyártania.
A kutatás egyik főszereplője, Sinan Aral egyébként csütörtökön Budapesten tart nyílt előadást, aki tud angolul, az meg is hallgathatja a hálózatgurut. Aral az MIT Sloan üzleti iskolájának kutatója, a Rajk László Szakkollégium diákjainak Herbert Simon-díját jön átvenni Magyarországra.
Emellett fontos eredmény volt még, hogy az inkább orosz dezinfromációs eszköznek tartott twitteres bothadsereg nélkül is érdemben gyorsabban terjednek a kamuhírek. Erre jött egy másik friss tanulmány is, a Berkeley-ről Gorodnichenko és társai is lényegében azt hozták ki, hogy a bothadseregek hatása kicsi. Csak ők hozzátették, hogy a brexit és az amerikai elnökválasztás is igen kevésen múlt, a botok hatása pedig szerintük ahhoz elég nagy volt, hogy elhanyagolni se legyen érdemes azokat. (Mindehhez azt sem árt észben tartani, hogy az emberek inkább a szociális hálózatuk politikai nézeteihez igazítják a politikai gondolataikat, nem fordítva.)
A Reuters Institute tavalyi felmérése szerint nálunk az USA-ban láthatóhoz hasonló mértékű bizalmatlanság alakult ki a médiafogyasztásunkat illetően. Csak 32 százalék gondolja azt ,hogy megbízhat általában a szembejövő hírekben, viszont 54 százalék gondolja azt, hogy az általa legtöbbet fogyasztott médiában megbízhat.
Magyarországon volt a legnagyobb ez a különbség, vagyis nálunk lehet legtöbb pártos média, itt a legmegosztottabbak az emberek a hiteles információforrást illetően. De nagy átlagban a magyarországi média hitelességéről katasztrofális a véleményünk, a megkérdezettek kevesebb, mint egyharmad elégedett csak a helyzettel.
Külön erős a felmérés szerint, hogy míg a fejlettebb országok lakosai inkább úgy találnak híreket, hogy beírják a hírforrás nevét, vagy rákeresnek, nálunk a lakosság 58 százaléka a közösségi médiára bízza a hírfogyasztását. Ez szinte csak a Facebookot jelenti egyébként nálunk,
A kiválasztott országok közül a nyolcadik legtöbben, 31 százaléknyian "aktívan kerülik néha" a híreket. Közülük egyébként durván fele részben azért, mert rossz kedvük lesz a hírektől, fele részben azért, mert nem bízhatnak a szembe jövő hírek igazságtartalmában. Utóbbi aránnyal szintén listavezetők vagyunk
Az mindenesetre a tovább fokozódó álhírfogyasztásunkat jelzi előre, ha mindenki csüng a Facebookon, hazugnak tartjuk a közéletet, szigorúan másoljuk a hiteltelenítésre épülő mostani amerikai kampánytechnikát. Nem látni, hogy az orosz és egyéb kamuhír-áradatnak miért ne épülnének ki további platformjai, miközben a Facebookon se látszik, hogy hamarosan találna valami kicsit is megnyugtató technológiai megoldást.
"A liberális demokráciák szükségszerűen törékenyek" - magyarázta nem is olyan rég nekünk Dani Rodrik, a világhírű közgazdász. Az álhírek áradata pont különösen sokat tud tenni egy extrém módon megosztott országért, a kölcsönös bizalmatlanságért és az értelmes vita megszűnéséért.
Mindezek alapján olyan kisebb-nagyobb következtetéseket bátran levonhatunk, hogy:
További józan javaslatok álhírfelismerésről az Átlátszó Legyél te is álhírvadász! oldalán.